Nagyváradi nyomdászok és nyomdahelyek 1850–1945 között

 

A 19. század első felében a nagyváradi nyomdászat – de nevezhetjük sokszorosító iparnak is a korabeli iparág-nyilvántartás szerint – a kelet-magyarországi vidéki városok szintjén állt. Várad egyetlen nyomdája, a Szemináriumi nyomda, ellátta a várost egyházi és világi nyomtatványokkal. A nyomtatásban megjelentetett munkák szerzői a városi intelligencia tagjai. Ez a véleményformáló elit a Királyi Jogakadémia, a Premontrei Főgimnázium tanári karából, a kiszélesedő római katolikus püspökségi, megyei és városi adminisztráció tagjaiból, a nemesi arisztokrácia néhány képviselőjéből, a római katolikus, görög katolikus és kálvinista klérus tagjaiból rekrutálódott. Ezek a szerzők az alkalmi irományok mellett több tudományos jellegű teológiai, jogi, statisztikai és geográfiai, történelmi és irodalmi munkát is kinyomtattak ebben a nyomdában, amely egyben kiadóként is működött.

 

A kiegyezés előtti években a nyomdák számát tekintve Várad még nem tartozott a magyarországi élvonalhoz. 1850-ben Magyarország 75 városában 54 nyomdahelyet, 1866-ban 65 vidéki városban 106 nyomdászműhelyt jegyeztek. Novák László1 kimutatása szerint az 1866-ban nyilvántartott nyomdák közül a legtöbb műhely a következő magyarországi városokban működött: Budapesten 17, Nagyszebenben 5, Kolozsváron 4, Pozsonyban 3, Temesváron 3, Újvidéken 3, Szegeden 2, Nagyváradon 1.

 

A 19. század közepétől (1867) részben a városi elöljárók jóváhagyásával, részben az érvényes ipartörvénynek köszönhetően (a nyomdászat szabad iparággá vált) indult meg a nagyváradi nyomdaipar területén is az a szabad verseny, amely egyrészt az ilyen jellegű vállalkozások „féktelen szaporodásához”, másrészt a nyomdaműhelyek szakosodásához vezetett.

 

Ezek a magántőkén alapuló vállalkozások nemcsak a könyvnyomdászat, hanem (a hírlapkiadás, a könyvárusítás és a vonalzóintézetek mellett) a papírszakma különböző területein is tevékenykedtek, például a csomagolóipar (a dobozgyártás) területén.

 

A 20. század elején a sokszorosító ipar fellendülését befolyásolták a korszak technikai vívmányai (ide soroljuk a távírót, a telefont, a villamos energia felhasználásának kiterjesztését, a kémiai ismeretek térhódítását, a nyomdagépek fejlesztését, a gyorssajtó feltalálását, a fotomechanika meghonosítását, a szedő- és rotációs nyomdagépek tökéletesítését). Kezdetben a kis amerikai nyomtatógépek a családi vállalkozásoknak megfelelő profitot termeltek, azonban a versenyben maradás, a változó igényeknek megfelelően, újabb beruházásokat igényelt. A kis családi műhelyek fokozatosan betéti vagy részvénytársasággá alakultak át. A 20. század első évtizedében és a későbbi években is több vállalkozást átszerveztek, gyakori volt a tulajdonosváltás. A nagyváradi nyomdatulajdonosok üzleti könyvei, szerződései, a beruházásokkal kapcsolatos feljegyzései, nem beszélve a családi irataikról, mindeddig nem kerültek elő, ismeretlenek. A kutatás során Nagyvárad város időnként megjelentetett Címtárai és azok a jegyzőkönyvtöredékek váltak nyomjelzőkké, amelyeket a Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara nyilvántartásaiba bejegyeztek.

