Kupán Árpád

A magyar szabadkőművesek első országos vándorgyűléséről

A szabadkőműves mozgalom az új és jelenkori történelem egyik legkevésbé ismert és legellentmondásosabban megítélt szervezete volt, és maradt egészen napjainkig. Ennek legfőbb oka és magyarázata, hogy mindig igen szigorúan zárt szervezet volt, és egyes országokban és időszakokban „titkosan", illegálisan folytatta tevékenységét. Fokozták a körülötte kialakult titokzatosságot szervezeti felépítményei, elnevezései, misztikus-szimbolikus szertartásai, rituális előírásai, melyeket máig megőrzött. Ezt használták ki a mozgalom mindenkori ellenzői és ellenségei arra, hogy a tájékozatlan emberekben minél negatívabb képet alakítsanak ki róla. Pedig pozitív megítéléséhez elég csak két dolgot figyelembe venni: hogy kik az ellenzői, s hogy kik a tagjai és hívei a mozgalomnak. Ellenzői a reakció, az önkényuralom, a totalitarizmus erői, hívei és támogatói a haladás, a felvilágosodás, a racionalizmus elkötelezettjei. A másik, konkrétabb érv csak akkor használható, ha ismerjük a szabadkőművesség alapvető célkitűzését: „A nemzeti, faji, vallási különbségek szerint széttagolt emberiséget egy családba kell egyesíteni, és testvérnek kell tekinteni mindenkit, akit Isten embernek teremtett". (Dr. Balassa József nyelvészprofesszor, 1864–1945)

A szabadkőművesség nem nemzetközi, hanem egyetemes szervezetnek nevezi magát, elhatárolódva így a szocialista, kommunista mozgalom internacionalizmusától. A 18. században Angliából kiinduló mozgalom ideológiája szorosan összefonódott a felvilágosodás eszméivel és mozgalmával. A 19. században a szabadkőművesek lettek a liberális, demokratikus, antiklerikális eszmék hirdetői és képviselői, noha a páholytagok politikai felfogása meglehetősen különböző volt. A 19. század végére a szabadkőművesség jellegzetesen városi, polgári szervezetté vált. Tagjai a középrétegek soraiból kerültek ki; kereskedők, iparosok, bankárok, értelmiségiek voltak. Az 1886-ban létrejött, az összes magyarországi páholyt egyesítő Magyarországi Symbolikus Nagypáholy belügyminiszterileg jóváhagyott alapszabálya kimondta: „A szabadkőművesség filozofikus, filantropikus és progresszív intézmény. Célja a közerkölcsiség, művelődés és felebaráti szeretet terjesztése és a jótékonyság gyakorlása. A szabadkőművesség kizár köréből minden politikai és vallási kérdést, és tagjait a hazai törvények tiszteletben tartására kötelezi." (2. paragrafus)

A 19–20. század fordulóján a szabadkőművesség fejlődésének csúcsára ért. Ez időben Európában több mint 7000 páholy működött, mintegy 330.000 taggal, s világszerte több mint kétmillió volt a szabadkőművesek száma. Magyarországon akkor 126 páholy létezett, körülbelül 13.000 taggal. Ennek a jelentős szervezetnek egyik újszerű tevékenységi formája a vándorgyűlés lett, melyet először a történelmi Magyarországra kiterjedően éppen Nagyváradon szerveztek meg, 1903. október 24–25-én. A 20. század elején Nagyvárad rendkívül dinamikusan fejlődő, fontos gazdasági és művelődési központ. A gazdasági fellendülés egyik jelentős következménye volt a polgárosodás, a civil társadalom kialakulása. Ennek meghatározó keretei a különböző társadalmi, közművelődési, jótékony célú, sport- és más egyesületek, amelyek foglalkozások, életkorok, nemek, vallások vagy kitűzött célok szerint szerveződtek, felölelve az élet szinte minden ágát, területét. A várostörténész Fleisz János adatai szerint 1904-ben Nagyváradon összesen 72 egyesület működött, ami rendkívül magas szám a város kb. 50.000 lakosához viszonyítva. A Borovszky Samu szerkesztette Bihar vármegye és Nagyvárad című korabeli monográfia ezzel a kérdéssel kapcsolatban megállapítja: „A nagyváradi társadalom mindenféle eszmét vagy törekvést, jótékony vagy kultúrcélt, emberbaráti, irodalmi vagy művészeti vállalkozást támogat. A baj csak az, hogy az egyleti életben résztvevők száma az egyesületek számához képest csekély, s így jellemző a túlterhelés és ennek következménye a gyakori kimerülés. Nem azért szenvednek hajótörést az egyes közhasznú törekvések, mert nem lennének támogatói, hanem azért, mert túl sok az egyesület, s nem sikerül őket egyesíteni egyes közös célokra". Ezeknek az egyesületeknek a sorába tartozott az 1876-ban megalakult László Király Szabadkőműves Páholy, melynek jelentőségét és erejét igazolja az a tény, hogy képes volt egy országos méretű, igen fontos rendezvény kezdeményezésére és megszervezésére.

