Sall László

Sall László 1961-ben született Nagyváradon. Szülővárosában egy ideig az Ady Endre Irodalmi kört vezette. Szintén ott rendezett két előadást a Kortárs Színpad ‘71 színjátszó együttesnél. Versei antológiákban és magánkiadványokban jelentek meg. A göteborgi Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Kör alapító tagja. Jelenleg a svéd posta levélkihordója.

Fordítás nélkül szárnyaszegett lenne a gondolat

2003. augusztus 9-én a västerasi Városi Könyvtár zsúfolásig megtelt dísztermében a modern svéd líra négy rangos szerzője találkozott. Tomas Tranströmer (Nobel-díjra jelölt), Lars Gustafsson, Bengt Emil Johnson és Lennart Sjögren ezúttal közös fordítójuk, Mervel Ferenc tiszteletére gyűltek össze, hogy a fordításról, a műfordítói munka kihívásairól, csapdáiról, lehetőségeiről, művészetéről beszélgessenek.

Per Helge neves költő, a Svéd Írószövetség választmányi tagja bevezetőjében méltatta Mervel Ferenc munkásságát, s kiemelte, hogy Mervel, aki hat skandináv nyelvről fordít anyanyelvére, s arról svédre, egyike azoknak, akik a legtöbbet tették az északi líra és próza tolmácsolásáért magyar nyelvterületen.

Hangulatteremtőnek Kerstin Stahl olvasta fel Mervel Ferenc egyik legutóbbi fordítását, Örkény István Újszülött fiamhoz című novelláját, majd Pilinszky és Oláh János egy-egy versét.

Mervel szerint a fordítónak mindkét nyelvben otthon kell lennie ahhoz, hogy megfelelhessen feladatának. A vers hangulatának megteremtéséhez az árnyalatokra is ügyelnie kell, hiszen minden szónak, szófordulatnak lehetnek asszociációi, amelyektől tévútra futhat a gondolat. „Eddig mintegy hetvenvalahány svéd, dán, norvég, izlandi és Feröer-szigeteki szerzőtől fordítottam – mondta Mervel Ferenc –, s szinte mindig valamiféle transzformáción át jutottak el a versek az olvasóhoz. Ha példaképp a számítógépes világot vesszük, néha ott is más programra van szükség, hogy a küldött képet ki tudjuk nyitni, láthatóvá tudjuk tenni. Minden nyelvnek vannak furcsaságai. A finnhez hasonlóan a magyarból is hiányzik az egyes szám harmadik személyű névmás hím- és nőnemű alakja, tehát valami mást kell használnunk helyette, ami nem mindig adott. Tudnunk kell, kisfiúról, öreg bácsiról, kislányról, ifjú hölgyről, ősz hajú nénikéről van-e szó a textusban. Tomas Tranströmer talán a legfordíthatóbb – folytatta Mervel –, verseit szinte szóról szóra, sorról sorra lehet fordítani, mert olyan kifejezéseket, fogalmakat használ, melyek minden nyelvben megtalálhatók. S versei éppoly közel állnak a svéd, mint a külföldi olvasóhoz, hiszen egyetemes kérdéseket fejteget, s közös emberi tapasztalatainkra épít. Nem csoda, hogy verseit majd hetven nyelven ismerik már. Lars Gustafsson nagyobb történelmi, irodalomtörténeti, bölcsészeti orientációt követel meg olvasóitól, ezért kevesebb nyelven szerepel eddig…"

Gustafsson, aki Texasban, az austini egyetemen tanít, s maga is fordít, szintén hangsúlyozta, hogy a jó műfordító a legjobb bizonyság rá: igenis lehet lírát úgy tolmácsolni, hogy megmaradjon íze, színe, magva, hangulata. A Mervel Ferenc által említett buktatók egyikére pedig egy Tranströmer-verssort idézett, melyet texasi diákjainak olvasott fel: „kezedben a nap melegét sugárzó kaviccsal". Hallgatói váratlanul elborzadtak a képtől, hiszen Texasban sokkal forróban süt a nap, s a kavics égette volna az ember tenyerét!

