Emlékezetmankó

Potozky László
 
Az első Grecsó-könyv, amit olvastam, a 2011-es Mellettem elférsz volt, és már akkor tudtam, kíváncsi leszek a következőre, amire szinte három évet kellett várni. Bevallom, amikor először meghallottam, milyen címmel készül az új regény, elmosolyodtam, kissé furcsának tűnt ugyanis a Mellettem elférsz után a Megyek utánad. Először folytatásra gyanakodtam, de a Megyek utánad (Magvető Könyvkiadó, 2014) nem az: noha olykor-olykor megjelenik egy-két ismerős helyszín és szereplő (például Juszti mama és az elmaradhatatlan viharsarki falu), ez egy önálló történet. Vagy történetfüzér, amelynek darabjai önmagukban is megállnák a helyüket, de így egymás mellé állítva azért mégiscsak jobb olvasni őket. Többé válnak, át-áthallunk egyik fejezetből a másikba, idővel elmélyülnek az előzmények, nagyobbakat szólnak a következmények. És hogyan lehetne jobban megismerni egy ember sorsát, ha nem a kapcsolatain keresztül? Mert ha elfogadjuk azt, hogy az ember társas lény, akkor, tetszik vagy sem, jobbára az vagyunk, amit embertársaink gondolnak rólunk, azok a változások, törések határoznak meg bennünket is, amelyeket az ő életükben okoztunk.
 
Azt rögtön leszögezném, hogy az első fejezet, a Lili jön a kedvencem. Meg se kísérelem letagadni, hogy teljesen szubjektív okok miatt. Lehet, vannak a könyvben izgalmasabb, nagyobb téttel megírt részek, de hozzám akkor is ez áll a legközelebb. Mert mi tagadás, a Megyek utánad előtt nem nagyon tudtam elképzelni, hogyan lehetne megfogni ezt a témát, nevezetesen a gyerekkori szerelmet, amiről általában nevetgélve szokás beszélni, akár holmi bagatellről. Pedig ha mélyen a lelkünk mélyére nézünk, rá kell jönnünk, hogy egyáltalán nem az, és Grecsó van annyira őszinte, hogy belássa ezt. Igenis örökké él az emberben az akkor összegyűlt fájdalom, amit viszont nem könnyű megfogni: ha nem is esik az érzelgősség csapdájába a szerző, akkor a sarkon túl ott leselkedik rá a túlzott tárgyilagosság vagy a mesterkélt gyermeki hang. Grecsó mindezeket megkerüli, a végeredmény pedig olyan, mintha mindannyiunké lenne. Közös és kötelező tragédia ez mindenki életében, Daruk vagyuk mind, elengedhetetlenül szükséges a felnőtté váláshoz, hogy megtapasztaljuk, milyen az, amikor az első számú ellenségünk és a szívszerelmünk közeledni kezd egymáshoz, mi több, helyrehozhatatlan és megváltoztathatatlan bűnt követnek el. Mindez persze nem egyik pillanatról a másikra történik, Grecsó alaposan leköveti a folyamatot, úgy jutunk el a gyermeki ártatlanságtól a tényleges, helyrehozhatatlan romlásig, hogy egyetlen stáció sem marad ki. A fejezet végére pedig Lili tényleg megy, mert muszáj neki, kell a hely a következőnek.
 
Eszter megint csak felejthetetlen, több okból is. Ő már a kamaszkorhoz tartozik, amit megírni semmivel sem könnyebb, mint a Lilihez kötődő periódust. De itt legalább boldogság van, még ha időszakos is, működik a testi-lelki szerelem. Ez a fejezet szól talán a leginkább a változásokról: Daru kikerül az addig megszokott miliőből, a falu posványából, és beköltözik a városba, kollégista lesz. Emellett barátnője van, ideiglenesen bár, de véget ér a csalódások sorozata. Grecsó viszont gondoskodik arról, hogy egy percig se érezzük magunkat és szereplőinket biztonságban: habár az kezdettől fogva tiszta sor, hogy ez a kapcsolat nem fog a sírig tartani, valami ennél sokkal rosszabb előszele is ott lengedezik a levegőben. Az egyik kedvenc jelenetem a könyvből, amikor a lány rövidre nyírt hajjal tér haza: ez bizonyítja, fölösleges apró részletekből felépíteni egy irodalmi kórismét, elég egyetlen ilyen előzmény, és arra már nyugodtan fel lehet húzni a tragédiát, amitől a főszereplő meg is némul.
 
Hangja szerencsére nem vész el örökre, másként nem tudna többé szép lányokkal szóba állni, és így a sztori sem teljesedhetne ki. Mert Daru tényleg a nőkön keresztül él, jelleme java részét a szerelmeivel való interakciókon keresztül ismerjük meg. Fontosnak tartom viszont leszögezni, hogy noha szép népes a lajstroma, korántsem tartom őt érzéketlen nőcsábásznak: kezdettől fogva az igazit keresi, és minden kapcsolatát maximálisan megéli, elhiszi. Még a futó kalandjai sem merülnek ki pusztán a felületes együttlétben, azok mögött is meghúzódik valami felsőbb érzelem, legyen az riadalom a múló időtől vagy puszta elkeseredettség. Szóval Daru semmiképp sem egy gagyi hollywoodi kefélőgép, hanem átlagos férfi, vagy inkább átlagember. „Mert Daru én vagyok” – hangzik el többször is a könyvben. Igen, én vagyok Daru, az olvasó. És igen, Daru mindenki, függetlenül attól, hogy ezt a könyvet elolvasná. Remek kis pszichológiai trükk ez a szerzőtől, nagyon segíti a beleélést, továbbá helyenként lazítja is a szöveget ezekkel a kiszólásokkal. Mondhatni kötőanyagként szolgálnak ezek a mondatok, mindig lendítenek egyet a sztori áramlásán, már alig vártam, hogy ismét felbukkanjon egy.
 
