Az elemzés megismerteti az olvasót az oktatás médiában történő megjelenítésével, azzal, hogy az oktatással kapcsolatos témák milyen mélységben és milyen gyakorisággal kapnak hangot az írott és elektronikus sajtóban. A szerző kitér az elektronikus alternatív média szerepére is az oktatás és az iskola világáról való tájékozódásban. A cikk fontos megállapítása, hogy a napilapok oktatással foglalkozó írásaiban a szakmaközpontú szemlélet érvényesítésével szemben túlsúlyban van a véleményközpontúság, amit a szerző kedvezőtlen tendenciának tart.
2006. április 4-én tanítási szünetet rendeltek el a szigetmonostori iskolában, mivel az árvíz miatt a pedagógusok többsége és a diákok egy része nem tudott eljutni a faluba. A hírt az MTI nyomán a közszolgálati Híradó adta le, majd több internetes médium is átvette. Természetesnek mondható, hogy a későbbiekben nem értesülhettünk már arról, hogy mikor ért véget a kényszerű szünet, vagy hogy az iskola hogyan pótolja a kiesett tanítási időt. A sajtó számára (tulajdonképpen a sajtó fogyasztója számára) érdekesebb az, amikor felbomlik a megszokott vagy megszokottnak vélt rend. Ez azonban önmagában még nem minősíti a sajtót, csupán annyit jelez, hogy az iskola – bár az ottani történések valamilyen szinten érintik a társadalom nagy részét – ritkán és rövid időre képes csak címlapra kerülni.
Egy friss nemzetközi kutatás szerint a megkérdezettek általában jobban hisznek a sajtónak, mint országuk kormányának.1 Az információk terjesztésében és a véleményformálásban (az elmúlt évtizedekben már megszokott módon) a televízióé a legnagyobb szerep. Ugyanakkor a világháló is egyre erőteljesebben veszi ki a részét ebből, lehetővé téve több hírforrás egyszerű összehasonlítását; a több forrásból való tájékozódás pedig módot ad a kevésbé hiteles információk kiszűrésére.
Az iskoláról, az oktatásról kialakult, néhol engesztelhetetlen, néhol hamis illúziókkal terhes közvélekedés legfontosabb forrása tehát a média. Természetesen lehet vitatkozni arról, hogy az elektronikus és az írott sajtó mindezt passzív attitűdjével éri-e el, azaz valamilyen feltételezett fogyasztói elváráshoz alkalmazkodik, vagy pedig a közvélemény ténylegesen aktív formálója. Annyi azonban biztos, hogy az iskola világának az a része, amely nem kerül be a sajtóba, csak nagyon szűk kör számára válik ismertté, és még kevesebbek számára lesz érthető. Ugyanakkor az is valószínű, hogy az oktatási rendszer nagy változásait (kétszintű érettségi, felsőoktatási reform, integrált oktatás) a társadalom megfelelő sajtótámogatás híján nem vagy csak nagyon lassan fogja elfogadni. Mind az iskolának, mind az oktatáspolitikának elemi érdeke tehát, hogy sajtójelenlétét hangsúlyosabbá tegye, növelje e jelenlét minőségét, relevanciáját. Mivel valószínűtlen, hogy az oktatás valamilyen csoda folytán hirtelen érdekesebb, fotogénebb lesz a sajtó számára, mint eddig volt, ésszerűbbnek tűnik, ha az oktatás maga alkotja meg közvélemény-formáló sajtóját. Költséghatékonysága és rugalmassága folytán a jelenleginél nagyobb szerepe lehetne ebben a világhálónak.
A továbbiakban megvizsgáljuk, hogy az iskola és az oktatás hogyan jelenik meg ma a sajtóban. A cikkben felhasznált adatokat és a megállapítások egy részét jó fél évvel ezelőtt rögzítettük, ami a média és különösen az internet világában nagy idő, ezért itt-ott megpróbálunk utalni az utána történtekre is.
A média iskolaképét, oktatáshoz való viszonyulását 16 hónap több mint háromezer, világhálón megjelent cikke alapján próbáljuk felvázolni. A cikkek az Aula (aula.info.hu) gyűjteményéből származnak, forrásaik országos lapok és elektronikus médiumok weblapjai, hírportálok, nem tudományos igényű szakmai oldalak és kisebb részben az oktatás körüli civil szervezetek lapjai.