A nagyváradi szabadkőműves-páholy történetéről mindeddig igen kevés adat áll rendelkezésünkre. Az említett, Borovszky-féle monográfia csak anynyit közöl róla, hogy 1876-ban dr. Berkovits Zsigmond orvos alapította, s fivére, dr. Berkovits Ferenc ügyvéd főmesteri vezetése alatt indult virágzásnak. Napjainkban Péter I. Zoltánnak a Bihari Naplóban közölt városépítészet-történeti cikkeiben olvashattunk a váradi páholyházak leírása kapcsán a helyi szabadkőművesek korai történetéről. Eszerint „az 1880-as évek végétől leginkább pangás jellemezte a páholy működését, sőt 1891-ben kimondták a páholy »elaltatását«, hogy egy év múlva ismét életre keltsék. Akkor új, fiatal tagokat is bevontak, de továbbra is Berkovits Ferenc vezetése alatt. Széles körű programot tűztek maguk elé: jótékonysági akciókat szerveztek, megalakították a rabsegélyező egyesületet, a rabok iskoláját. Foglalkoztak az árva gyermekek megsegítésével, gyermekbarát egyesületet létesítettek. Harcoltak a faji megkülönböztetés ellen. Szorgalmazták a város víz- és csatornahálózatának lefektetését a közegészségügyi program keretében. Népkönyvtárak létesítésére indítottak akciót. Saját könyvkiadójukban ismeretterjesztő könyveket adtak ki." A legfontosabb, kézzelfogható, ma is létező megvalósításuk azonban az 1901-ben a Rulikowsky utca elején felépült páholyházuk (székházuk, szentélyük) volt. Erről így írt Dutka Ákos: „A sarkon túl, a Rulikowsky úton egy titokzatos, egyiptomi templom külsejű épületet szenteltek fel nemrég. Ez a szabadkőművesek háza. Két páholy is dolgozik benne. Nyugtalan lelkű értelmiségiek otthona. Itt gyúrják, dagasztják a jövendő kovászát". Nagy Andor szerint az új épület „villa is volt, de mintha templom is lenne, s végeredményben hasonlít egy különös műterem-házhoz is, melyben valami nagy építőművész zárja el magát a magasba nyíló ablakokkal, hogy csöndben és láthatatlanul folytassa munkáját".

Ebben, a kortársaknak oly titokzatosnak tűnő épületben zajlott le 1903. október 24- és 25-én a László király páholy kezdeményezésére és szervezésében a magyarországi szabadkőműves-páholyok első országos vándorgyűlése.

A gyűlésnek a szervezők által megfogalmazott célja: „…hogy elősegítsék a szabadkőműves szervezeteknek az egyöntetű munkálkodását és közvetlen érintkezését, valamint a közös célok és eszmék közös erővel leendő gyakorlati megvalósítását". A vándorgyűlésre Magyarország egész területéről 23 páholy jelentette be részvételét: Budapest, Szeged, Szolnok, Szombathely, Győr, Pozsony, Fiume, Zágráb, Munkács, Temesvár, Brassó, Kolozsvár stb. különböző elnevezésű és irányultságú páholyai.