Bengt Emil Johnson úgy fogalmazott: fordítás nélkül szárnyaszegett lenne a gondolat. A fordító rengeteg megoldást használhat a kép megjelenítésére, s ha visszaadja mondanivalóját, hangulatát, méltán lehet büszke az eredményre, hiszen minden tolmácsolás újrateremtés, művészi alkotómunka is. Lennart Sjögren hozzátette, hogy az a bizonyos nap melegét sugárzó kavics még a svédekben, a mű eredeti nyelvén is többféle asszociációt kelthet. Az egyéni tapasztalatok folytán néha a metaforák is többféleképpen hatnak, árnyalatnyi különbségeket hordozhatnak. Bár – mint mondotta –, maga a vers is a meglévő valóság tolmácsolása, vagyis más nyelven is újrafesthető.

A tapsokkal meg-megszakított izgalmas szimpóziumot felolvasások követték. Tranströmer egyik lefordított versét CD-felvételről hallhattuk, majd Gustafsson olvasta fel egy költeményét svédül, melyet Mervel fordítása követett:

VÄRLDENS TYSTNAD FÖRE BACH A BACH ELŐTTI VILÁG CSÖNDJE

Det maste ha funnits en värld före Persze volt már egy világ

Triosonatan i D, en värld före A-mollpartitan, a D-ben írt triószonáta s az a-moll partita

előtt,

men hur var den världen? de milyen?

Ett Europa av stora tysta rum utan genklang Visszhangtalan. Európa kába termeiben

överallt ovetande instrument, tudatlan hangszerek:

där Musikalisches Opfer a Musikalisches Opfer

och Wohltemperiertes Klavier és a Wohltemperiertes Klavier

aldrig hade gatt över en klaviatur. át sem futott egy klaviatúrán.

Ödsligt belägna kyrkor Sivár templomok, melyekben

där aldrig Paskpassionens sopranstämma a passió meghitt szopránja nem fonódhatott

i hjälplös kärlek slingrat sig kring flöjtens a jámbor fuvolaszó köré.

mildare rörelser, Nyílt, szelíd vidékek

stora milda landskap, ahol csak favágók fejszéje csattogott,

där bara gamla vedhuggare hörs med sina yxor télen szilaj kutyák csaholtak,

det friska ljudet av starka hundar om vintern s csengettyűhangján meg-megcsendült

och – som en klocka – skridskor som

biter i glanskis; a jégen egy korcsolya;

svalorna som svirrar i sommarluften nyáron a kékségben fecskék cikáztak suhogva

snäckan som barnet lyssnar till. Kagyló, melybe a gyerek belehallgatózik

och ingenstans Bach ingenstans Bach: Bach pedig sehol, Bach sehol:

världens skridskotystnad före Bach. a világ korcsolyacsöndje Bach előtt.

 

Majd pedig Bengt Emil Johnson verse következett, előbb svédül, majd magyarul:

(Eredetiben cím nélkül) KI TAPOSTA AZ ÖSVÉNYT?

Vem gar före? Ki taposta

Hur manga seklers försprang? az ösvényt nekünk?

Ett ögonblick tycks gestalten skymta - Mikor?

vi följer den inte Egy pillanatra mintha látnám –

vi följer stigen bár csak a kacskaringókat követem

och stigen a változó táj tenyerén.

landskapet, som ett pagaende.

Nagon gick först, isen Valaki járt itt előttünk. Jegével

gick först här, hyvlade legyalulta a köveket,

landskapet, socken för socken, lemosta-sikálta, még mielőtt

spolade landskapet rent, ez az ösvény megszületett,

innan nagon stig, kéklő hegyeket épített,

grävde ravinerna, byggde szurdokokat ásott.

de asar som blanar nu.

Nagon gick först. Valaki járt itt

Det finns nagot som kallas tid. Időnk elején.

Längs stigen växer vart nu. Most ösvénye szélén nő a jelen.

A már szinte néma és jobb oldalára bénult Tomas Tranströmer a költői-fordítói szeminárium végén bal kézre írott zongoradarabbal örvendeztette meg a közönséget.

– Kedves Mervel Ferenc, az előadás alatt említetted betegségedet is...

– Márciusban közölték velem a diagnózist, hogy nyelőcső-rákom van, s feltehetőleg csak néhány hónapom, amin egy esetleges beavatkozás aligha változtatna. Johnsonnal készültem éppen a budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra, verseskötetének bemutatójára. Nem mertem elkísérni így. A bemutató egyébként roppant jól sikerült.

– A mai rendezvény, a megjelentek, a meleg fogadtatás ékes bizonyítéka fordítói munkád svédországi elismerésének. Mesélj, kérlek, a magyarországi visszhangról.

