Újvidéki történetek

 
A Duna-parti sétány, különösen mióta kiépítették a péterváradi várral szemben, nagyon népszerű lett. Sokan kutyát sétáltatnak. Egy csinos szőke nő hatalmas fekete ebével elég feltűnő jelenség. Néhány lépéssel előttem lassítanak. A kutya kilép a járdát szegélyező, frissen gereblyézett földsávba. A kertészek előkészítették a talajt, hogy virágokat ültessenek ide, már kora tavasszal színpompás szokott lenni az ágyás. A kutyákat mágnesként vonzza a porhanyós föld. A hatalmas eben most veszem észre így, profilból a szájkosarat, a belső inger hatására jellegzetes pózt vesz fel, beáll, mint egy szobor, aztán odavarázsolja a sétálók elé táplálkozásának ragyogó gyümölcsét hosszan, vastagon. Előttem egylépésnyire egy idősebb úriember halad, megütközik a látványon. A nő tényleg szőke, ez nem dehonesztáló, ahogyan a kutya pedig fekete. És már mennek is tovább, mint akik jól végezték dolgukat. Az idősebb úr dühösen utánaszól, hogy szedje össze.
Ugyan mivel?
Adok papír zsebkendőt.
Trágyázzuk a földet!
Akkor hívom a kommunális rendőrséget, és már vette is elő a mobilját.
Ne játssza itt az öntudatos polgárt! Nézze csak!
Erre többen megálltak: az útpadkán végig az összes lehetséges árnyalatban és formában az ebek emésztőszerveinek termékei éktelenkednek a divatos tápszerek összes mesterséges árnyalatában. Senkinél sem lehetett kislapátot, zacskót látni. Nem tart még itt a törzsfejlődés. Többen megálltunk, hogy történik-e valami. Az idősebb úr szinte őrt állt a szar mellett, nézett jobbra-balra, merről érkezik a kommunális rendőrség. Néztem én is, aztán eluntam a várakozást.
 
*
 
A város a hóra vár, mintha már nagyon hiányozna ennyi szikkasztó, perzselő nap után. Mintha mindenki beleunt volna a végenincs nyárba, az izzadásba, a kiszáradt fákba, és olyan hihetetlen is, hogy a kirakatokba szinte átmenet nélkül érkezik a fürdőruhák után a karácsony. De délben még rövidujjúban nyalják a fagylaltot nagyszünetben a Trifkovics térre sereglő diákok.
Erre visz a város ütőere, sokféle fiatalt látni egyszerre. Mennyi kognitív disszonancia.
Kamaszok ezek is, talán ha tizenhat évesek: a fiú a gyeplőt fogja, a lány szórakozottan nézelődik mellette a bakon. Mintha régi, összeszokott pár lennének, akik gondoskodni tudnak magukról. Mögöttük a kocsin felhalmozott papundekli, maszatos újságok, cipős dobozok, rozsdás bojler; biztosan guberálták, és viszik az újrahasznosító szelektív-hulladékgyűjtő telepre eladni.
A ló girhes, fekete (nyáron barnásabb, ezért nyáron nyári feketének mondjuk, de télen nem mondunk olyant, hogy téli fekete – csak simán fekete), mintha magától állt volna meg a pirosnál. Nem kell rángatni.
A lány rágyújt, mintha öntudatra ébredésének jelképe lenne. Mintha kompenzálnának vele valamit: ebben a városban több nő dohányzik, mint ahány férfi.
A fiú is elfoglalja magát ebben a tétlen várakozásban. Elővesz valamit a kabátja zsebéből. Szegények és szutykosak, ezért még egy mobil is túlzás lenne. De nem: a fiú a tenyerébe helyezi, és gyakorlottan lapozgat nagyképernyős okostelefonján.
 
