Tanárok iskolája

Permanensen alakuló társadalmunkban – és feltételezhetően a jövő társadalmában is – azok az emberek, azok a pedagógusok lesznek sikeresek, akik együtt tudnak haladni a korral, akik képesek megfelelni az információs társadalom által támasztott követelményeknek. Mindezeknek egyenes következménye, hogy a tudás fogalma, tartalma változik, a műveltség átértékelődik.

Már a borítólap is szimbolizálja a tudást, következtethetünk róla a könyv tartalmára. Egy több színben pompázó fát láthatunk, amelynek különböző motívumokkal díszített árnyékai is feltűnnek. A fa körül madarak repülnek. Asszociálhatunk a tudás fájára, a különböző színek a tudás adta lehetőségeket ábrázolhatják („a tudás hatalom” – hallhatjuk oly sokszor). A repülő madarak jelenthetik azt a tömérdek információt, amelyekből napjaink pedagógusa szelektál, majd tudáshalmazzá transzformálja őket. A szürke motívumokkal díszített árnyékok tükrözik a nehézségeket, amelyekkel a pedagógus megküzdött és küzd ma is a tudásért.

Bárhogyan is kategorizáljuk a pedagógus tudását (elméleti-gyakorlati-mesterségbeli; általános és tartalmi pedagógiai tudás), az állandó, „naprakész” állapotot csak folyamatos képzéssel, ön- és továbbképzéssel lehet biztosítani. Érezhető, hogy az egész életen át tartó tanulás, a tanuló társadalom képe elérte az iskolát és annak szereplőit is.

A Tanárok iskolája című kötet a Kodolányi János Főiskola gondozásában jelent meg, központi témája a tanári továbbképzés. Részletes elméleti ismertetés után egy 1988–2000 között Fejér megyében lefolytatott továbbképzés-kutatás adataira hivatkozva vizsgálja a témát. A tartalmi koncepciót tekintve a szerzők – Perjés István, Ollé János és Majorosi Anna – vallják, hogy igazán hatékony tanár-továbbképzési rendszert csak a kereslet és a kínálat sikeres összehangolásával lehet működtetni. Az eredményes munka záloga ma már a központosított forma helyett a regionális (egy-egy intézmény körüli) tömörülésben rejlik, természetesen átfogó, az egész országot érintő szakmai koordináció mellett.

A kötet célja korszerű alternatívák kínálása a tanári továbbképzések palettájának szakmai gazdagításához, fejlesztéséhez.

A kötet négy részből áll, a fejezetek piramisszerűen épülnek egymásra, előfeltétel-rendszerben. Az egyes részek jól strukturáltak, biztosítják a könyv áttekinthetőségét. Hasznosan és örömmel lapozgathatja minden hozzáértő olvasó, akiben remélhetőleg újból és újból megerősítést nyer, hogy az iskola nemcsak a diáké, hanem legalább ekkora mértékben (csak más megközelítésben) beszélhetünk a tanárok iskolájáról is. Az egész életen át tartó tanulás újra előtérbe kerül, hiszen a tanárok iskoláját ebben az értelemben a pedagógus-továbbképzések jelentik.

A függelékben a svájci pedagógus-továbbképzési rendszerrel ismerkedhetünk meg dióhéjban. Ezzel a szerzők alternatívákat kínálnak azok számára, akiket komolyan foglalkoztat a továbbképzések reformálásának gondolata. A mellékletek tartalmazzák a felhasznált tanári és igazgatói kérdőíveket. Itt találjuk a táblázatok és az ábrák jegyzékét is. Ez jelentős fegyvertény, mert gyors és pontos keresési lehetőséget biztosít az olvasónak, és nem utolsósorban sokat elárul a könyv szerkezetéről, a szerzők gondolatmenetéről.

Az első fejezet részletes pedagógiai összefoglalást ad a különböző modellekről, az elmélet és a gyakorlat szoros összetartozását sugallja. Célja, hogy minél több oldalról megvilágítva ismerkedhessünk meg a különböző (időnként kellőképpen bonyolult) teóriákkal. Három, egymástól külön-külön is vizsgálható elméleti tömbre épül a fejezet: didaktikai modellek, kompetenciamodell és minőségelvű modell.

A didaktikai modellek tanulmányozásának pilléreit a neveléstudományban lassan már hagyománnyá vált zárt (Comenius–Herbart nevével jelzett) és nyílt (reformpedagógiai) modellek adják. A vizsgálat párhuzamosan, azonos sémák mentén történik. Megismerhetjük világ- és tudásszemléletüket (elmélet-gyakorlat aránya), cél-, érték- és normarendszerüket, tantervelméleti hátterüket. Nyomon követhetjük az idők során a didaktikai háromszögek komponenseinek (tanár, tanuló, tananyag-műveltség) szerepeit és ezek változásait. Mindezekből a továbbképzések számára a szerzők levonják a megfelelő következtetéseket (ez a szándék mindvégig érzékelhető, így erőteljesen fokuszálhatunk a bevezetőben megfogalmazott „küldetés” teljesítésére).

A kompetenciamodell a továbbképzéseken három általános kompetenciát kíván fejleszteni, a személyes, a szociális és a szakmai kompetenciát.

Ezek segítségével a pedagógus fejlesztheti saját egyéni, speciális kompetenciáit is. Egyet kell érteni azzal az állásponttal is, hogy a jövő társadalmában a személyes hatékonyság a progresszív együttműködés és a perspektivikus gondolkodás együttesében ragadható meg. A társadalmi változásoknak megfelelően alakul az iskola is, amely egyre inkább nyitottabb és többfunkciójúvá válik.