Vissza a nőkhöz és a róluk elnevezett fejezetekhez. De végső soron „hogy lehet gondolkodni, ha szép lányok jönnek?” Kedvenceim sorában Petra következik, akit mindenki ismer, és aki szinte mindenkinek volt. Ő az idegesítő, okos, ambíciós, de megfeneklett barátnő, akit gyárilag olyan szülőkkel szereltek fel, akik utálják a jelenlegi barátját, és még mindig a régi után ácsingóznak, olyannyira, hogy annak a nevén szólítják az aktuálist. De ennek ellenére mindannyiunk Petrája nem válik kliséssé, Grecsó úgy óvja meg ettől, hogy felrúgja azt az olvasói elvárást, miszerint a főszereplőnek fanyalognia kellene ettől a kapcsolattól. Szerzőnk tényleg jól rátapint az emberi psziché következetlenségeire, a kapcsolatok bonyolult és sokszor a legkevésbé sem logikus hatásmechanizmusaira, szóval nem csoda, hogy Daru szereti azt, aki vele olyan rideg és nyers. Ugyanakkor a mélyben fáradhatatlanul őrölnek a malomkerekek, forgásukat olyan szépen beépített részek segítik, mint az az epizód, amikor Daru kénytelen Petráék szomszédasszonyánál aludni, mert egy családi ünnepség alkalmából más, fontosabb rokonokat kell az ő helyére beszállásolni. Fájdalmas. Az olvasó ökölbe szorított kézzel várja, hogy végre történjen valami, elérkezzen a reváns pillanata, ami nem is várat magára sokáig, egy este Daru a kelleténél tovább táncol egy lánnyal, ami nagyjából az egész éjszakát jelenti. Ezt követően persze szembe kell néznie önmagával meg az eltussolt, most felszínre törő kérdésekkel, amihez Grecsó egészen kreatív megoldást választ: álmában, egy televíziós kérdezz-felelek műsorban kap csöppet sem kényelmes és könnyű válaszokat.
 
Ez után azok a jönnek, akiket én már a felnőtt szerelem kategóriába sorolnék. Daru hiába végez a főiskolával és lesz egyetemista, még mindig tanul. Tapasztalnia kell, sebeket gyűjtögetni, hogy készen álljon majd az utolsó fejezetre. Addig viszont még hátravan Sára, Adél és Gréta. Daru meg nem fél attól, ami rá vár, bátor, férfias, mondhatni hemingwayes karakter: hiába tudja, hogy vesztes ügyekbe megy bele, attól még nem menekül előlük. Hiába okos, befelé forduló fiú ő, az érzelmeit elsősorban a szívére bízza, a racionális elme az ő esetében csöndes társ. Szeret sodródni és tud is, szinte sosem lát túl a pillanaton, ami egyesek szerint felelőtlenség, szerintem viszont elképesztő bátorság. Így lesz harmadik fél egy félresiklott jegyességben, majd házasságban, így akad össze egy elmezavaros lánnyal, és így csöppen bele egy olyan házasságba, ami eleinte jónak ígérkezik, de tudjuk, mi következik: egy nagy ugrással már a végénél vagyunk, nem is vártunk mást, Daru még nem érett meg a megnyugvásra.
 
És akkor jön Juli. Az utolsó fejezet lévén, joggal izgulunk a végkifejlet miatt. Mert Grecsó nem garantál heppiendet, korántsem. Hiába érezzük, hogy Daru megérdemelné már az igazit, a sok kudarc és szerelmi mellékvágány miatt szinte a legutolsó oldalig izgulunk, nem lassul be sehol a könyv, végig van tét. És hála az égnek, Juli jó. Míg a többiek esetében végig éreztem egy csöppet sem tolakodó, de azért érzékelhető távolságtartást, Juli olyan közelről és akkora szeretettel van megírva, hogy kicsit az olvasó is szerelmes lesz belé. Külön pozitívum ebben a részben, hogy Grecsó bebizonyítja, az érzelmes jeleneteknek igenis van helyük a szépirodalomban: kevés romantikusabb epizódot olvastam, mint azt, amikor Daru meg Juli, közvetlenül azután, hogy eldőlt, tényleg semmi akadálya közös jövőjüknek, megcsúsznak a síkos járdán. Kissé groteszk módon, de szerintem szép az, hogy nem csókkal, hanem Juli karjának reccsenésével pecsételik meg a sorsukat.
 
A Megyek utánad tehát a helyén levő mérföldkő Grecsó Krisztián élvetművében. Aki szereti a szerző plasztikus és aprólékos ábrázolásmódját és a rövid mondatokat, melyek segítségével apró fragmentumokból épít egységes egészet, az ebben a könyvben sem fog csalódni. Nekem legalábbis segített emlékezni azokra, akik után én mentem, és akik hol jöttek, hol nem.

Impresszum   -   Szerzői jogok