Mosolyest
Az est mint házaló,
benyit kis világom kapuján,
vállán hátizsák, benne
panaszok, zavart mosolyok,
de a szellemkedvesemé meztelen,
mint a lelke,
melle csillog,
kerek, mint egy cseresznye,
bátorít, hogy ujjaimmal érintsem meg,
simogassam, mint méh a virágkelyhet.
Izzunk tüzünkben szótlanul,
sötét jaksahordák csókjaink játékát kémlelik,
dülledt szemük villog, mint kaszaél…
De ez a mi esténk:
riadó nélküli.