Lényeges pontja az alfejezetnek a komplex és a leszűkített iskola összehasonlítása. Az előző elméleti részből a komplex iskolát tekintve sokatmondó következtetések vonhatóak le, amelyek „sokféle komplexitást”, buktatót rejtenek magukban. Alapkövetelmény a prevenció, amelynek előfeltétele a sokoldalú szakmai hozzáértés, ennek pedig egyik alapköve lehet (a sok közül) a továbbképzés.

Egy gondolat erejéig ki lehetett volna térni arra az igen kényes kérdésre is, hogy a kompetenciának lehetnek olyan indexei is, amelyek orvoslását a szakma gyökereiben kell keresni (így valószínűsíthető némi hatékonyságnövelés), példaként ilyenek a presztízs, a mobilitás, az életpálya stb. Erre utaló részleteket találunk a könyv további fejezeteiben is.

Az első rész utolsó elméleti blokkját a minőségelvű modell bemutatása jelenti. Több hazai és külföldi pedagógiai szakember elméleteit ismerteti; a középpontban az intézményi legitimáció áll. Ennek összetevői a kognitív (tudásközvetítő) és a normatív (az intézményesült tudás közvetítésére felszólító) pólusok. Végül a magyar pedagógus-továbbképzés rendszerére adaptált minőségelvű modellt ismerhetjük meg.

A második fejezet a pedagógusok továbbképzéssel kapcsolatos attitűdjeinek vizsgálatához kíván irányvonalat adni. Ebben a fejezetben általános információkat kaphatunk a kutatásról (résztvevők, eszközök, módszerek stb.), amely szerkezetileg és tartalmilag döntően a Magyarországon klasszikusnak számító két komplex pedagóguskutatásra alapoz (1989, 2001).

A harmadik fejezet – szociológiai jellegű háttérváltozók mentén – a vizsgálat eredményeinek feldolgozását tartalmazza. Minden részterület táblázatokkal illusztrált, a követhetőséget a feldolgozott százalékos eredmények elemzése biztosítja. Talán nem véletlen, hogy a pedagógusok jövőképe, jövő iránti attitűdje a legrészletesebben kidolgozott, elemzett, táblázatokkal és ábrákkal magyarázott terület. Valószínűsíthető, hogy ez a jövőképelemzés – noha csak egy megyéről van szó – sokkal többet elárul a hivatásról, a szakma állapotáról, mint a továbbképzés.

A szummatív értékelés után a szerzők a továbbképzések témáit, színtereit mutatják be. Az eredmények alapján a pedagógusok három kategóriába sorolhatóak (a továbbképzéseket illetően): nem potenciális célszemélyek; motivált, az elméleti ismereteket fontosnak tartók; valamint a tanulásra erősen motivált tanárok.

Az utolsó fejezet célja az előző fejezetek elméleteinek és vizsgálati eredményeinek szintetizálása. A didaktikai modellek közül a zárt modellek és a vizsgálati eredmények összevetésére kerül sor abból az alapos és elfogadható okból, hogy oktatási rendszerünk többségét napjainkban is ezek a modellek alkotják.

A „hogyan”, „mit” és a „kinek” kérdések megfelelőek ahhoz az elemzéshez, amely a Pastiaux- féle pedagógiai háromszögre alapoz, és amelyben a tagok (tudás, oktatás, tanulás) között kölcsönös függőségi viszony fedezhető fel.

A kompetenciamodellek vizsgálata az eredmények tükrében hű marad az előző hármas felosztáshoz: szociális, szakmai és személyes kompetenciát elemez. A vizsgálati sémák is hasonlóak mindhárom területnél. Először táblázatok és ábrák segítségével az adott kompetencia összetevőivel ismerkedhetünk meg, ezt követi az eredmények feldolgozása és táblázatban való összefoglalása. Külön-külön is önálló egységet képeznek e területek, tehát egymástól szeparáltan is vizsgálhatók.

A minőségelvű modell az eredmények tükrében a kötet döntő állomása, hiszen az előre megfogalmazott kérdések alapján itt adnak a pedagógusok választ arra, hogy számukra melyek az eredményes továbbképzést meghatározó tényezők. Nagyon jó, szemléletes, hogy minden tényező elemzése külön oldalon, kördiagrammal illusztrálva történik. Lényeges, hogy összehasonlítást találunk a továbbképzéseken megjelenő és részt nem vevő pedagógusok között, külön alcsoportokként is olvashatunk rájuk vonatkozó elemzéseket.

A kötet végén találjuk a kutatás elemeinek, eredményeinek tömör összefoglalását, amely hasznos információkkal szolgál azok számára is, akik az egyes fejezetek statisztikái között nehezebben találták fel magukat. A zárszó másik fontos elemeként a szerzők egy új, összetettebb tanár-továbbképzési modell elkészítéséhez is alternatívákkal szolgálnak.

A kötet egyaránt ajánlható a neveléstudománnyal foglalkozó szakembereknek, az iskolavezetőknek és a pedagógusoknak, hiszen a jelent és a jövőt illetően is új információkat hordoz a tanári pályával kapcsolatban. Hasznos pedagógiai elméleti összefoglalást tartalmaz a tanár szakos hallgatók számára is.