*
 
Egyik nap cédula várt a postaládában, arról értesített, hogy két héten belül cserélik a telefonszámomat. Semmi aláírás, fellebbezésnek helye nincs. Magyarázat egy szál sem. Mintha törvényszerű dologról lenne szó, amibe bele kell törődni, hiszen újítják a központot, netán jobb lesz a réginél a vonal, ilyesmikkel vigasztaltam magam, mert továbbgondoltam, hogy ez mivel jár. Először a családdal és a szűkebb baráti körrel tudattam az örömhírt.
Naponta vártam, miként történik majd a csere.
Szépen, fokozatosan jöttem rá. Néhány nap után feltűnt a csend. Felhívtam mobilról a saját régi számomat, kicsengett, és nem vettem fel. Kísérteties volt, hogy valójában a szobában a készülék néma maradt.
Aztán jött két hét múlva a beígért sikerélmény, mert az új szám végre kicsengett. Akkor minden rendben lesz, gondoltam; de korántsem így lett. Hetek múltán feltűnt, hogy folyton ugyanazok telefonálnak, nem ártana legalább egy körlevelet e-maileznem, de honnan tudhatnám, hogy ki akarna felhívni a címlistáról?
Jöttek a visszajelzések a legkülönfélébb formában, természetesen a munkatársaim jelezték először, hogy miért nem veszem fel a telefont. Aztán az író barátom, Németh István a szomszéd utcából messziről fenyegetett, hogy ne is tagadjam, szándékosan csinálom. Egy másik ismerősöm a tudakozónál érdeklődött, ahol persze csak a régi számok vannak mind a mai napig betáplálva. Aztán jöttek üzenetek külföldről, hogy hova költöztem.
Pedig olyan egyszerűnek tűnt először, de végiggondoltam, hány embernek adtam eddig névjegykártyát, hányan szerepelnek a saját kézzel írt telefonos füzetemben, és most mindenki azt gondolja, hogy már nem is vagyok.
De ki használ már vonalas készüléket, nevetett a kollégám a szerkesztőségben, amikor elmeséltem neki.
De én nem nevettem, amikor először felcsengetett hajnalban a készülék. Aztán fél perc múlva ismét. Mert van olyan vonalas szám, amit még mindig hívogatnak. Nincs menekülés. Be kell szereznem egy menetrendet. Ez a közeli buszállomás száma.
 
*
 
Persze, hogy szabad a taxi. Nem látja, hogy üresen várakozom? Már éppen fél órája. Ilyenkor már ideges vagyok. Kapcsolja be az övét, mert azt mostanában nagyon figyelik a dögkeselyűk. Régebben el lehetett bliccelni az ilyen kisebb bírságokat, mert sosem fizettem helyben. Menjen csak a bíróságra. Mire odaért volna, szépen elévült. De most beütik a rendszerükbe az adatokat, és addig nem hosszabbítják meg sem a jogosítványt, sem a forgalmi engedélyt, amíg nincs törlesztve a bírság. Nem is kell hozzá bíróság. Olyan ez, mintha a munkámat veszíteném el.
Ilyenkor a legrosszabb, azért is vagyok ilyen ideges; novemberben már korán sötétedik, a munkából hazamentek, az esti programokra még nemigen sietnek. Az éjszakai műszak sokkal rázósabb. Nem, nem az alvás miatt, hanem az utasok miatt. Nem. Nem attól félek, hogy kirabolnak. Hát mit gondol, nincs nekem fegyverem? Hajtana maga anélkül éjnek idején idegen utasokkal. A mi cégünknél mindenkinek van szolgálati fegyvere.
A fiatalokkal van a legnagyobb baj. A legtöbbjüket a Park Szállónál veszem fel. Nekem is van egy tízéves lányom. Mi lesz itt belőle? De ezt nem érti az, aki nem látja őket minden éjszaka. Van egy réteg, amely megengedheti magának. És különben is: ki az, aki nem ad meg a gyerekének mindent? Középiskolás kölyköket szállítok hajnali három és négy között, fiúkat és lányokat, hátra se merek nézni, hogy mit csinálnak. Sokszor bezsúfolódnak négyen-öten a hátsó ülésre, meg se számolom őket. Úgy beszélnek a kábítószerekről, mintha itt se lennék, némelyik már ájult az alkohol meg a kábítószer keverékétől, mire megérkezünk. Lóg a rózsafüzér a tükrön. Mások a balesetektől tartanak, én pedig attól, hogy egyszer valaki itt hal meg a hátsó ülésen. Csak nézek utánuk, ahogyan kábán, dülöngélve támogatják egymást, és eltűnnek a sikátorok között.
 
