cantata profana
1.
fullaszt a némaság
fullaszt a szó
el innen
hanyatt-homlok
tekintetek acél éle elől
kutak telhetetlen szomja elől
ráncos homlokú emlékek elől
el-el
hanyatt-homlok
ölelni készülő karok elől
a szorítás elől
el messzire - - -
2.
most hegyek porlanak semmivé
csillagok szakadnak le az égről
hűvös cseppeket facsar
a felhőkből a szél
virágok születnek:
utolsó gyönyör
utolsó rácsodálkozás
3.
tizenkét Júdás készül
az árulásra
– arcukon egyforma mosoly –
nyirkos kezüket nyújtják
s lassan
keresztté érlelődnek a fák