Az Aula gyűjtési elvei alapján a minta reprezentatívnak mondható, a szemlézett oldalakon az oktatási témában megjelent cikkek száma becsléseink szerint összesen akár hét-nyolcezer között is lehet.2 Az itt felhasznált tematika alapjául az Aulán alkalmazott címkék szolgáltak. Az internetezők érdeklődésének méréséhez a 2005. szeptember 1-jétől kezdődő száznapos időszak statisztikáit használtuk. Az Aula átlagosan havi 200 cikket gyűjt be (a tanév folyamán ez 230 körüli átlagot jelent, a nyári hónapokban ennél százzal kevesebbet.) Kiemelkedően sok írás jelent meg 2005 májusában, ennek oka az érettségi vizsgával összefüggő botrány volt. Az akkor szemlézett 299 cikk közül 181 foglalkozott az érettségivel, 141 pedig közvetlenül a botránnyal. Mivel ekkor (a vizsgált 16 hónap alatt egyedülálló módon) az oktatás napokig vezető hírként szerepelt a médiában, a megjelent írások száma meghaladta az ezret, de a cikkek számának megugrásával nem állt arányban az érdemi közlések számának a növekedése.
Az Aula átfogó témakörök (címkék) szerint osztályozza a cikkeket. Az egyes témakörök eltérő arányú megjelenése a teljes hírfolyamban (1. ábra) nem feltétlenül a fontosságukat, csupán a sajtóban való reprezentáltságukat jelzi. A napi rövid hírek (Napról napra) túlsúlya könnyen magyarázható, azonban feltűnően gyakran kerül az oktatás politikai szövegkörnyezetbe is. Ez csak részben magyarázható azzal, hogy egy demokratikus államban az oktatás egyértelműen a politikai diskurzus része; legalább ennyire felelős ezért az oktatás ügyeinek szükségtelen átpolitizáltsága.
1. ábra • Az egyes témák százalékos megoszlása 16 hónap hírfolyamában (összesen 3171 cikkből)
Meglátásunk szerint tehát a sajtó alapviszonya az oktatáshoz erősen átpolitizált jellegű, ennélfogva egyszerre kiszolgálja és alakítja a közvéleményt. Az alábbiakban ismertetjük a tíz, érdemi közlést leggyakrabban tartalmazó médiumot (2. ábra). Ha szükségesnek érezzük, utalunk az egyes lapokra jellemző politikai hangvételre is, de ezt természetesen csak szubjektív benyomásaink (és a konvenciók) alapján tesszük. A politika hatását az oktatás nyilvánosságára külön tanulmány tárgyalhatná. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az általános kép része az is, hogy az oktatás megítélése a sajtóban alapvetően véleményalapú: a szakmai érveléseknek vagy a mérési eredményeknek nagyon karaktereseknek kell lenniük, hogy közismertté váljanak; azonban rosszabb esetben ezek is mintegy véleményként jelennek meg a sajtóban, így jelentőségük esetleg összemosódik egy-egy nem szakmai alapon vagy nem kutatási eredmények alapján megfogalmazott ellenvéleménnyel. Ez azért veszélyes, mert sokszor fontos társadalmi konzekvenciákat hordozó kutatási eredmények sem vehetők komolyan, mivel belevesznek a vélemények tengerébe. Így válhat az oktatás kicsit olyanná, mint a foci: mindenki ért hozzá, mégsem megy.
