Az okos értelmiségi-paradigma
Az okos értelmiségi felkel, magára ölti
agyonmosott, kissé már kinyúlt kritikai
álláspontját, azzal szépen kitelepszik a háza
előtti virtuális kispadra. Ücsörög, bámulja
az átmenőforgalmat, és mint okos értelmiségi,
mértéket ad és véleményt formál, először csak
a sajátját, utóbb a közvéleményt is, hiszen,
hogy egy klasszikust idézzünk, ő a társadalom
mérnöke, az emberiség lüktető lelkiismerete.
Vaskos etikai és esztétikai munkák sorakoznak
körötte a polcon, mint éber katonák, mint nyomós
érvek, de az okos értelmiségi korántsem elitista,
semmi, ami emberi, nem idegen tőle, tud róla,
hogy kivasalták Berki Krisztián heréit, ismeri
a napi horoszkópot, bár nem hisz benne, olvas a
feng shuiról, bár nem hisz benne, olvassa a napi
evangéliumot, bár nem hisz benne, mindig
el akar menni jógára, bár nem hisz benne,
át akarna állni a paleo-táplálkozásra, de nem
hisz benne meg enni is szeret, néha maga
sem tudja, hisz-e egyáltalán bármiben,
de hiszen ez a hitetlenség olyan elegánsan
hozzánőtt már, mint Vizi E. Szilveszterhez
a csokornyakkendő!
Az okos értelmiségi reggel bemelegítésképpen
bepelenkázza kormányát és miniszterelnökét,
ügyesen megtörli mosdatlan ellenzéke orrát
és hajlatait. Az okos értelmiségi siránkozik
a magyar ugar felett, egyébként is imád sírni
nagy nemzeti siratófalaink bármelyikénél,
Jastenem, pusztulunk, veszünk, rút sybarita
váz vagyunk, Jastenem, a költészet meghalt,
Jastenem, a képzőművészet hanyatlik,
Jastenem, néhány elvont zörejmesteren kívül
senki se szerez minőségi zenét, igaz, ezeket meg
nem hallgatja a kutya sem. Tombol a gyűlölet
meg a gyűlölködők elleni gyűlölet, eszmék
utálata helyett egymás arcába köpdösnek
az emberek, és feljelentik a celebet, mert
a tévéshowban be nem kötött biztonsági
övvel vezette kocsiját, de a darált zöldségeit
attól még áhítattal hallgatják mindennap.
Az okos értelmiségi sóhajtva veszi tudomásul,
hogy a reggeli műsornak nevezett idegreszelő
tahóság szól a zöldségesnél, a taxiban, a boltban,
a kávézóban, a műsorvezetők beszólásairól
kérdezi őt a taxis, a zöldséges, a boltos,
hiszen mint mérvadó értelmiséginek, neki is
kell legyen véleménye az univerzum dolgairól.
Az okos értelmiséginek az égvilágon
mindenről és mindenkiről van véleménye,
sőt, minderről megvan a véleménye, igaz, nehéz azt
mindenkinek úgy orrára kötni, hogy ne gázoljon
bele mások lelkébe, hogy ne tegye lehetetlenné
saját életét, ne szerezzen ellenségeket a hentesnél,
a bankfiókban, az önkormányzaton, a gazdaboltban,
a szülői értekezleten, kocafocizás után az öltözőben.
Az okos értelmiségi igazságos, mint Mátyás király,
és bár néha szeretné odacsapni az adóívet,
az üzenőfüzetet, a májkonzervet, mindent
szép udvariasan helyez a megfelelő vízszintes
felületre, udvariasan, enyhe gunyorossággal,
de sose bántóan képes elbeszélgetni a Chemtrail-
összeesküvésről, mert már ő is régóta sejtette,
hogy az Egyesült Világuralmi Tröszt Központi
Bizottsága lepermetez minket valami furcsa anyaggal,
amit a repülőgépek kondenzcsíkjába porlasztanak –
ő mindig is mondta, valami van a levegőben.
