Múzeumok éjszakája

 
tárlatot nyitok az életemből
bár nullahalmaz ami különleges lehetne
hogy kibírtam kábé hogy kipróbáltam…–
mozgólépcsőn tolonganak a nézők
mindent tudni vélnek
de hátravan az élmény amelynek ünnepélyéből kiszállok
kiben hol hogy maradnak s felszívódnak-e 
vagy sem az elvarratlan szálak
poszternyire nagyított könnyek, kacsintások
magánügy de hisztéria s divat
vagy csak sznobizmus vagy csak így szokás
mert nem viselkedhetnek úgy ahogyan jólesik
végtére is kiművelt emberek látjátok
mert igen de hát mégis szemetekkel
hogy ki látott engem azt hajtogatják 
olykor hogy csodálatos
hogy milyen szörnyű ugyebár 
vagy hihetetlen 
vagy nagyon sajnálom
pedig pletykákkal graffitiztem körbe az üres falakat
hadd bámulják ahogy a ruhák feltépik a szekrényt
miközben ismertető füzetben kapják a kötelező hangulatokat
címkéket is ragaszthatnak az interaktív részlegen
azzal tömik a konzervet amivel csak ők akarják
mit sejtik milyen jó volt fázni odakint
én Istenem, csak idejében friss levegőt venni,
ne felejtsen el, kérem, szuszogni
mondta egyszer az egyik 
csak ezt mondhatom
 
esetleg két kamasz s egy kisgyerek 
hozzám is tartozik a csend ha kínos is
tenyerükbe rajzolva a titok
egyedül a dombok fekete hullámzása 
egyedül ennyi ismerős
kis testük-lelkük alvó melege
a hajnal hűvösébe visító vonat ismerős felvétel
s a játékpisztoly ami újra szembenézett velem

Impresszum   -   Szerzői jogok