2. ábra • A tíz leggyakoribb hírforrás és cikkeik részaránya a teljes mintából
Népszabadság (Népszabadság, NOL, Metazin – nol.hu) • A Népszabadság az összes érdemi közlés egyötödét tartalmazza, amiben nagy szerepe van annak, hogy a napilapok közül egyedül neki van rendszeres oktatási melléklete. A Pályakép hetente jelenik meg (illetve havonta egyszer a Diploma című felsőoktatási melléklet váltja), de a mellékleteken túl is jelentős az oktatással kapcsolatos cikkek száma. Ugyanakkor a Pályakép sokkal több lehetőséget ad arra, hogy az iskolák helyi történései (gyakran sikerei) is bekerüljenek az országos hírfolyamba. A cikkek zömét a nyomtatásban megjelent írások elektronikus kiadása jelenti; jóval kevesebb a csak interneten közölt cikkek száma (NOL, Metazin). A lapnak az évek során nagy tapasztalatra szert tett oktatási újságírója van, így a cikkek szakszerűnek nevezhetők. Az oktatási mellékletet is jellemzi egyfajta belső tematika: a kétszintű érettségi vizsga bevezetése előtt például több hónapig tartó sorozatot szenteltek a témának, lehetőséget adva a valószínűleg legkomolyabb ilyen típusú tájékozódásra. A mellékleteken kevésbé, a napi híradásokon és véleményeken jobban érződik a lap alapvetően baloldali (és még inkább kormánypárti) politikai beállítottsága.
Magyar Rádió Online (radio.hu) • A közszolgálati rádió online oktatási hírszolgáltatása viszonylag hézagos. Az adásokban valószínűleg sokkal több érdemi közlés hangzik el, de ezek nem feltétlenül (vagy csak nagy késéssel) kerülnek fel a honlapra is. Viszont a különböző magazinműsorok (Vendég a háznál, Magyarországról jövök stb.) rendszeresen foglalkoznak oktatási témákkal, hangsúlyozottan a tanulási zavarokkal és az esélyegyenlőséggel. Itt viszonylag sok lehetőség adódik arra, hogy pedagógusok, diákok is megszólaljanak. Szintén értékes a körzeti stúdiók honlapra kerülő anyaga, mert olyan helyi történésekről adnak hírt, amelyek nem ütnék meg más nagy médiumok ingerküszöbét. Úgy tűnik, hogy az elhangzott adásokhoz képest nem vagy csak elvétve alkalmaznak utólagos szerkesztést, így a leírt anyagok minősége egyenetlen, szakmailag olykor pontatlan. A Rádió sok anyagára jellemző egyfajta (nem feltétlenül politikailag) konzervatív, moralizáló nézőpont, ami nem vezet az adott probléma megértéséhez, csak egyfajta rossz közérzet kialakulásához.
Híradó (Híradó, Az Este, MTV – hirado.hu) • A Híradó főként gyorsaságával tűnik ki a mezőnyből. Ebből már sejthető, hogy elsősorban a napi rövid hírek jellemzik. Az anyagokhoz saját tudósítás, riport esetén gyakran mozgókép is tartozik. A lap egyben a köztelevízió portálja is, így időnként az adó tematikus műsorainak anyagai is felkerülnek. Noha az MTV-nek több oktatásközeli műsora is van, ezek anyaga általában nincs olyan szinten feldolgozva, hogy mérvadó webes forrássá váljon. Sajnálatos, hogy az oktatási témákkal magas színvonalon foglakozó műsorok, mint a Provokátor, nem rendelkeznek saját honlappal, és a Híradó-MTV honlapon sem kapnak helyet. Külön kell beszélnünk Az Este című közéleti műsorról, amely részletesebb riportokban járja körül a problémákat, jelenségeket (de inkább a problémákat), majd véleményeket ütköztet. Tartalmilag ennek a műsornak a webes anyaga a legértékesebb az MTV kínálatából, nem érthető azonban, hogy a műsorban elhangzott egyes megszólalók miért maradnak ki néha a webes kiadásból. A Híradó sok esetben úgy igyekszik megőrizni a tárgyilagosság látszatát, hogy fele-fele arányban szólaltatja meg egy-egy ügy támogatóit és ellenzőit (és a hallottakat igyekszik nem kommentálni), így azonban nem alkothatunk képet arról, hogy bizonyos kérdésekben milyen erőviszonyok alakultak ki. Ez utóbbi nem speciálisan a Híradó problémája, hanem kisebb-nagyobb mértékben a sajtó nagy részét érinti, de talán itt a legfeltűnőbb.
