Händellel Kanizsán

 
A csellónak emberalakja van,
és aki itt szólaltatja,
a szőke lány – szinte alaktalan.
Minden ujjmozdulata szárnyal,
míg én itt küszködöm a hiánnyal.
 
Hármasban vagyunk. Így igaz.
És valahol Händel. A panasz.
 
Mit akar kimondani belőlem
ez a lány? Éltem. Nem öltem.
 
Miért és mit kutat mellemben?
Ahol a Gonosz volt – elmentem,
volt erőm. Bűnben nem maradtam.
Szálltam, hogy a föld kalimpált alattam.
 
– Hangjegyeket szórtam lázadásra
békét is kötöttem embere lássa
s érezze ízét ki született
nyitogattam süket füleket – 
 
így Händel – – – 
 
Mit mond ki belőlem ez a szőke?
Mit mond a hang felőlem s felőle?
Még találkozunk hol mikor?
Eljön-e Händel is holtaiból?
 
Hány tétel a fintorgó élet-világ?
A csellós szőke valami után kiált,
ami egykor a majd volt, és most a jelen.
Miért találkozott épp itt s ma velem? –
 
Vergődik már az utolsó előtti tétel.
Az utolsó nyugtat.
                             Éltünk és éltem.
 
Ez történt Kanizsán.
Nem több, mint
csók egy gyűrt pizsamán.
 
Magyarkanizsa – Sepsiszentgyörgy, 2014. okt. 20.

Impresszum   -   Szerzői jogok