Payer Imre

A hazug címer

– Mért legyek én tisztességes? Elég, ha a banki betétem

az. – Kecsöp csöppen a szájszéléről. A bajsza

fénylik a csízbörgertől. – De az élet,

az úgynevezett, az sem plázl ám! – kiált teli szájjal.

Cápa lehetne címerem. Szövegéül azt írom rá:

Szabadság nincs kettő csak kimenő.

Senki az égadta világon, senki innen élve ki nem jut.

Hát tegyük össze, amink van! – és belemarkol

a pincérnő fenekébe. (Az csak röhörész.)

Ó, te félárbocra eresztett. Ó, lankadt lobogó…

De feszül a szélben! – Forró égen terhes fellegek –

feldönti a műanyag dizájnt. Továbbrohan. – Hazudik.

Csak a szája jár – súgnak össze a háta mögött.

(Ők is összelopkodják, amit úgy hívnak – magam.)

Rámnyomul, rámnehezül

Rámnyomul, rámnehezül. Ez a mord

megkövült valami. Rücskös síknak

látom, de nem tudom

megmérni, felmérni. Határtalan.

Tartom, nyomom vissza. Hárítom,

miközben vinne, repítene a

magasba a tömbök közötti

imbolygó fények felé a

pegazus-akarat.

Napok, évek, évtizedek. Tartom. Tartok

tőle, egyszer, majd,

higanyszínű reggel, izzó dél,

ravasz éjjel a csuklóm félrecsuklik,

elernyed a karom, és kioltja a fényeket

és agyonnyom végleg.

Azt mondod, fények tobzódása?

Rögeszmék utáni szép párbeszédek?

Ugyan!

Hogy tudna párbeszédet folytatni a vízben fuldokló

a süllyedő hajó peremébe kapaszkodóval?

Ad egy. Fuldokolva nem lehet beszélni.

(Szépen pláne nem.)

Ad kettő. A perembe kapaszkodót

csak a perem érdekli.

(Ideig-óráig kapaszkodhat ő is.)

Amíg mindkettőt elnyeli a közömbös őselem.

Payer Imre költő, irodalomtörténész, egyetemi tanár, újságíró (Budapest, 1961). Önálló kötetei: Létbesurranó (1991), Föl, föl, ti rabjai a földalattinak! (1998), A bábjátékos függönye meglibben (2001), Vírus az idô testében (2003).