HVG.hu (hvg.hu) • Egy kicsit meglepő az elektronikus HVG jó helyezése, hiszen az oldalon a nyomtatásban is megjelenő cikkek nagy része nem érhető el ingyenesen (így ezek nem képezik vizsgálatunk tárgyát sem). A hetilaptól eltérő szerkesztési elvek alapján működő online HVG általában is nagy hírbősége lehet a magyarázat erre. Azonban nemcsak erről van szó, hiszen az elmúlt időszakban több hosszabb tanulmány, összegző gyűjtemény is megjelent az oktatásról. Külön figyelmet érdemel a Vélemény rovat. A cikkeket szakszerűség és a napi hírfolyamhoz képest információtöbblet jellemzi. Ugyanakkor nagyon ritka, hogy az iskolák közvetlenül is megnyilvánulnának a HVG.hu-n. Fogalmazhatunk úgy is, hogy a HVG inkább szakma-, mint életközeli.
Educatio Press (www.edupress.hu) • Az Educatio Press az első kimondottan oktatási profilú oldal ebben a felsorolásban (bár többnyire a felsőoktatással foglalkozik). Korábban az oldalnak külön közoktatási rovata volt, mostanra inkább csak esetlegesen kerülnek be ilyen témájú hírek. Az érdemi közlések többsége a továbbtanulás témakörében jelenik meg. Az oldal másik (számunkra talán legértékesebb) sajátossága, hogy rendszeresen vesz át tudósításokat megyei lapokból, országos nyilvánosságot adva ezáltal nekik. Az Edupress anyagait gyakran (sőt gyakran válogatás nélkül) átveszi a HírTV honlapja (hirtv.hu), így ezek bekerülhetnek a napi hírfolyamba.
MNO (Magyar Nemzet Online, Magyar Nemzet – mno.hu) • Elsősorban a Magyar Nemzet Online cikkei szerepelnek a gyűjteményben: ennek oka, hogy a napilap teljes cikkei csak egy hét múltán kerülnek fel, addigra pedig gyakran elveszítik az érdemi közlés jellegét. Az MNO általában az oktatási ügyek politikai vetületére helyezi a hangsúlyt, kevesebb teret engedve a tájékoztató funkciónak. Bár az is igaz, hogy olykor a (konzervatív, ellenzéki, szkeptikus) politikai élű – „sokat sejtető” – felvezetést szakszerűen megírt, tárgyilagos hangvételű cikk követi. A Magyar Nemzetnek szintén vannak oktatásban és oktatáspolitikában jártas újságírói. A cikkekben előforduló diák- vagy pedagógusi megnyilvánulások funkciója többnyire csak az illusztrálás, a cikk koncepciójának megerősítése.
Oktatási Minisztérium (www.om.hu) • Az OM oldala az egyetlen hivatalos oktatási médium, amely be tudott kerülni a tízes listára. Az OM-honlap megítélése nagyon ellentmondásos: sokan használják elsődleges hírforrásként, de ez nem jelenti azt, hogy mint szolgáltatással elégedettek is vele. A készítők ugyan folyamatos erőfeszítéseket tesznek a lap használhatóbbá, átláthatóbbá tételére; de csak egy alapos profiltisztítás segítene érdemben a problémákon. A minisztériumi oldal jelenleg sajtóközlemények, pályázatok, jogszabályok, statisztikák, információs anyagok, olykor kutatási dokumentumok szövevényes dzsungele, súlyosbítva a strukturálisan semmilyen szempontból nem elkülönített OKÉV-honlappal. Az OM-hez köthető más weblapok (hogy csak a fontosságához képest kevéssé ismert kir.hu-t, illetve a közismert, ám magazinszerű koncepciója miatt a közvéleményre kevés hatást gyakorló Sulinetet említsük) sok funkciót kiválthatnának, de a jelenlegi átgondolatlan struktúrában erre nem alkalmasak. Bár született koncepció3 az oktatási lapok ésszerűbb, hatékonyabb működtetésére, néhány kedvező változást leszámítva (pl. felvi.hu) a dolgok változatlanok maradtak.
