Mínuszos magasok
I.
A gravitáció az atyához tartozott. Erősen tartotta
az embert, véres köldökzsinórként kötötte meg.
A bolygóhoz láncolta. És uralta a hullámokat, ereket.
Akkor rend volt a fejekben. Tiszta, ropogós nyugalom.
De az utolsó holdkelte után minden megváltozott.
II.
A testek hirtelen emelkedtek a levegőbe, meglepődni
sem volt idő. Könnyűvé váltak, mint a pehely, és valami
ellentétes erő felszívta mindet a mennyek felé, a mínuszos
magasokba. A felhők feletti fagypontba.
III.
A gravitáció az atyához tartozott. Most eljött a fiú ideje.
Az álmoké. Amikor az agy majd színes képeket vetít a
retina belső falára. Amikor a hullámok és erek zubogva
törnek utat, befalják a partokat, szétáztatva minden emléket.
És a memória felszabadul, felfedezi a bolygón túli törvényt,
miközben komótosan megálmodja a második gyerekkort.
