Páros játék A-val

Morzsaregény a hatvanas–hetvenes évekből, részlet, 17. csomag

Anyós

Anyós van. Ott van, kavar. Mosolyog, kedves, mint a földrengés. Olyan édesen javasolja ellenkezőjét mindannak, amit a fiatalember kitalál, például, végre fehérre meszeltet, mert a színes vagy tapétázott faltól évekig fölfordul a gyomra, hogy képtelen válaszolni. Lehet, gondolja a fiatalember, igaza van a mamának, mert a színes fal egyszerre színes, izgalmas, boldog élet is.

Az anyós látogatásai után órákig nincs helye a lakásban. A vasárnapoktól eleve be van szarva. Elkeseredésedben az is eszébe jut, a vasárnap csak úgy jöhetett össze történelmileg, hogy a teremtés idején Istennek nem volt anyósa. Azóta nyilván ezerszer bánja a dolgot, mert kizárt, hogy az volt Isten célja a szabadnappal, hogy az anyósmentes területeken rendben funkcionáló házasságot padlóra vigye.

Anyós van. Fölösleg, plusz, van, kénytelen elfogadni az ember, idomulni, megoldást keresni, mert az anyós intézménye nem szüntethető meg egyszerűen, mint egy jogszabály, úgy sem, hogy batyu, költözés, mert a következő nőnek is van anyja, aki automatikusan anyóssá válik, ekkor pedig ott vagy, ahonnan elindultál. Még a melegnek is van anyósa, ha apósnak nevezik is. (Ezt át kell gondolni még egyszer.)

A baj, a tény, amelyet kényszerűségből elfogad, aki elfogadja, akkor válik veszélyhelyzetté, amikor a vő egyre masszívabb átfedéseket talál imádott asszonya és a retteget anyós tulajdonságai, gesztusai, hanghordozása közt. Úgy fogja a villát. Hasonló szenvedéllyel veti magát a porszívóra. Nyakán az erek vita közben, és ahogyan fölveti állát, fényképszerűen fedi az öreglányt. Ha kijutnak a telekre, szét se néz, már gazol, ettől gutaütést lehet kapni. Ha pedig megbántatott, komoran jön, szótalanul megy. És a vő előbb tétován később egyre jobban belebőszülve megtartóztatja magát az asszonytól, mondván, pont úgy érzem, mintha anyád vóna a házastársi nyoszolyán.

Na. Nem eljutni idáig. Meg kell sérteni, ha lehet, az anyóst (nem mindet lehet). Fél év pihenés üdít. Hat hónapra kiiktatva, oldja a görcsöt.1

Anna-M. lapalji jegyzetei

1. Azt persze tudd, hogy anyám nagyon szeretett téged. Az összes lehetséges anyósod közül ő lehetett volna a legeslegjobb. Nagymamának is ő lett volna a legjobb. Csak mondom, hogy tudd.

Antológia

A legényke, aki nem okos, hanem hülye, mert nem hallgat bölcs tanácsra, jóindulatúit, tapasztaltjait elbasszamegalovát-olja a jó meleg sötétbe, ha tiltakozása ellenére rámásznak óriási ésszel. A legénykét egyik hajnalon az ébreszti, a nem látható igazságot csak úgy értheti meg, ha minden őt foglalkoztató anyagot tematikusan összegyűjt. Ha így se talál rá a dolgokat mozgató valódi rendszerre, nincs mit tenni, le kell szarni az egész igazság dolgot, élni kell csendben, enni, ami van, inni, ami előteremthető, ölelni, ami jut.

A tanárok, mint első értendők, az első, kezdetleges antológia szereplői. Általánosítható tényeket nem talál, egyikük hétfőn hülye, másikuk kedden, és tovább.

Ellenségek, harcostársak a következő alanyai. A rendszert megváltoztatja, nem személyek, tulajdonságok szerint rendszerez, táblázatokat készít, statisztikát a hadban állók mozgásirányának természetéről. Összesítéséből világosan kiderül, az erő vonzza a gyengét, a szólistát. Hosszú távon használható felismerés, ha kidolgozza, beépíti egy átfogóbb, a holnaputánra is vonatkozó értékelésbe. De nem. Miután ráébred, az áruló születésekor magában hordozza az árulást, mert gyenge, nem változik, beleépült az anyaméhben, és arra is, az árulás elfogadható, ha a pusztulás alternatívája az élve maradni, már új, felmérhetetlen türelmet követelő antológia csattog az ablakpárkányon: a nők (lányok) antológiája.