– Tomas Tranströmer verseskötetének, a 117 versnek a megjelenésekor vele és feleségével együtt meghívtak Budapestre, ahol az írószövetségben is fogadtak bennünket, s ott találkozhattunk a hazai szerzők színe-javával. Sokukkal azóta is levelezem. A Duna Tv több riportot készített velünk, s ugyanígy a Magyar Rádió is. Ingibjörg Haraldsdóttir izlandi költő kötetének kiadásával kapcsolatban szintén hivatalosak voltunk a Magyar Írószövetségbe, ekkor vettek fel az szövetség tagjai közé. A Kalligram főszerkesztője Pozsonyból utazott át, hogy interjút készítsen velünk, a Magyar Nemzet féloldalas méltatást közölt munkásságomról, a Tranströmer-kötetről pedig a Holmi és a pozsonyi Magyar Szó is hoszszabb recenziót tett közzé. Tőzsér Árpád méltatását valahogy úgy zárta: „Nem tudom, Tranströmer megéri-e azt a Nobel-díjat, de minden érdeme megvan hozzá". Ilyenkor jólesik egy nagy költő fordítójának lenni... Miután feröeri, izlandi összeállításom is megjelent az írószövetség lapjában, megtettek a Magyar Napló határon túli szerkesztőjének. Közben sorra jelentek meg otthon fordításköteteim, a folyóiratokban műfordításaim, próza, líra egyaránt. Nem panaszkodhatom hát a hazai visszhangra. Ahogy az ittenire sem: a skandináv Horisont irodalmi folyóirat (amely svéd, dán és norvég nyelven közöl anyagot klasszikus és modern szerzőktől) eddig két témaszámot szentelt fordításaimnak a magyar nyelvterületről, és több ízben méltatta munkásságomat.

– És a svédországi magyar visszhang?

– Az utóbbi négy-öt évben egyetlen sorban sem foglalkoztak velem. Már nem zavar.

– Több mint felét életednek itt töltötted. Mit jelent számodra a kétnyelvűség? Mennyire érzed magad még magyarnak?

– 1969-ben kezdtem tanítani a stockholmi Népi Egyetemen. Onnan mentem nyugdíjba két esztendeje. Itteni ismerőseim között kevés magyar van, de e kevés közt több kiváló ember. (Nem magyarsága, hanem embersége, belső kvalitásai folytán kiváló. Mert az emberi értéket nem etnikai mércével mérem.) Hogy mit jelent számomra a kétnyelvűség? Nos, fiatal fejjel könnyű egy új nyelvet elsajátítani. Nem „idegen" nyelvet mondtam, hiszen az a nyelv, amelyen feleségem, lányom, unokáim szólítanak, nem lehet idegen. Néha svédül álmodom. Felébredek éjjel, s emlékszem, mit mondtam álmomban. A nyelvkeverést viszont ki nem állom. Más lapra tartozik, hogy a kiejtési változásokat, hangsúlybeli különbségeket nehéz a távolból nyomon követni. Mikor – úgy a fél életem után – ellátogattam Budapestre, sok minden újnak hatott. Hat nyelvről fordítok kettőre. E kettő a svéd és a magyar. Hogy melyikre könnyebb? Nemigen érzek különbséget köztük. Több itteni és magyar tájnyelvet ismerek, tehát az sem fog ki rajtam. Egy éve még azt terveztem, lefordítom Móricz Pillangóját svédre. Ott a stockholmi és valamelyik délsvéd nyelvi norma jöhetett volna szóba. Sajnos, erre nincs már időm. Hogy mennyire vagyok még magyar? Legalább annyira, mint amennyire svéd. Vagy mindkettő egyben. Sem a svédségem, sem a magyarságom nélkül nem lennék már „teljes"...

Mervel Ferenc nyelvész, esszéista, műfordító (Vecsés, 1936). 1956 októberében a Lőrinci Újság főszerkesztője. 1969-től a stockholmi Népi Egyetem nyelvtanára. Szakcikkeket, tanulmányokat publikál. Nyelvkönyvei közül egy, a Rendszeres svéd nyelvtan Budapesten is megjelent. Eddig 72 svéd, dán, norvég, izlandi és feröeri szerzőtől fordított anyanyelvünkre és 41 magyar költőnket, prózaírónkat mutatta be az északi olvasóknak. Munkássága elismeréseképpen Pro Cultura Hungarica díjjal tüntették ki.