Per Helge

Per Helge (1945) neves svéd költő, esszéista, műfordító, a svéd írószövetség választmányi tagja. Tizennégy verseskötete jelent meg eddig, s egész sor rangos trófeát nyert el. A budapesti Széphalom Könyvműhely jövőre adja ki egy gyűjteményét a Pro Cultura Hungarica Díjjal kitüntetett Mervel Ferenc fordításában.

Fecskék

Őszvég, kristálytiszta lég.

Utolsó hét fecskénk felszáll a telefondrótról,

egész más

távbeszélő-övezetbe készül.

A megmaradt levelek egyre fakóbbak, fénytelenebbek.

ökörnyál úszik a rét felett.

A deréce szálán pókháló-rongy lebeg.

A fagy felhív bennünket éjjel:

közeleg.

Ezüstös szemfedő a pocsolyákon.

Szélcsend.

A táj egéhez

Ez a híd: boltív, kő-levél

paraszti betűkkel.

Levél a táj egéhez.

Kövek, egymásnak vetett vállal,

saját súlyuktól szavakba róva.

Hátukon elbírják így az életet.

Képesek két partot egybefűzni,

s képesek eltemetni, összezúzni

élőt, reményeket.

A híd szájából szakadatlan

ömlik-zuhog a víz,

jajongó-visongó dalt röpít a völgybe:

egy kovácsműhelyt már romba döntött,

egy malmot elsodort,

s refrénje egyre őröl,

míg nem lesz fültanúja.

A jégkor tengeréből ennyi maradt ránk:

ez a folyó.

Meg a fókacsontok

az agyag legmélyén.

Csöndben ketyeg az Idő,

akár a radioaktív szén,

s szövege belepréselődik

az örökké éhes kőbe.

Marokszedők

A kerítésről egy varjú bámul

a ferde szemű

reggeli napba.

Ősz! – károgja kajánul.

Az ébredő tanyák

párás lehelete

megszürkül

a váratlan hidegben.

A legelőre leszállt

a Marokszedők csillagképe:

hat tehén a zúzmarás fű ölén.

Az érdes, hirtelen őszt próbálják átrágni maguknak.

Októbereste

A nyár higanya napról napra süllyed.

A szél felcsavarja az őszt a kéménylyukakból,

s a van Gogh-szerű, sárga-borostás határból

galambrajok húznak más szántók felé.

A traktorekék sötétet vájnak elő a földből,

míg az égen felhők sietnek tova,

akár a munkából hazafelé tartók.

Bár a felhőnek nincsen otthona.

A pajta előtt a vágóhíd autója.

Ponyvája alól félelem párája csap meg:

a Vég kocsija. Hulló-didergő levelek

fedik be gyorsan keréknyomát.

összegyűlt-gyűjtött pillanatképek

kerengenek a jégfogú szélben.

A vándor fázósan összehúzza magán a gúnyát.

Úton

Kerékpárnyeregből gyönyörködöm a tájban.

Kanalazom a nap sárga fényét,

tüdőre szívom sejtelmes illatát:

a most érő búza- s zabtáblák keverékét.

Ha lassítok, arcomba liheg a hőség,

akár a szauna ajtajában.

Turistakocsik húznak el búgva,

s feloldódnak a kánikulában.

Rövidnadrágban karikázom:

emléket lopok szememnek, fülemnek,

meztelen lábamnak-karomnak

ebből a csodából.

A szabadság végtelen öröme bizsereg bennem.

A városban ismét földet érek.

A Postán előhúzom a számlaköteget,

hogy kifizessem életem e havi részletét.

Mert semmi sincs ingyen. De legalább megérte.

Mervel Ferenc fordításai