 

A nagyváradi nyomdászok és nyomdahelyek 19–20. századi történeti adatsorának összeállításakor figyelembe vettük a különböző forrásdokumentumokban megjelent, az iparággal és az iparosokkal (tulajdonosokkal) kapcsolatos közleményeket. Ide soroljuk a nyomtatásban megjelent monográfiákat, folyóiratokat, újságcikkeket, újsághíreket, reklámokat vagy kéziratként fennmaradt közleményeket és nem utolsósorban a hivatkozó levéltári dokumentumokat. A vállalkozások bemutatásakor arra törekedtünk, hogy a tulajdonosváltások ismertté váljanak, tekintettel arra, hogy a nyomdafelszerelések az új tulajdonos birtokába kerültek és legtöbbször a nyomda megszűntéig alig történt fejlesztés, erre nem tértünk ki. A hírlapkiadók tevékenységére vonatkozó újabb információk, amelyek a szerkesztői és nyomdatulajdonosi funkciók szétválására vonatkoznak, a nagyváradi hírlapírás és -kiadás történetéhez szolgáltatnak újabb adatokat.

 

 

A 18. századtól Nagyváradon egyetlen nyomda működött, a római katolikus egyház tulajdonát képező Szemináriumi nyomda2. A nyomda eladásával (1804)3 a város egyetlen nyomdája már a 19. század elején magánkézbe került, egy ügyes befektető, a máramarosi Gottlieb Antal tulajdona lett, aki Vácott is hasonló vállalkozást működtetett. Gottlieb nem maradt egyedül a nyomdapiacon, a konkurenciát Szigethy Mihály (1806–1810), Sonnenfeld Simon (1856) és Moll Gusztáv (1858) beindított vállalkozásai jelentették; feltételezhetjük, hogy ez is befolyásolta Gottliebet nagyváradi cége eladásában 1808-ban4. Gottlieb nyomdáját Tichy János Ferenc felvidéki származású nyomdász vásárolta meg, aki a Gottlieb-nyomda faktora volt. Tichy János családi vállalkozása hosszú ideig fennmaradt (1808–1838), esetében akár nyomdászdinasztiáról is beszélhetünk, a nyomda vezetését fia, Tichy Alajos vette át (1838–1862), őt követte Tichy Ákos (1862–1874)5. A következő generációt képviselő ifj. Tichy Ákossal megszakadt a családi hagyomány, jóllehet ő is apja tipográfiájában tanulta ki a betűszedés mesterségét, de később Pestre került és a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság javítnokaként dolgozott 1901-ben bekövetkezett haláláig6. A Tichy-nyomda a Premontrei Főgimnázium közelében, a Nyomda (később Tichy, ma Deltei) utcában üzemelt.

 

Idősb Tichy Ákos 1874-ben eladta nyomdáját Hollósy Lajosnak7. A Tichy család leszármazottainak nevével a későbbiekben is találkozunk különböző nagyváradi vagy belényesi vállalkozásokban. A Hollyósy-féle vállalkozást Hollósy Lajos fia, Jenő vezette tizenegy évig. Ő főleg könyvnyomtatással és könyvkereskedéssel foglalkozott, de nevéhez fűződik a korszak első Bihar megyei hírlapjának, a Biharnak a kiadása 1871-ben.

 

1885-ben Hollósy Jenő nyomdája, a Bihar című lap, valamint Hollósy könyvkereskedése újra gazdát cserélt. Az új cégtulajdonos Berger Dániel nagyváradi vállalkozó, akinek több sikeres befektetése volt a malomipar és szeszgyártás területén. Prosperáló vállalkozásai biztosították azt az anyagi fedezetet, amely lehetővé tette, hogy feleségével, Sonnenfeld Szerénával8 jelentős összegekkel támogassák a különböző nagyváradi filantróp egyesületeket és intézményeket. Berger Dániel gyermektelenül halt meg 1904-ben, a jól felszerelt könyvnyomdát és könyvkereskedést, valamint a szeszipari és egyéb befektetéseit rokona, ifj. Berger Sámuel örökölte. Ifj. Berger Sámuel vállalkozását a Mészáros utca 6. szám alatt jegyezték be (1904). A fiatal Berger a szeszipar és malomipar területén vitte tovább a család vállalatait, a könyvnyomda és könyvkereskedés beleolvadt a Sonnenfeld Adolf-vállalkozásba9. A Berger-féle nyomda még szerepel a Magyar Könyvszemlének az 1912. és 1914. évre vonatkozó lapszámában. Jóllehet, a Berger-nyomda tevékenységéről kevés konkrét adatunk van, színvonalát azonban egy nagy precizitással kivitelezett várostérkép is illusztrálja (1890).

