Morvay László

Morvay László tűzzománcművész, grafikus, tanár, költő (Esztergom, 1947). Az egri tanárképző főiskolán, majd pedig a Magyar Képzőművészeti Főiskolán szerzett diplomát. Mintegy tíz éven át tanított a pécsi egyetemen, és vezette a pesterzsébeti Gaál Imre Stúdiót, máiglan. 1974 óta rendszeresen állít ki Magyarországon és külföldön.

Márták, mátkáim

Édesanyám az égi.

Menyasszony-köntöse

fekete felhő

ma már sárba

öltözik

föld arcával rám nevet

csontkarjával szorít

humusz a csókja

s megöl génjeivel

– hogy mellette lehessek –

Simogatása sziklamorajra

lendül a tájon,

porrá lett teste

szalad a rónán,

Dunába mossa ősz haját.

Fényével gyermekeim feleselnek.

Asszonyom a földi.

Hófehér ruhája völgyöles

ránca fűredő

ma még csatakos sikolyra

vetkőzik,

mellmagasából kibukik a bársony

habkeze simítja ráncom

csókja diktálja táncom

ribanckór ellen éltet

– mert maradnom törvény –

nem zenélhet a templom

pilincka hangja,

hát ölelés űzte paripa a teste

– vágtat a széllel –

kiskeze patakkövet görget.

Csobogása altatja összes gyermekem.

ű

Lujos kilovagol Szent Istvánnal

Kő Pálnak

Az elveszett levelekre

rakódik a hó,

természet – márványpor szemfedő

hull a fehér simogatás –

kalapácsütemű szerelem sem rebben,

de

susog a nád

nyerít a paripa,

szorít a szügy –

Hova rejtetted a Szűz Anyát?

Hol a ló hátán fészkelő

ugató-madár

Hol a kerítésbe rebbenő

érc-turul?

Tudjuk,

szakadt suhogású öl

teremti a telet,

s nem látunk, mert sötét bor lepi a szemet

meg alvadt vér nászol hópihével,

patanyommal.

Felénk gördül az éj,

leplében bitangok gregoriánja,

halk szavú Allegro barbaro!

tengernyi hullával simogat a múlt,

óceán sem mossa vétkeink,

csak néma halak táncolnak a vizen.

Maradj Magyarország, kereszteden!

…mert a szárnyát lóbáló paraszt,

a képletet zabáló ész,

a hangját csorbító dalnok,

a csonka ecsetcsatás,

a barakkművész,

nem száll fel a rónáról,

színes lovával a partra üget, s

Csontváry leplével oltja ölszomját,

Latinovitscsal dajdajoz,

Pilinszkyvel kárál,

Bartókkal hadonász…

Várj! Néhány arasznyi a szívig,

Kitartás! –

Csatakos testével marasztal a kiscsikó,

bár törik alattad,

ösvény-örvényben tántorog,

pohárszilánkon táncol,

emlékrácsot zúz,

mert már turulmadár!

Jön majd landolás-pilincka

gyermekcsoboly, patakhahota, s

majd simogat a görcskezű Krisztus is,

s lesz bormámor, öleléstrilla,

testcsevej, hajnali asszonynesz…

mert nem lehet mindig patakzaj,

kell az ölbéke suttogása…

…én már hallom, figyelj!

Bár a Szent Király

vadászni hívó szava

harsan:

sötét a rengeteg,

temérdek a lövendő…

maradj, hogy szeretni merjen

hazám, s magam.