Performansz a képzelet udvarán
Rossz a megvilágítás, homályba
tört körvonalak olvadnak a fényre,
stratégiát állítok fel a módosításhoz,
próbálok a gyermeki arcra ráfotózni,
retusálom a jelent a múlt térképére.
Már földig hajolnak alattam a fűszálak
nincs lebegés, a lépcsősor sem vezet sehova,
leszakadt a függöny a zongoraszobában,
a sötétben nem látszik semmi, csak
a lepedőbe takart halottak kompozíciója.
A tapétamintás ajtó mögött nincs már
rejtekhely, a dunnában kihűlt a vasaló.
Már nem tudom, ki vagyok én. Vajon
valóságom áll a sorok között, vagy csak
álom vagyok egy régi rögeszmén.
Semmi nem múlik rajtam, még a
gyakorlóterepet sem én jelöltem ki.
Csak része vagyok egy nagy, ökumenikus
szertartásnak, melyben nincs változtatás,
mindig főszereplők a véletlen statisztái.