Index (Index, Velvet – index.hu) • Az Index az egyik legnagyobb online híroldal, portál. Túlnyomórészt az oktatási cikkek is a napi politikához vagy gazdasági ügyekhez kapcsolódnak. Jellemzően erősen kritikus hangvétellel, liberálisnak mondható szemszögből tárgyalják a kérdéseket. 2005 őszétől annyiban változott a helyzet, hogy a szerkesztőséghez csatlakozott egy oktatási szakújságíró, így az utóbbi időben nagyobb lélegzetű, szakszerű cikkek, sőt riportok is megjelennek a lapon. A lapnak az elmúlt időszakban több ütközete is volt az Oktatási Minisztériummal.
Origo (Origo, Menedzsment Fórum, Múlt-Kor stb. – origo.hu) • Az Origo lapcsalád a napi hírszolgáltatásban gyakran nem olyan fürge, mint az Index, kisebb részesedése az érdemi közlésekből ezzel magyarázható. Ezen az oldalon azonban már hosszabb ideje közölnek nagyobb lélegzetű helyszíni riportokat az oktatásról; ezek az általában nagy (néha már igényesebb hetilapokat jellemző) gondossággal megírt anyagok minden bizonnyal az Origo oktatási cikkeinek legértékesebbjei.
Magyarország.hu (magyarorszag.hu) • A kormányzati portál azt kínálja, amit elvárhatunk tőle: kormányzati sajtótájékoztatók ismertetését, közlemények, statisztikák megjelentetését. Mindezt tárgyilagosan, kommentár nélkül teszi. Természetesen itt csak az oktatást érintő nagyobb jogszabályi változások szerepelnek. A problémák jellemzően a kormányzat által javasolt megoldással együtt jelennek meg, és a megszokottnál nagyobb hangsúlyt kapnak a sikerek. Meg is lennénk lepve, ha egy kormányzati oldal nem lenne legalább ennyire részrehajló.
Akik kimaradtak • Néhány olyan oldalt is felsorolunk, amelyeknek a várakozások szerint benne kellene lenniük a tízben, de valamilyen oknál fogva nincsenek ott. Az első mindenképpen a Sulinet (www.sulinet.hu), amelynek kiemelt szerepe miatt illene idekerülnie, de szerkesztési koncepciója alapján erre nincs sok esélye, ahogy fentebb már utaltunk rá. Ugyanez elmondható az oktatással hivatalosan foglalkozó többi honlapról is. Más okból nem került be a FigyelőNet (www.fn.hu), ahol mostanában komoly teret biztosítanak az oktatásnak, korábban azonban ez nem jellemezte az oldalt. A HírTV (www.hirtv.hu) alapvetően sokat foglalkozik az oktatással, de anyagainak egy részét az Educatio Presstől veszi át – a közölt hírek mennyisége alapján az első tízben lehetne a helye. Több országos médium folytat olyan szerkesztési politikát, amely nehezíti vagy megakadályozza a cikkek begyűjtését (késleltetett megjelentetés, jelszavas hozzáférés), ők ezzel (vélt vagy valós előnyök érdekében) tulajdonképpen kizárják magukat a webes nyilvánosságból. Más közismert médiumok egyszerűen nagyon lanyhán és csak felületesen érdeklődnek az oktatás problematikája iránt.
Arányszámokkal próbáltuk érzékeltetni, hogy mennyire szolgálja ki a felhasználók érdeklődését a webes média (3. ábra). A számok az átlagoshoz viszonyított arányt, a sávok az átlagtól való eltérést mutatják. Az adatokból csak óvatosan vonhatunk le következtetéseket, mert egy-egy téma esetében az érdeklődés lanyhasága jelentheti azt is, hogy az adott információ máshonnan is beszerezhető vagy éppen közismert. A Napról napra témához tartozó cikkek magas száma a napi hírfolyam bőségéből ered, itt azonban árnyalná a képet, ha egy-egy hír jelentőségét is tudnánk ábrázolni.