A szervezők élén a László Király Szabadkőműves Páholy akkori főmestere, dr. Grósz Menyhért állott, s a 12 tagú szervezőbizottságban ott találjuk a város akkori több jeles személyiségét, neves jogászokat, orvosokat, tanárokat, újságírókat, bankárokat (Biró Márk, Edelmann Menyhért, Gáthy Bálint, Kepes Miklós, dr. Nagy Géza, Papp János, dr. Révész Vilmos, dr. Sarkadi Lajos, dr. Schütz Albert, dr. Rosenthal Mór, dr. Várady Zsigmond). A vándorgyűlés programjában a következő előadások szerepeltek:

1. Elnöki megnyitóbeszéd – dr. Grósz Menyhért

2. Az emberi egyenlőség fenntartása a reakció közepette – dr. Friedmann Sándor

3. Harc a reakció ellen – dr. Várady Zsigmond

4. Az iszákosság elleni küzdelem – dr. Feldman Bódog

5. Az oktatásügy államosítása – Mikusay József, Nagy Károly

6. A szabadkőműves internátus – Stern Ábris

7. Vidéki népakadémiák létesítése – dr. Kovács Gyula, Géczy István

8. A törvénytelen gyermekek helyzete – Zborai Aladár.

Minden előadást vita követett, melynek lezárása után határozati javaslatot fogadtak el az előadásban felvetett problémák megoldására. A megvitatásra került témák puszta felsorolásából is kitűnik, hogy ezek mindegyike a szabadkőművesek legfontosabb céljainak megfogalmazását szolgálta. Ezeket a célokat a vándorgyűlés elnöke, a váradi páholy nagymestere az alábbiakban összegezte: legyen az intézmény valóban progresszív és filozofikus, fejezze ki és fejlessze a kor haladó szellemét és készítse elő a jövőt; járjon élen az emberi jogok tiszteletben tartásában; legyen a gondolat- és lelkiismereti szabadság legfőbb őre és védelmezője; küzdjön a felvilágosodás és az igazság fegyverével a butítás és az ámítás ellen. „Ha mindezeket a célokat megvalósítja – szögezte le Grósz doktor –, akkor az intézmény magához láncolja tagjait és akkor a korszellem fejlődésére erős befolyást fog gyakorolni." Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy „új irányt kell adni a magyarországi szabadkőműves páholyok működésének és a páholyok egyöntetű munkálkodásának. Az eddig követett színtelen munkálkodást föl kell váltania az erős radikális változtatásnak, a szükség esetén támadó harcmodornak, de ezzel is csak úgy érünk célt, ha a magyar szabadkőművességet egységes, kitartó cselekvésre bírhatjuk".

A vándorgyűlés szervezői az összejövetel munkálatainak közérdekű részéről a helybeli napilapoknak tudósítást adtak ki, közlés céljából. Így először léptek a nyilvánosság elé, bizonyítva ezzel is, hogy a szabadkőművesség csupán zárt társaság, de nem titkos szervezet.

Így aztán a korabeli Nagyvárad minden napilapja írt az eseményről, beszámolt a történtekről, s legtöbbje vezércikkben fogalmazta meg véleményét a szabadkőművességről és tevékenységükről. Érdemes beleolvasni ezekbe az írásokba, hogy megállapítsuk, a különböző irányultságú napilapok hogyan értékelték a szabadkőműves mozgalmat.

A legnagyobb teret a rendezvénynek a Szabadság című lap szentelt, ami érthető, hisz a Szabadelvű Párt közlönye volt, ahogy az a fejlécén is szerepelt, s így a liberális gondolkozás híve. Az első rövid közlemény október 22-én jelent meg a lapban, s ebben értesíti olvasóit a magyarországi szabadkőműves-páholyok legelső vándorgyűléséről, amely a helybéli László király páholy helyiségeiben kerül megrendezésre. Külön kiemeli, hogy a rendezvényen részt vesznek a Pozsonyban székelő osztrák páholyok küldöttei is. Másnap újabb cikkben tudósítanak az előkészületekről, megállapítva: „A szabadkőművesek váradi kongresszusa iránt általános az érdeklődés. Ez az érdekes gyülekezés az első lesz, amelyen az annyit rágalmazott szabadkőművesség valamennyire a nyilvánosság előtt működik. Alkalma lesz a közlendő tudósításokból mindenkinek megítélni, mi igaz abból a tömérdek hazugságból, amelyet a szabadkőművesek működése felől bizonyos részről terjesztenek, és bepillantást nyerhet a távol álló és laikus ember is abba az óriási arányú és kiterjedésű humanitárius és emberbaráti működésbe, amely – a filozófia működése mellett – a szabadkőműves páholyokban folyik."