Mit mondanak. Mit tesznek, és mit mondanak. Mit nem mondanak, és mit tesznek. Mit kérdeznek, közben mire gondolnak, mit kérdeznének. Miért viselkednek bizonyos helyzetekben így, két perc múlva úgy. Racionális közelítése nem lévén az ismétlődő logikátlan, eszetlen, idióta esetekbe belezavarodva, érinthetőbb, testközelibb kimutatásokra tér át: segg, mell, szem, száj, hanghordozás; majd punci, odaadás, szerelem, áldozat, anyós, após, alsónadrág. Gyártja.

Ez van, mondja.

Ez van, kérem.2

2. Ez van, kérem. Tényleg? Én azt hittem, soha nem érdekelt, mit miért tesz egy nő. Mondjuk, én mit miért tettem.

Anton

Különleges bába-füvesasszony és boszorkány. Anyja is, öreganyja is füvesasszony volt. A Lókos-völgy híres füvesasszonya, bábája. Fia, a táltosfiú, a front idejéből maradt neki, akkor fogant. Nem szokás. Okos bába magának is elcsinálja a fölös áldást, de ha mégsem, akad szakmabeli, aki megoldja. Nem tudni, a környéket ellepő, a bábaasszonyt megtaláló húsz-harminc, talán ötven szoldát közül ki az apa, de a boszorkány nem perelte a Vörös Hadsereget gyerektartásért, az biztos.

Anton, a fiú, húsz és még valamennyi éves. Tipikus táltosfiú. Egyik pillanatról a másikra rohamokat képes előidézni, bőre zöldre vált, szárnya nő, kört tesz az akácfa körül, lángot fúj közben. A menekülő fácán megdermed a levegőben, ha szemével ráparancsol, vár, hogy nyakon csapja, egy rántással kikapja tollazatából, hazavigye a lábasba.

Más nem látható, lehulló fácán, megmerevedő mezei nyúl, kezes őz, csak a zöld bőr, a sárga-fehér szájhab, de mondják. Hihető. Nagyon tud távolba nézni. Mindenki elhúzódik, ha vonul. Mert vonul. Amíg teheti. Mert nem sokáig teheti.

Anton saját útvonalakon jár, saját tervekkel kel útra, abban nem szerepel határállomás, útlevél, nem szerepelnek felügyeleti szervek. Semmi nem szerepel, ami a nem táltosfiú kedvének, ízlésének, terveinek megfelelő. Megy. Aztán megint megy. Mint térdig érő kisgyerek korától. Hátán rojtos, deréktájon is átköthető vászon hátizsák. Gombát szed, erdei gyümölcsöt, gyógynövényt, gyökeret, mikor mire adnak engedélyt az égiek, mit ajándékoz a természet. Aztán agyagért baktat a Pakárokhoz, javítgatja vele az apró vályogház hibáit, máskor sárga földet cipel haza végig a vasút menti gyalogjárón, hogy a földes konyhát legyen mivel felkenni. Antonra hosszú, egészséges, természetközeli, stresszmentes élet vár. Menetel a hajnali harmatban, délelőtti napsütésben, sárban, porban, mikor miben, arcán földöntúli mosoly. Amúgy rendes, vállas fickó húszas évei elején, egyedül a szeme különös. Nem lát vele embert, nem néz emberre. Átnéz az emberen, ugyanakkor elnéz mellette.

Anton él. Működik. Bele a világba. Nem rendelkezik sok ismerettel a világról, de annyival eléldegélhetne a szélén, ha a világ olyan volna. Összeírásra kellene mennie, de nem tudja, mi az, így nem írják össze első körben. Kimarad. Nyolc hónappal később rendőri segédlettel érkezik a helyszínre. Összeírják. Ahogy kell. Anton hazatér, nem változik semmi. Menetel, masíroz, fát szed, gombát, bogyót, bogyósgyümölcsöt. Aztán vonulnia kellene, de nem vonul. Zsebre vágja a kis barna borítékot, miután átveszi a postástól, menetel tovább. Száraz ág, gomba, gyökér, bogyósgyümölcs, gyalogszeder. Vitorlavászon hátizsák alatt jön, megy. Ahogyan addig is.

A pillanattól kezdve szolgálatmegtagadó.