3. ábra • Az egyes témák iránti érdeklődés, illetve a témákban megjelent cikkek mennyiségének arányszámai és eltérésük az átlagtól (1,00)
Az ábrán mindenképpen az Oktatás+politika a kakukktojás, a többi téma esetében ugyanis az érdeklődés alakulása gyakorlatias szemléletet láttat, egyúttal kijelöli a fő problémákat is. A pályázatok iránti fokozott érdeklődés éppúgy jelezheti a fejlesztésekhez szükséges források tudatos felkutatását, mint a forráshiánnyal küszködő intézmények elkeseredett keresgélését. Az oktatáshoz kapcsolódó segédanyagok (Segédlet) keresettsége mellett feltűnő átlag alatti számuk, noha úgy is értelmezhetjük, hogy a meglévő anyagok átlag alatt kapnak nyilvánosságot az interneten. Szerintünk kedvező képet rajzol az oktatás szereplőiről (legalábbis közülük az Aula látogatóiról), hogy kiemelt érdeklődéssel kísérik az esélyteremtéssel, a képzési rendszerrel, a továbbképzési lehetőségekkel és az élethosszig tartó tanulással kapcsolatos írásokat. Az utóbbi két téma kapcsán azonban az is feltűnő, hogy a kínálat jelentősen alatta marad az érdeklődésnek. Az élethosszig tartó tanulás esetében annak lehetünk tanúi, hogy a fogalom sikeresen bekerült a köztudatba, de a hozzá tartozó tartalmak még késnek.
Az érdeklődés és a kínálat harmonikusnak tűnik a kutatás-fejlesztési (K+F) anyagokkal kapcsolatban. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy a cikkek számát nagyban befolyásolja a 2003-as PISA-vizsgálat utóélete. Meglátásunk szerint a K+F-anyagok száma elmarad a szükségestől, és sokszor a közölt cikkek színvonala sem megfelelő.
A lanyha érdeklődést is alulmúlja az EU-téma megjelenési aránya. Ez azért is aggasztó, mert nem kevés reformintézkedés, -elképzelés hivatkozik az EU-ra, ám nem valószínű, hogy az uniós oktatási programok és szakpolitikák közismertek lennének. Megjegyzendő, hogy a szaksajtó komoly erőfeszítéseket tett (nem kevés uniós vagy kormányzati eredetű pénzzel támogatva) az EU oktatási elképzeléseinek és elveinek interpretálására, de ez az erőfeszítés kevés nyomot hagyott.
A politikában hangsúlyos a határon túli magyarság témája. Úgy tűnik azonban, hogy a felhasználókat kevésbé érdekli a határon túli magyar oktatás valósága, mint annak érzelmi-politikai vetülete. Más szempontból hasonló az infokommunikációs technikák helyzete: bár a téma a sajtóban enyhén túlreprezentált, az érdeklődés itt a legalacsonyabb. Közhelynek számít, hogy digitális korszakban élünk, ám ennek oktatási gyakorlata már jóval kevesebbeket izgat.
Az internet az eddig tárgyalt csatornákon kívül (amelyek több-kevesebb újítással a nyomtatáson alapuló kommunikáció folytatásának tekinthetők) számos más kommunikációs lehetőséget nyújt. Ezeket a teljes nyilvánosságtól a személyes (és mások számára titkos) érintkezésig terjedő skálán lehet elhelyezni. Időnként nem is olyan könnyű eldönteni, hogy nyilvános vagy személyes kommunikációról van szó.
Technikailag nem tekinthetők alternatívnak a különféle szakmai civil szervezetek lapjai, de tartalmukban mindenképpen mást kínálnak, mint az eddig vizsgált oldalak. Itt csak három nagy múltú oldalt emelünk ki a mezőnyből. A Történelemtanárok Egylete (www.tte.hu) egyfajta szakmai hírportál megvalósítására törekszik, mellette azonban olyan szolgáltatásokat is nyújt, mint a Tankönyvbázis (www.tankönyvbazis.hu). Az Osztályfőnökök Országos Szakmai Egyesülete (www.osztalyfonok.hu) alapvetően a napi gyakorlatban is jól hasznosítható szakmai anyagok közlésére törekszik, az oldal népszerű szolgáltatása az online tanácsadás (ez eredetileg mentálhigiénés kérdésekre vonatkozott csak, de a nagy igény miatt jelenleg már iskolai jogi tanácsadást is kínál). Végül a környezeti nevelés hazai veteránját, a Hulladék Munkaszövetséget (www.humusz.hu) említhetjük, amely diákoknak és pedagógusoknak szóló programjaival és a Kukabúvár online változatával évek óta jelen van az interneten és a köztudatban.