Az október 24-i számban az Idealisták című vezércikkben köszöntik az aznap kezdődő eseményt. Ebből idézzük a főbb gondolatokat: „Szinte a regék világába illő alakok. Ébren álmodozók, emberfeletti célokért hevülők, nemegyszer az utópiák birodalmában kalandozók… Evangéliumi önzetlenséggel munkálkodnak mások javán, egy szebb, egy boldogabb kor, egy aranykorszak megteremtésén, amidőn minden ember egyenlő és szabad lesz… Minden szabadkőműves vallja a spenceri mondás igazságát: senki sem lehet addig tökéletesen boldog, míg minden ember nem boldog. Minden ember boldogsága – ez a szabadkőművesek összes törekvéseinek programja. Ezt szolgálják kivételes és tiszteletet parancsoló áldozatkészséggel, tiszta ideális eszközökkel, nemes szándékkal, magasztos intenciókkal. A szabadkőművesség feladata nem ér véget, ha az emberi nyomor és szenvedés elleni harcot megvívta. Ennél elszántabb az a harc, amelyet az emberi elfogultság, a sötételméjűség és igazságtalanság ellen kénytelen folytatni, egyetlen fegyverével, az igazság fegyverével. … Erőt önt beléjük a cél magasztossága, és a múltjuk, történelmük, melynek lapjain az emberiség számos kimagasló képviselőjének, egy Washingtonnak, Franklinnak, Mozartnak, Goethének, Kossuthnak, Garibaldinak stb. neve olvasható…"

A Nagyvárad, mint bevallottan független, felvilágosodott, lojális napilap, melynek szerkesztőségében egy közismert szabadkőműves, dr. Papp János is dolgozott (sőt később felelős szerkesztője is lett), hasonló szimpátiával és elismeréssel ír az eseményről. A nyitónapon közölt vezércikk címe egy betűszó, Sz. K. – és az aláírás is hasonló: sz. k. –, amiből arra következtetünk, hogy Papp lehetett a szerzője, „a szabadkőműves". Következzék néhány részlet az írásból: „Legyenek még egyszer és nem utoljára leleplezve: városunk szabadkőművesei országos gyűlést tartanak területünkön. E hír nyomán természetesen újra felhangzik a szitok a szabadkőművesek engesztelhetetlen és hatalmas ellenségének, a klerikalizmusnak összes szócsövén. (…) A szabadkőművesek ma kezdődő vándorgyűlése egy örvendetes, biztató jel arra, hogy a magyar szabadelvűség felébred hosszú álmából, s ha a kor intelmeiből kevéssé értette, megérti ellenségei szerfeletti tevékenységéből, hogy minő nagy, fontos, hazafias hivatása van a magyar társadalmi szellem okvetlenül szükséges átalakítása körül. A tárgyak, melyeket e gyűlés minden népszerűség-hajhászat nélkül, tehát zárt üléseken és menten minden politikai vonatkozástól, tisztán társadalombölcseleti alapon megfontolása körébe von, minden magyar ember részére elsőrendű fontosságúak. Nem akar ez a csendes és komoly társaság lerombolni semmit, csak azt kutatja, miképpen lehetne ezt a keserves és rövid földi életet valamivel kellemesebbé, valamivel hosszabbá változtatni. E törekvésében még az egyház ellenlábasának sem ismeri el magát, mert hiszen világos, hogy két külön hajóban eveznek. Ő, az üldözött, csak a jelen élettel foglalkozik. Az egyház ellenben, a hatalmon lévő, csak a földöntúliakkal. Legalábbis azt mondják…"

A Tiszántúl című politikai napilap – mely „a politikai eseményeket az uralkodó kormánypárt szemszögéből elemezte és az egyház érdekei szerint kommentálta" (Fleisz János értékelése) – elég visszafogottan írt a szabadkőművesek vándorgyűléséről. Miután közli a vándorgyűlés programját, megállapítja: „Valóságos bizonyíték e tárgysorozat – melynek minden pontja politikai, társadalmi, vallási, csaknem humanitárius dolgokkal foglalkozik –, hogy mennyire humánus intézmény a szabadkőművesség. Tegnap előértekezletre gyűltek a vendégek s a László-páholy tagjai a Fekete Sas nagytermében. Értekezlet után társas vacsora volt, melyen egyetlen pohárköszöntő sem hangzott el. Érdekes, hogy e kivételes alkalommal újságjaik fennen hirdették, hogy a nyilvánosság elől sem zárják el a »nagy világosságot«, s íme, titokzatos homályba, zárt ajtók mögé vitték már a tegnap este is…"

