Fapados demokrácia

Olvasom, miután többen is szíves figyelmembe ajánlották, hogy a közvetlen demokrácia szép példájaként városvezetőink (pontosabban az egyik magát ötletesnek gondoló tisztségviselő) a helyi média s az internet bevonásával szeretnék eldönteni, hogy a város egyik parkjában milyen típusú padokat helyezzenek el. Mert ugye, a polgár ránézésre megállapítja, melyik időtállóbb, rongálásbiztosabb, illetve a költségeket illetően is ideális változat. S bár a legtöbben nem vagyunk padspecialisták, azért ugye, valljuk be, remek érzés, hogy a Pece-parti Párizsban nem születnek úgy bennünket érintő döntések, hogy előzőleg ne tudnánk a határozathozatalról, illetve ne szólhatnánk bele. Különben még azt feltételeznénk jó adag előítélettel, hogy a padokat, egyéb utcabútorokat az a gyártó szállítja majd, aki a döntéshozóknak rokona, barátja, volt padtársa, szimpátiája, egyebe. Mert ugye, ilyen helyzetekhez vagyunk szocializálódva.

E (fa)pados demokrácia gyakorlása időben nagyjából egybeesik azoknak az egészséges tölgyfáknak minden előzetes konzultáció, tájékoztatás nélkül való eltüntetésével, amelyeket a Szent László tér felújításakor titokban vágtak ki, ami miatt a környezetvédelmi hatóság ráadásul pénzbüntetést is kirótt a polgármesteri hivatalra. Pedig ebből a pénzből akár hűsítő párakapukat is felszerelhettek volna a városban a legvadabb kánikula napjaiban. Ehhez képest még azok a konténerek is eltünedeztek, amelyeket pár éve azért helyeztek ki, hogy a nagy melegben enyhülést nyerjenek bennük a járókelők. (Arról nem is szólva, mire lehetett volna hasznosabban elkölteni a májusi és júniusi sikertelen népszavazásokra költött adólejeinket.)

A helyzet tehát így fest: érdemi kérdésekben nincs szükség arra, hogy a közösség kifejezze a szándékát, véleményt mondjon az őt érintő dolgokról. És ez nem csak Nagyváradon van így. Persze, a nép se sokkal jobb, mint a politikusok, a döntéshozók. Jelentős összegben mernék fogadni arra, hogy a nagy többségnek ősszel, ha majd elkészül, bizonyára tetszeni fog a főtér. Mert hiába a zűrök a tervezés körül, hiába a vita a szobrokról, hiába a sunyi fakivágás, az új elnyeri a tetszést, különösen akkor, ha közlekedni is lehet majd a városban, s a villamosforgalom is helyreáll. Mindebből mi a tanulság? Talán csak annyi, hogy több odafigyelést igényel megállapítani, hol a határvonal az előnyös és előnytelen kompromisszumok között.