 

 

A 19. század közepétől a 20. század közepéig a nagyváradi nyomdászat legjelentősebb nyomdavállalkozása, majd nyomdaipari vállalata a Sonnenfeld nyomda néven ismeretes. Ez az első cég, amely ebben az iparágban a vidéket a fővárostól függetlenítette10. A vállalkozást 1856-ban ifj. Sonnenfeld Simon11 indította egy kő- és domborműnyomással foglalkozó nyomdával, s ez később a Bémer tér 3. szám alatt megnyitott papírkereskedéssel bővült. Ez volt az első izraelita tulajdonú üzlet Nagyvárad-Olasziban. Sonnenfeld Simon felesége, Sonnenfeld Johanna12 (született Hillinger) felvidéki kereskedőcsaládból származott, aki Sonnenfeld Simon halála (1886) után az ugyancsak felvidéki származású Tritsch Károllyal (Trittsch Carol) kötött házasságot, akivel a Sonnenfeld-örökös, Sonnenfeld Adolf közös papírkereskedelmi céget nyitott13. Sonnenfeld Adolf nagy ambícióval vitte tovább a családi vállalkozást, kezdetben egy amerikai gyorssajtót működtetett, majd fokozatosan bővítette a nyomdát. Fő tevékenységi területe a papírkereskedés maradt, de vállalkozását könyvkötő műhellyel bővítette, és boltja, amely főleg papír- és írószereladást bonyolított le, sikeresen működött. Nyomtatványait a helybeli és más településeken működő kereskedelmi cégek körében forgalmazta. A század elején már nagy mennyiségű nyomtatványt szállított Erdélybe, és több állami hivatalnak is a Sonnenfeld cég volt a szállítója. 1902-ben kizárólag „akcidenc” mestermunkákat készített, kilenc munkást foglalkoztatott. A nyomda felszerelése 1 Bachrach levélfejnyomó gépből, 1 frankenthali gépből, 1 lipcsei probát gépből és 1 liberthini gyorssajtóból állt14. Az üzlet vevőköre Sonnenfeld Adolf kapcsolatainak köszönhetően állandóan bővült. Ebből a papírkereskedésből, nyomdából és könyvkötő műhelyből a 20. század tízes éveire fejlődött ki az a nagyvállalat (üzemkoncentrátum), amely a hasonló fővárosi vállalatokkal is felvette a versenyt.

 

A Sonnenfeld család, nyomdatulajdonosok és leszármazottaik, nem adtak ki vállalatukról monográfiát, és a hírlapokban is csak ritkán nyilatkoztak vagy engedtek közölni adatokat családjukról vagy szakmai sikereikről. Ezért több forrásból lehet összerakni a róluk szóló történetet. Hegedüs Géza Előjátékok egy önéletrajzhoz (1981) című családtörténete a Hirschl és Sonnenfeld család baráti és üzleti kapcsolatainak köszönhetően az ambíciós Sonnenfeld Adolf személyére vonatkozóan nyújt adatokat. Sonnenfeld Adolf papír- és írószerüzlete, később nyomdája, a 19. század végétől a Bémer téri Grünwald-ház földszintjén működött, Hirschl Bernát (Hegedüs) cipőkereskedése, Schwartz Miska és Jakobovits Helén divatüzlete és ifj. Khon Sámuel divatáruháza szomszédságában15. A Hirschl és Sonnenfeld cég tulajdonosai a ház emeletén béreltek lakást; baráti kapcsolat fűzte össze a két családot. 1886 táján, írja Hegedüs Géza, Sonnenfeld Adolfnak nyomdája és könyvkötő üzeme is volt az üzlet udvari traktusában, később ő volt A Holnap és az első holnaposok kiadója. Sonnenfeld Adolf alacsony, vékony, hegyes szakállú férfi volt, a maga szakmájában (a papírszakmában) országos tekintélynek számított. Talán nem is volt még egy vidéki papírkereskedő, akit Budapesten úgy tiszteltek volna, mint őt. Körülbelül abban a rangban volt, mint a nyomdaiparban a gyomai Kner Izidor vagy a békéscsabai Tevan Adolf. Ifjúkorában Pestre (még nem Budapestre) valcolt. Valcolásnak nevezték az inasgyerekek programszerű vándorútját, hogy minél több helyen minél többet tanuljanak a szakmájukból. Pesten egy időre elszegődött inasnak a legrégebbi fővárosi papírkereskedésbe Engler Ignáchoz. „Ugyanabban az üzletben inaskodott a Goldzieher Géza […], aki később az Osztrák–Magyar Monarchia papírfejedelme lett”16. Goldzieher anyanyelvi szinten beszélt angolul és franciául, inasévei alatt magánúton szerbül és törökül tanult, jövendő üzlete számára meg akarta hódítani a Balkánt, Kis-Ázsiát és Törökországot. Sonnenfeld Adolfnak a török világ túl messze volt, de a Balkán őt is vonzotta. Megtanult szerbül és olaszul, mert őt jobban vonzotta Dalmácia és az Adria. Az inasévek múltán Goldzieher az Engler cég törökországi és balkáni üzletkötője lett, Sonnenfeld Adolf ugyanazt a céget képviselte Dalmácia és Lombardia tájain. Engler Ignác halála után Sonnenfeld Adolf kellő tapasztalat birtokában Nagyváradra költözött, s a család később a saját vállalkozásában tevékenykedett.