Az alternatív nyilvánosság nem jelentéktelen résztvevői a különféle üzleti célokkal működő oktatási lapok, szolgáltatások, ezek tárgyalása azonban nem fér bele tanulmányunk kereteibe.
Az utóbbi években a világháló egyik meghatározó műfajává vált a blog (weblog, webnapló), olyannyira, hogy a nyilvános elektronikus tartalom bővülésének egyik motorjává vált. Mára a blogok átvették – miközben jelentősen át is alakították – azt a szerepet, amelyet korábban a személyes honlapok töltöttek be. A magyar weben is tízezer számra jelentek meg ilyen típusú naplók. Az oktatást azonban még kevésbé érintette meg ez a lehetőség. Összesen hét komolyan vehető magyar nyelvű oktatási blogot sikerült találnunk. Habár ezek általában életközeliek és tartalmasak, az alacsony szám elgondolkodtató. Valószínűleg le kell számolni azzal a tévhittel, hogy az oktatás az infokommunikációs eszközök használatában valamiféle előőrs szerepét játszaná; sokkal inkább a trendek óvatos, lassú követéséről beszélhetünk.
Meglátásunk szerint a mainál több igényes civil honlap, illetve az oktatáshoz kapcsolódó blogok számának növekedése szerves módon szolgálná az oktatás nyilvánosságának kiszélesítését. Bár az említett műfajok térnyerésének jelenlegi üteme nem ad okot a derűlátásra.
A személyes kommunikáció nyilvános, illetve kevésbé nyilvános formáit valósítják meg a fórumok, chatszobák és az üzenetküldő programok (ez utóbbinak a személyessége már inkább egy telefonbeszélgetéshez hasonlítható). Szokás ezeket az internet dühöngőinek felfogni, de figyelembe kell venni, hogy ezek a kommunikációs módok nemcsak az iskola szapulására és illegális tételcserélgetésre alkalmasak, hanem a közösségépítés, együttműködés (sőt közös tanulás) csatornái is lehetnek.
Sokan hangsúlyozzák az internet káros hatását a tanulásra, az iskolai életre: az iskolák gátlástalan szidalmazása a különböző fórumokon, a webről összeollózott dolgozatok stb. nem új problémák; a téma a kilopott érettségi tételek közzététele kapcsán már az országos közvélemény ingerküszöbét is elérte. A bírálók azonban megfeledkeznek arról, hogy az információ feketepiaca az interneten nemcsak könnyebben elérhető, hanem kevésbé titkos, könnyebben ellenőrizhető is. A problémák sokszor a tartalomszolgáltatók felelősségére, olykor szervezési, biztonsági, titokvédelmi hiányosságokra, átgondolatlan felelősségi szintekre hívják fel a figyelmet. Ugyanakkor azzal is számot kell vetni, hogy az információhoz való hozzáférés egyszerűsödésében az iskolának nem a kihívást, hanem a lehetőséget kellene látnia: ha egy dolgozat összeollózható, nem biztos, hogy a diákkal, sokkal inkább a feladattal van baj. Az interneten összegyűjthető tartalmakra olyan feladatokat lehetne alapozni, amelyek nem oldhatók meg a diák saját erőfeszítése nélkül.
Végül néhány olyan témát veszünk sorra az elmúlt évekből, amelyeknek médiabeli megjelenésével kapcsolatban hiányérzetünk támadhat.