Az okos értelmiségi elbeszélget arról, hogy a
narancsban nincs már C-vitamin, hogy
mi lesz, ha pár évtizeden belül elfogy a kőolaj,
hogy mi lesz, ha mindenkit felrobbantanak
a terroristák vagy ha a terroristákat üldöző
Amerika már elfoglalt minden terrorgyanús
országot, melyek véletlenül valahogy mindig
bővelkednek kőolajban. Az okos értelmiségi
elbeszélget a rovásírásról, és elhallgatja, hogy
zsenge korú gyermeke azt kínai betűnek nézte,
eltársalog az ősi kuruc értékekről, a magyar
nyelv minden más nyelvnél kifinomultabb
voltáról, Jézus Krisztus magyarságáról,
az ókori mongol övcsaton talált magyar
miatyánkról. Az okos értelmiségi elbeszélget
az ősi labanc értékekről, arról, hogy svéd földön
előbb mindig mindenről megkérdezik
az embereket, arról, hogy a németek a chemtrailes
levegővel szívják magukba a toleranciát,
a hollandoknál születéskor már a babacsomagba
is pakolnak egy kisadag marihuánát,
a dánoknál meg minden állampolgár
alanyi jogon ombudsman. Az okos értelmiséginek
megvan a véleménye a magyar fociról,
de csak külföldi focit néz, részletekbe menően
elemzi a 6–3-at és a 8–1-et, és nem jön rá, hol a bibi,
hiszen hat meg három, az ugyanúgy kilenc, mint
nyolc meg egy. Az okos értelmiségi szörnyülködve
olvassa és nézi a csirkegyárakról és a bántalmazott
gyerekekről és az ellehetetlenülő tanárokról és a
leszakadó cigányfalvakról és a leszakadó nem cigány
falvakról és az eldurvuló városokról és az eluralkodó
fitnesznácizmusról szóló tudósításokat, és lesi
a komcsizásokat meg a zsidózásokat meg a
fasisztázásokat, számít rá, hogy előbb-utóbb
őt is lekomcsizzák vagy lezsidózzák vagy
lefasisztázzák, a háta mögött már talán meg is
tették, de nyilvánosan még megúszta. Az okos
értelmiségi tudja, hogy a madárpókok, a csatornába
dobott krokodilkölykök, Hitchcock madarai, King-Kong
és az alienek, az ufók és a halálos vírusok előbb-utóbb
elszaporodnak, talán már el is szaporodtak, és akkor
mindent ellep az őrület, mindenkit elsöpör az árvíz,
a cunami vagy a jégkorszak, igazából már nem sok
időnk van, az inkák szerint is itt a végítélet napja,
ha ma nem, hát holnap, ha holnap nem, hát holnapután,
az okos értelmiségi csak arra ügyel, hogy el ne eressze
a kormánykereket, hogy szerény hajója dacolhasson
a háborgó vizekkel. Az okos értelmiségi ügyel, hogy
meg ne kattanjon, hogy agyát madárpókok, dinoszauruszok
vagy kígyók módjára el ne árasszák a valóság bőségben
záporzó szenzációi, inkább igyekszik észrevenni,
hogy az emberek szeretik a dobozos italok nyitásakor
hallható apró szisszenést, hogy beidegzett mozdulattal
tűrik fülük mögé elszabadult tincsüket, hogy lehunyják
a szemüket, mielőtt kedvenc sütijükbe harapnának,
hogy a nők vádliján piros foltot hagy a térdkalácsuk
nyoma, ha sokáig keresztbeteszik a lábukat, hogy a
parkokban sokan fotoszintetizálnak, nem kevesen
etetik a galambokat, hogy van, aki kérdő hangsúllyal
csak az egyik szemöldökét vonja fel, és ez jól áll
neki, hogy a koncentráció jeleként egyesek feljebb
tolják szemüvegüket az orrnyergükön, mások a
homlokukat gyűrködik, és van, aki ízléstelen
kertitörpékkel rakja tele a kertjét, van, aki
a traktorgyűjteményére gyúr, van, akinek
az udvara zeng a Dankó-rádiótól, és mindig,
mindig lesz olyan, aki megmagyarázhatatlan
okból egy nem azonosítható távoli pontra bámul
önfeledten, kiesve térből-időből. Az okos értelmiségi
annyi mindent tud, és szinte mindent megért,
csak azt nem érti, miért nem hajlandó őt,
egy ilyen okos értelmiségit vezérének elfogadni
az a buta emberiség.
