Csiki László

Csiki László költő, író, műfordító (Sepsiszentgyörgy, 1944). A kolozsvári egyetemen végzett magyar–román szakon, a romániai magyar sajtóban és könyvkiadásban dolgozott szerkesztőként, 1984 óta Magyarországon él, számos vers- és prózakötete jelent meg mindkét országban, színpadi szerzőként is közismert.

A mozgalom

A tér közepén, a múzeum előtt döglődik egy szamár. A tér kicsi és macskaköves, a múzeum nagy és istállószerű, a szamár szelíden haldokol. Horpasza tompán döndül, valahányszor gazdája belerúg. Ez kurta, ám vaskos ember, és inkább sírna dühében.

A kordén gyapjúzsákok vannak, mégis nehéz. Körülötte pedig egyre több az ember, és egy közpénzen hízott városi hajdú is erre tart, veresen. Azt képzelheti, rejtett karabélyoktól súlyosak a puffadozó zsákok.

A szamár gazdája úgy véli magában, túl sokan ődöngenek a téren délelőtt, dologidőben. Fiatal férfiak többnyire, meglehetős malaclopóban, pörkölt parafa dugóval feketített zsenge bajusszal. Egyikük szűk markában boros flaska, egy másik emberi koponyát tart a tenyerén, és bárkinek odamutatja, nevet is hozzá.

A gazda bánatában nagyot üt a a szamár fejére.

Ezt már ne tegye, szólal meg erre a koponyás ifjú.

Oszoljunk, mondja az éppen odatoppanó hajdú.

Azt már nem, dacoskodik a koponyás, egy társa meg azt kiáltja, „népfelség".

A többiek úgy tömörülnek a hátsó patáját rezegtető állat köré, mintha védenék. Már szinte olyanok, akár a gyaloglábra kelt huszárok, falanxban.

Van egy ember, szemközt a múzeummal, aki az emeleti ablaknál áll, és a körmét ráspolyozza. Kopasz és nagyszakállas. Néz, amíg néz, aztán a ráspoly hegyével vonalakat húzgál az ablakkeret fehér festékébe. Netán a gyülekezőket számolja, netán-tán a szamarat ért rúgásokat. Négy-négy vonalkát karcol egymás mellé, majd eggyel-eggyel áthúzza azokat, és már ötször négy jelnél tart. Az húsz. Nem engedek a negyvennyolcig, mondja magában és nem is csak úgy a férfi. Azt látja, mindenféle népek gyülekeznek a már gyülekezettek köré, ki gubában, ki dolmányban, de még gatyásan is, és a városi hajdú egy fiatal urat rángat, aki koponyát tart a kezében. Nem hallja, amint a hajdú azt mondja: ez a fej lopva van, méltóztassék helyére visszavinni.

De hát, ez az én koponyám, imént ástam ki, mondja az ifjú lent a téren, és társai akkorát kacagnak, az emeleti ablakig felhallatszik, látszik a szájuk fekete ürege is. A hátsó sorokból, vagyis a külső gyűrűből értetlen emberek rugaszkodnak befelé, most már nők, vagy lányok vagy asszonyok is vannak közöttük, a legszebb számmal. A kör közepén a szamár gazdája ül az állat felfúvódott hasára rogyva, s az némely utolsó szusszanásokkal meg-megemeli. Ilyenkor bókol a gazda feje, próbálja is két kezével a helyén tartani.

Amott két süvölvény már a múzeum felé iramodik, a tömegre fordítja a beszegzett ágyút, mely eleddig puszta díszként szolgált, és azt kiabálja: bumm-bumm! Elég ennyi szóbeli muníció ahhoz, hogy a gyülekezet megrezzenjen tőle. Néhányan a boltokba húzódnak, mintha csak ostornyelet és kámfort venni jöttek volna éppen, de kétszer annyian bukkannak elő a mellékutcák torkolatából, ahol eddig a kaputjukat, az überciherüket babrálták csendesen, és többnyire a csizmájuk orrát nézték, nem annyira a sokadalmat. Az ilyennek még a látása is ártalmas lehet.

Az ablakban számvetést végző férfiú nem győzi vésni már a vonalakat. A szamárba is többen belerúgnak, mint amennyi megszámlálható. Az történik szegénnyel, mint a döglött oroszlánnal. Aztán valaki csóvát vet a kordéra. Mintha az emeletről repült volna alá egy boros flaskához hasonló petróleumos üveg, lángoló ronggyal a nyakán. Odalent a gyapjú nehezen kap lángra tőle, senyved előbb egy jókorát, de aztán szúfogadóan ég, árad a bűze, a füstje. Jut ideje az ifjaknak olyasmiket kiabálni, mint „szabadság", s arra is, hogy a zsákok kimutassák, rejtenek-e fegyvereket. Tágul a tömeg a zsíros bűztől, a kánikulában lobogó tűztől, indul a nagyúton, múzeumi lobogók nyomában. Vesszen a kormány! – kiáltják páran, majd az összesen.

A férfi ekkor körömráspolyával össze-vissza karistolja addig vésett vonalait az ablakfélfán. Nem maradt itt számolnivaló. Csak a szamár és gazdája a téren, odalent, az egyik holtan, a másik társtalanul.