A világ így ér véget
„A világ így ér véget
A világ így ér véget
A világ így ér véget
Nem bumm-mal, csak nyüszítéssel.”
T. S. Eliot: Az üresek
Egyszer elhiszed majd te is, de most
menj csak, menj és vissza se nézz.
Fehér ingujjakból fontak, varrtak lepedőt
a vékony női ujjak. Menj csak. Vissza se nézz.
Ne keress okot, hogy miért. Menj, mintha
minden ennyi volna, menj, mint idős anyák
piacról hajnalban a sorban, mint vadludak
a felhőkbe bújva, mint férfiak régi asszonyok
után, menj csak, menj, mert muszáj.
De valahol most születik, valahol ember
születik, hangja van, meg könnye van, meg
arca van, meg teste van. Menj, ne keress okot,
hogy miért.
De a sírkert körül, mint idős anyák piacról hajnalban
a sorban, mint vadludak a felhőkbe bújva,
mint férfiak régi asszonyok után, a sírkert körül a fákat nézd csak
és mindent, ami él, ami ott áll, aminek hangja, aminek könnye van,
aminek arca van, aminek teste van.
Özvegyasszonyok lába alatt forog a rokka,
mintha most ebben a pillanatban, ebben a percben,
ebben az órában, mintha mindennek vége volna,
és aki ott ül, aki ott ül a legnagyobb tölgy alatt,
aki számol, aki újra az, aki miattad az maradt.
És a dombok alatt,
a dombok alatt
a völgybe zuhansz,
zuhansz, zuhansz,
születni annyi csak.
De a sírkert fala, a sírkert fala méhed falával
van kirakva, és hogy születni annyi, csak annyi,
vesd le a ruhád, vetkőzz már,
szól a harang, szól a harang
a dombok alatt,
a dombok alatt
a völgybe zuhansz,
zuhansz, zuhansz,
születni annyi csak.
Vesd le ruhád, vetkőzz már,
szól a harang, szól a harang,
halottak napja van,
halottak napja van
és fekete madarak törnek a napba,
a felhő meg az ég is beletörik és egyszer
elhiszem majd én is,
egyszer elhiszem majd,
de most menj csak, és nézd már
kész is, már így elég is, és szép is,
ments meg uram
ments meg uram az örök haláltól
a tölgy alatt, a tölgy alatt,
aki újra az, aki az maradt
fehér ingujjak közt
fehér ingujjak közt
most táncot jár a nap.
most táncot jár a nap.