*
 
Ásítozva álldogáltak. Egész éjszaka nem aludt senki a Pasterova utca környékén. A parkolóban szabálytalan időközönként folyton felvisított a riasztó. Fejek tűntek fel folyton itt-ott az ablakokban, lámpák gyúltak és hunytak el a lakásokban.
Add kölcsön a pisztolyod.
Attól még nem hallgat el.
Vagy másra kell?
Hajnalban már egy csapatnyi álmatag polgár toporgott türelmetlenül a bűnös furgon körül.
Végre megérkezett a jármű tulajdonosának felesége.
Mi van, nem mert idejönni a férjed? Be van szarva, mi?
Nincs itthon, magával vitte a furgon kulcsát is.
Csalja a feleségét, sutyorogtak egymás közt a szomszédasszonyok. Már meg sem lehetett különböztetni, hogy ki beszél, mert olyan egyformák voltak a hangsúlyok, a mondatok, az indulatok.
Nem a középkorban élünk, a telefont is feltalálták.
Éppen ez az, a mobilját meg itthon felejtette.
Nagyon siethetett.
Az emberek egymásra néztek, bizalmatlanul méregették a nőt. Töprengtek, elhiggyék-e ezek után egyetlen szavát is.
És mi az istennek ordít a riasztó?
Éppen ez az: egér van a furgonban, és amikor a riasztó mozgást észlel, akkor bekapcsol.
Mi a fészkes fenét mászkál az egér? Ha aludna, a riasztó se alarmozna.
Az autó hátsó része tele van áruval, biztosan valamelyik ládában van, és az élelmiszert dézsmálja. Ilyenkor folyton bekapcsol.
És melyik boltban lehet kapni egérrágta kaját?
Most mit csináljak?
Adjátok gyorsan el valakinek az egész autót, szőröstül-bőröstül!
A riasztó elhallgatott. A nők kórusban kérdezték:
Nincs se macskád, se egérfogód?!
Mindkettő van, de a csapda nem fogja meg, nem tudom, miért, pedig tuti, hogy van egér, mert érzem a szagát is, látom az ürüléket is. A macska meg nem tud bemenni az autóba.
Hát ha a macska nem tud bemenni az autóba, akkor talán ki kéne neki nyitni az ajtót, és akkor be tudna menni.
Vagy lusta szobacicád van, és csak fekszik a kanapén? Akkor adunk egy kis patkánymérget neki is.
A méreg ki van zárva, háborodott fel a furgon tulajdonosának felesége.
A méreg meg miért van kizárva? A legjobb megoldás, szólalt meg a kórus.
Akkor megmérgezném az árut is.
Az egérrágta árunak már úgyis annyi. Egy kis méreg már csak fűszer lenne benne.
Ha a mi macskánkat betenném az autótokba, kiszagolná, hova kell állni, és ott állna mozdulatlanul három és fél órán keresztül, amíg ki nem dugná a pofáját az a rusnya egér, és elkapná. Én ezt hívom macskának. Annyi nem elég ám, hogy tud nyávogni, hízelegni, dorombolni meg a körmét a kanapé kárpitján élesíteni.
Itt most nem az a kérdés, hogy nekünk szobacicánk van-e, nem fogom elmagyarázni, hogy miért nem fogja meg az egeret az autóból, hiszen magam sem tudom az okát. A környéken vadászgat, naponta, és van, hogy öt egeret is hazahoz, de fogalmam sincs, miért nem az autóból halássza ki. Ennyi. Ne idegesítsetek még jobban, már a Bensedin sem használ.
Én betettem egyszer a csattanós-rugós egérfogót az anyósülés alá, kolbászcsalival. Mindenki, aki beült oda, szóltam nekik, hogy ne nyúlkáljanak be az ülés alá. Két napig ott volt, mire megfogta az egeret!
A riasztó újra felsivított. A csapat visszahőkölt, már mindenkinek belefájdult a feje. Kifogytak a tanácsokból. Végszóra érkezett meg a furgon tulajdonosa. Egy pillanatig tétovázott, amikor megpillantotta a markotányosnők vérmes csapatát.
Görbe éjszakája volt, szomszéd?
Milyen karikás a szeme!
Olyan kialvatlannak látszik, mint mi itt mindahányan.
A zsebéből előhalászta a kulcsot. Dühösen kitárta az ajtókat, a csomagtartót.
Ne prédikáljatok itt tovább! Gyerünk, hozzátok a macskákat, most rögtön, és bezárom őket a furgonba. Nem engedem ki őket, amíg meg nem fogják azt a nyamvadt egeret.
Még neki áll feljebb!
Állatkínzó!
A szomszédasszonyok karát nem lehetett megfélemlíteni.
Közben a furgonos elindult, hogy másik utcában parkolja le a kocsiját. Már csak a távolból hangzott fel időnként a vijjogás.
 
*
 
Tegnap egyedül voltam otthon, és becsöngetett hozzám egy lány.
Tényleg? Én is egyedül voltam, hozzám is becsöngetett, olyan hat óra körül lehetett.
Igen, kint már sötét volt.
Biztosan fázott. Valami kis felső volt rajta, mint egy sál, meg egy testhezálló rózsaszínű macskanadrág.
Ne finomkodj: helánka volt rajta. És pink volt az, nem rózsaszín.
Testhezálló.
Láttam, teljesen bevágott.
Szerinted hány éves lehetett?
Megtévesztő volt.
Szerintem azért sminkelte túl magát, hogy idősebbnek látsszon.
Akceleráció.
Nyilván azért csücsörített a szájával.
Azon is pink volt a rúzs.
Szegénynek nehéz gyermekkora lehetett.
Miből gondolod? Hiszen nem is kéregetett.
Nem szólt egy szót sem. Ugyan mit akarhatott?
Csak nézett a nagy boci fekete szemével.
Az nem elég?
Olyan ábrándosan.
És mi jutott az eszedbe róla?
Öt év börtön.
 

Impresszum   -   Szerzői jogok