Vasárnap, október 25-én ugyanez a lap Szabadkőművesek címmel közöl egy hosszabb, szignálatlan írást, de a tartalomból kiderül, hogy egy katolikus pap a szerző. Ebből idézünk: „A szabadkőművesek nagyváradi kongresszusa egészen meghódította az újság Nagyváradot. Azonban az is meglehet, hogy a tegnapi Sz. K. jegyű vezércikkében, melynek célja szavai szerint, hogy a szabadkőművesek »legyenek munkájuk közepén íme leleplezve és üdvözölve« – a Nagyvárad önmagát leplezte le. Hogy a szabadkőműveseket nem leplezte le, de sőt még a lap ugyanazon száma más helyen közölt szabadkőműves vándorgyűlési programnak is elhallgatta vagy elsimította azon pontjait, melyek élesebben kirínak »a tisztán bölcselkedő és humanista célokból«, nagyon könnyű bizonyítani, elég egyszerűen utalni a lap két helyére." A cikkíró a továbbiakban is azt bizonygatta, hogy ellentétben a Nagyvárad állításával, miszerint a szabadkőművesség csak zárt társaság, a valóságban titkos, s mint ilyen felette gyanús és veszélyes. Viszont az nem derül ki írásából, hogy miért és mire, kire.

Végezetül idézzünk a Nagyváradi Naplóból, amely mint radikális hangvételű, ellenzéki, független lap céltudatosan hirdette a haladás és fejlődés elveit, síkra szállva a szabadelvű eszmék diadaláért, így szintén kiállt a szabadkőművesek mellett. Az Ősz. Tél. Tavasz című vezércikkében (melynek névtelen szerzője talán éppen Ady Endre volt) költői lendülettel fogalmazza meg a vándorgyűléssel kapcsolatos véleményét: „Hideg őszi nap. Szürke légkör. Az ősz rút. Hullaszaga van. Csupa hervadás. Kétségbeejtő az ősz. Mert utána tél következik. Így az egyén életében. Így a nemzetek, az emberiség életében… Szervezkedik a sötétség. Már nem titokban, de hangosan hirdeti harckészségét. Fegyvertársa a hatalom, ennek kínálja szolgálatait. A sötétség ereje toboroz. Toborozzon a világosság is… Szervezkednie kell a világosságnak is. A létező szervezeteknek pedig ki kell fejteniök minden erejüket. Legyenek fanatikusai a világosságnak! Ne ismerjenek félelmet és fáradtságot. Ne kicsinyeljenek és ne tartsanak nehéznek semmiféle alkalmat. Csak dolgozzanak. Védjék meg a múltak eredményeit. Erősítsék meg a jelent. Teremtsék meg a jövendő alapjait. Építsék szabadságra, haladásra, világosságra. Tegyék erőssé, szélessé, magassá. Törjenek előre. Szeressék a szeretetet erősen. Gyűlöljék a gyűlöletet erősen. Mindent egészen! Ne tétovázzanak. És ne alkudjanak. … Hideg őszi nap. Szürkeség. Gyújtsanak tüzet. Terjesszenek világot és meleget. Ápolják melegágyakban az élet virágait. A világosság fáklyáival űzzék sírjaikba a sötétség rémeit. Adjanak vigaszt a remegő emberiségnek. Öntsenek a szívekbe reményt. Újítsák meg, erősítsék az emberek hitét. Elmúlik az ősz, a tél is. Tavasz jön utána!"

A fenti szemelvények bizonyítják a nagyváradi szabadkőműves-vándorgyűlés jelentőségét és a mozgalom széles körű elfogadottságát. Valóban, ez az időszak a szabadkőművesség történetének felfelé ívelő, virágzó szakasza volt, s úgy látszott, hogy jelentős szerepet játszhat a jövő alakításában. Hogy ez mégsem valósult meg, az a 20. század elején bekövetkezett tragikus, sőt katasztrofális politikai eseményeknek, az első világháborúnak, s utána a jobb- és baloldali totalitárius rendszerek uralomra jutásának tulajdonítható. És talán annak is, hogy a szabadkőműves mozgalom is más irányultságúvá változott, egyes vezetői csupán saját karrierjük építésére igyekeztek felhasználni. De ez már egy másik történet…

Kupán Árpád történész, érdemes tanár (Dobra, 1938). Kolozsváron szerzett történelemtanári diplomát 1958-ban, tanított Zetelakán, Kárásztelken, Mezőtelegden, volt levéltáros, vezetett diákszínjátszó kört, helytörténeti kutatásokat folytatott. Ismeretterjesztő közíró, Mezőtelegd társmonográfusa, Nagyváradon él.