 

A Nagyváradi Kereskedelmi és Iparkamara társascég-jegyzékébe 1884-es indulási évvel közkereseti társaságként jegyezték be a Sonnenfeld Adolf papírkereskedelmi vállalatot17, amelyet Tritsch (Trittsch) Károllyal közösen alapított; a társak egyforma képviseleti joggal bírtak. Tritsch Károly a Felvidékről származott, s a családi kapcsolat miatt feltételezhetjük, hogy a papírkészletük egy részét felvidéki papírmalmokból szerezték be. Sonnenfeld Adolf barátsága Goldzieher Gézával egy életen át tartott, a Sonnenfeld cég a budapesti Goldzieher cég Báthori utcai nagykereskedéséből szerezte be papíráruja legnagyobb részét egészen az impériumváltásig (1919).

 

1899-ben a prosperáló Sonnenfeld Adolf a Bémer téri lakásból átköltözött Nagysándor utca 7. szám alatti saját ingatlanába, Nagyvárad első szecessziós stílusú lakóházába. Sonnenfeld Adolf merész volt a vállalkozásaiban és merészen tervezte meg családja jövőjét. Felesége, Sonnenfeld Irén, a budapesti Spiegel Móric lánya, az ismert budapesti műépítész, Spiegel Frigyes lánytestvére volt, a ház is Spiegel architektúrájának nagyváradi remeke. 1899-ben a ház Nagyvárad klasszicista és barokk stílusú épületei között szenzációszámba ment18. „Sonnenfeld Adolf úr volt olyan bátor szembeszállni a konzervatív ízléssel és a Nagy Sándor utcában olyan házat építtetett, mely a pitoreszk díszítésével, eredeti beosztásával sok disputára adott alkalmat. A lépcsőktől kezdve a vasrácsokig mindenütt görbe figurás motívumokat találunk. Hanem, amilyen eredeti a Nagy Sándor utcai szecesszionista ház külsőleg, épp olyan praktikus a berendezése, amit nem kevésbé érdekes megcsodálni. Igazán csodálkozunk azon, hogy még nem akadt élelmes vállalkozó, ki szecesszionista kávéházat épített volna, amilyen például Győrött van, csupa zöld és kék az egész kávéház.”19 – olvassuk a Nagyváradi Napló cikkét. A Nagysándor utcai ház alagsorába nyomdaműhely működtetésére alkalmas helyiséget is terveztek, a városi címjegyzékekben erre nem találunk ugyan adatot, de feltételezzük, hogy a Sonnenfeld Adolf Rt. itt működött egy ideig, és később a Pelican Mill nevű borítékgyárat is ide jegyezték be.20