Kísérlet egy másfajta keringőre
„Suttognod kell
a félelemtől,
amíg be nem rekedsz”
Gyűszűnyi tavasz kellene az idegeknek,
hogy szaparodjanak
a nárciszillatú rímek a versben,
orgonaszínű legyen a séta
a Kanonok soron,
űrhajót álmodni,
hogy a lélek ne féljen,
ha a méregzöld szörnyek
belakják a kedvet,
kondenzscsíkot fessen
a valóság fölé a vers.
Sziesztányi csönd kellene,
amiben megpihenhet a költő.
Keringőzni a tavasszal,
táncba bújtatni az igét,
hogy ne legyen rusnya valcer
többé a szó.
Születésnapnyi boldogság-kapszula,
szonettnyi idő félelem nélkül,
hogy Isten szeme ránk kacsintson.
Pillanatnyi örömméz a félelemtől
berekedt torokra.
Napszerelem.
Őszszínű idill.
Fals hangok nélküli keringő.