A helyi szerv, azaz Béri Pali intézkedési körébe tartozik többek közt, embert faragni abból, akit nem tart embernek. Őt választja, Antont, a táltosfiút, hogy rajta mutassa be, a komonizmusban nincs lehetetlen, csak tehetetlen és akaratgyenge faszkalapok. Vereti. Béri Pali rendelkezik funkcionális osztaggal, akik mindig tudják, kit kell verni éppen. Nem használ. Nem sajnálják meg, nem indul meg az osztag szíve, ilyesmiről, hogy szíve volna az osztagnak, senki nem hallott. Válogatott, különös anyagból gyúrt fiatalemberek.

De néhány javító szándékú kezelés után nincs mit verni rajta. Menj a picsába, Pali, mindenbe’ van határ, néznek a főszervre, amikor a rozzant priccs mellett fekvő, összetört csontú táltosfiún neveltetne még és még.

A bábaasszony boszorkány az első kísérletek után, amely szerint szocialista embertípust faragtak volna fiából, Antonból, nem üvölt fájdalmában, nem átkozódik. Sebteákat főz, csontforrasztó füveket áztat, végzi a gyógyító szertartásokat. Hallgat. Nézi az eget. Istennel tárgyal.

Béri Pali és az osztag, fiatalemberek lévén, közben rendes családi, emberi életet is él. A szocialista embertípus is eszik, szarik, iszik, vizel, eltemeti apját, elveri az asszonyt, megkúrja az asszonyt, megkúr mást is, ha mód akad, kerítést javít, télelőn vizespohárból issza az újpálinkát, ebben Lenin sem instruál másként. És gyerekei születnek a természet rendje szerint. Béri Pali felesége ikreket szül. A két segéderőé is egyet-egyet. A kereszteléssel várnak, a lélek harcol a hagyománnyal, a Párthoz való hűséggel, és a mi lesz a', hogy lesz a' Pista, ha nem kereszteljük meg a gyereket? De mindegy volt. Ha megkeresztelte, ha nem.3

A jó boszorkány egyszer űzi a bajt, másszor hívja, egyszer old, máskor ront. Szedi a harmatot. Gyűjti a békát. Keresi a rozsdás koporsószeget. Sziszeg és figyel, egyezséget kötött az ördöggel. Nem látni mást, egyre vékonyabb és borzasabb, hajnalban indul, hajnalban érkezik. Nem beszél, nem kérdez, nem áll meg sehol fél pillanatra. A falu várakozik. A falu keresztet vet, ha látja árnyát elsuhanni. Kettőt, ha magányos varjú lebben károgva a közelben, ha a csendes éjszakában hegyes forgószél kavarja az utca porát. A falu az anya pártján.

Előbb Béri Pali két ikrét cseréli ki a kilencedik nap hajnalán. A régi kürtőn át. Helyükre tökfejű, sírós-fosós, rövid lábú, hasas, szőrös, kancsi fattyút, vonyító csimaszokat csempész. A kilencedik napon elfolyik az egyik segéderő gyerekéből a vér, a fülén át. A másik segéderő felesége, aki ismeri a bosszú palócföldi hagyományát, a világ végéig fut a gyerekkel, senki nem tud róluk többé semmit.

Anton, a táltosfiú újra jár, kicsit biceg eltört lábára, bal sarka mélyebbre süpped a homokba, fejét is furcsán tartja, mint a halászmadár, hátán meg-meglendül a.vitorlavászon hátizsák a bicegéstől.

A bábaasszony boszorkány nem jár sehová. Csak akkor látható, amikor reggelente Jánosi pusztára menet a gyalogos benéz a vágatlan berkenyebozót résén. Ül az akáctuskón, háta falnak döntve, arcára árnyékot vet a sarkosra kötött fekete kendő.

Nem tárgyal már senkivel. Hallgat. Ha szól, Istennel tárgyal.4

3. Itt, ezen a ponton esik saját libaszőrös csapdájába a különös anyagból gyúrt férfiak különösen működtetett kontraszelekciós technológiája. A bába odanyomott a kontraszelekciónak, a pártnak, a kommunizmus felvirágzásának, a világkommunizmusnak és a hadikommunizmusnak. Mégis lehetetlen, hogy karikalábú, szőrös, kancsi, nyálas, sírós-fosós párttitkárok vezessenek egy ilyen szép emberekből álló országot, népet, nemzetet, nem igaz? Ez most itt politikai helytállás vagy pedig, ami mindig: marhulsz.

4. Istenem, szívem, Istenem! Miért nem regény? Miért nem, hiszen ez maga regény. A régi és az új összecsapása. El kell olvasnom majd még néhányszor.

Ne haragudj az előző beszólásért. Nem mondtam komolyan.