A kétszintű érettségi bevezetése sajtószempontból viszonylag jól indult, a média más és más mélységben, de hajlandónak mutatkozott akár többször is foglalkozni a témával. Ez némileg megváltozott 2005 elejére, ami a minisztérium kommunikációs zavarával magyarázható (az OM igyekezett minél kevesebbet beszélni a rosszul sikerült próbaérettségikről, holott az okokat a téma szakértői egy bővített mondatban meg tudták magyarázni, ha kérdezték őket). A kommunikációs hibák következtében a sajtóban a várhatónál jobban előtérbe kerültek a félelmek, a megalapozott és megalapozatlan kritikai megnyilvánulások, és az érettségi politikai viták tárgyává vált. Mire a vizsgák elkezdődtek, a kétszintű érettséginek sokkal rosszabb sajtója volt, mint arra akár fél évvel korábban is számítani lehetett. A kegyelemdöfést természetesen az érettségivel kapcsolatos botrány, a „tétellopás” adta meg. Az érettségivel kapcsolatban ekkor rögzült a csalódott diák, átkozódó igazgató, aggódó pszichológus, magyarázkodó miniszter képe. Az internet egyszerre jelent meg a médiában a tételkereskedők sötét bűnbarlangjaként és az érettségi logisztikájának jövőbeli ideális csatornájaként. A sajtóban az érettségi reform rendre a „levizsgázott”, „megbukott”, „elégtelen” kifejezésekkel társítva szerepelt. A média újabb és újabb botlásokra, botrányokra várt, a botrány fenntartásában lett érdekelt. A továbbiakban következhetett volna a tapasztalatok feldolgozása. A botrány zajában számos tartalmi kérdés is felmerült, amelyek megosztották a szakmát. Ezekről diskurzus indult a sajtóban, de mivel az új érettségi elutasítása vagy védelme politikai-hitbéli kérdéssé vált, igazi vita nem alakulhatott ki. Néhány értékes cikket leszámítva mindmáig csökkenő intenzitással sztereotip érvek és ellenérvek ismételgetése folyik. Mindeközben nincs az az apró momentum, amelyet ne tudnánk az érettségi javított logisztikájáról vagy a szolgálati titokká nyilvánítás formai követelményeiről. Az érettségi reform feldolgozása elmaradt a sajtóban, így a közvélemény sem fogadhatta el, legfeljebb beletörődött.
A jászladányi iskolaügy hosszú évek óta fel-felbukkan a médiában. Úgy vált a kirekesztés és szegregáció jelképévé, hogy még mindig nem lehet egyértelműen tudni, mi miért és hogyan történt Jászladányban. Pedig minisztériumi állásfoglalások és bírósági döntések születtek az ügyben, mégsem érezhetjük, hogy a probléma megértéséhez (hát még feloldásához) közelebb kerültünk volna. A jászladányi történet igényes (tárgyilagos és értő) feldolgozása még mindig várat magára. Ha a sajtó törlesztené ezt az adósságát, talán közelebb kerülhetnénk annak a megértéséhez is, hogy mit tehetünk az esélyegyenlőség megteremtése érdekében.
A költségvetési törvény tárgyalásakor már másodszor zajlott le szinte azonos forgatókönyv szerint az egyházi iskolák finanszírozásáról szóló vita. Ennek lényege, hogy a vitázó felek rendre egymáshoz cseppet sem hasonlító számokat mondanak, illetve cáfolják az elhangzott számadatokat, majd várnak, mikor hibázik a másik. Volt olyan médium (legelőször az Index), amelyik végül utánanézett a számoknak, de a többség vagy megelégedett a vita passzív közreadásával, vagy valamelyik oldalra állva maga is belekeveredett a politikai vitába. Mivel itt költségvetési számokról van szó, nem valószínű, hogy ne lehetne kideríteni az igazságot. Egy igazán autonóm és harcos sajtó gyorsan pontot tehetne az ilyen viták végére, ha a vitás feleket szembesítené a tényekkel. Ezzel az oktatás javát szolgálná, mert annak nem tesznek jót a hosszan elhúzódó, elmérgesedő politikai viták.
A 2006-os választási kampányban feltűnően kevés szó esett az oktatásról. Az a különös helyzet alakult ki, hogy a sajtó készen állt a politikusok vallatására az oktatás jövőjével kapcsolatban. Elkészültek az elemzések a minisztérium négyéves munkájáról, fórumok teremtődtek az elképzelések ütköztetésére. A szereplők azonban nem mondtak semmi továbbgondolásra érdemeset. Ennek következtében a kampányidőszakban feleannyi oktatási cikk jelent meg, mint 2005 őszének azonos időszakában. A média nyitott volt a témára, jelentősége szerint kívánta kezelni az oktatást, így ebben az esetben nem hibáztathatjuk, hogy ez nem sikerült.