Képezd a jelentést hűvös halomba
Valamikor a nyolcvanas évek sötét hajnalán a magyar irodalom tantárgyverseny megyei szakaszán, ahonnan tűrhető eséllyel remélhettem a továbbjutást az országos megmérettetésre, egy meglehetősen absztrakt címet kapva témául, a vers műfaját választottam dolgozatom megírásához. Ontottam vagy négy-öt oldalnyi szöveget, a kézirat alighanem elveszett, enyhe veszteséget okozva a közelmúlt magyar lírájának. Állítólag tetszett is az elbírálóknak, de végül arra hivatkozva, hogy ez nem tanulmány (akkor még nem nevezték az iskolai dolgozatokat esszének), ráadásul nyilvánvaló, hogy ki a szerzője, egy dicséretnek szánt kompromisszum kilencessel lemaradtam az adott évben talán brassói helyszínű döntőről. Mindez akkor jutott eszembe, amikor szerencsém volt elolvasni az idei végzősök megyei tantárgyversenyének a témáját: Költői önértelmezés és poétikai megoldások a klasszikus modern lírában. Kapaszkodóként egy Kierkegaard-idézettel, illetve egy-egy Ady- és Kosztolányi-költeménnyel szolgálnak a szervezők. Nem tudom, irigyeljem-e vagy sajnáljam a mai fiatalokat.
Nem adják alább a próbaérettségi magyar irodalom vizsgáján sem, a tizenegyedikesek közül a reál szakosoknak, a matekos kockafejeknek egy Balassi-vers apropóján egyebek mellett a poétikai eszközök jelentésképző szerepét kellett kifejteniük.
A humánosok is Balassit elemeztek, a kesergő Céliáról szóló költeményt. Például öt pontért a cím és a szöveg viszonyáról lehetett/kellett értekezni. A lehetséges válasz nem valami titkos szerelmi történet, hivatalos megoldás annyi: a mondatértékű cím témát jelöl. Ugye, sosem gondolták volna? Ugyanezen költemény kapcsán a versbeszéd jellemzői jönnek; ezekről ugyancsak a hivatalos puska elárulja: leíró jellegűek és képiek. Kezdem felfogni, a kacifántos feladványra egyszerű választ érdemes adni.
Amúgy nem igazán értem, miért kell a középiskolásokra rákényszeríteni a filológusi tolvajnyelv terminológia-cunamiját. Egy korábban tankönyvet is jegyző, ma is aktív irodalmár a napokban diszkréten elismerte, egy ilyen feladványsornak nekiülve jó, ha a hatost megírná.
A humánosok utolsó feladata: A történelmi tárgyú elbeszélés a magyar irodalomban. Ez esetben előny, hogy a javasolt alkotások mellett választható az elemzés tárgyául bármely magyar, történeti tárgyú epikai mű. A baj csupán az, hogy a közoktatás, ezen belül az irodalom oktatása nem kifejezetten olvasásbarát, de azt is kétlem, hogy a most vizsgázó tizenhét-tizennyolc évesek számára a XIX. századi regények lennének ma a legvonzóbb olvasmányok.
Mi a cél? Kis irodalomtudósokat nevelni, esetleg megszerettetni a könyvet, a magyar irodalmat a maturandusokkal? Utóbbi aligha. Ez a fajta ismeret halott ismeret, diplomát talán adnak majd érte, de irodalmunk (bocsánat, literatúránk), költői (pardon, poétikai) értékeink iránt egy újabb nemzedék marad közömbös.
