A tanulmány a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán folyó mentálhigiénés képzésre alapozva mutatja be a mentálhigiénés szemlélet, tudás értelmezését. A szerzők felfogása szerint a mentálhigiéné mindazon törekvések közös elnevezése, amelyek a lelkileg egészséges személyiség, az egészséges módon működő intézmények és csoportok kialakítására, valamint a személyiség társadalomba történő integrációjára irányulnak.
Életünk – némi leegyszerűsítéssel fogalmazva – különböző színtereken zajlik:
Az egyén ezeken a színtereken tesz szert azokra a szükségletekre és elégíti ki őket, melyek megtartják és fejlesztik lelki egészségét, azaz amelyek révén élete értelmessé válik, kialakul önbizalma és realitásérzéke, alkalmazkodási képességre tesz szert, és valamiféle „szak”-tudást szerez, miközben fejlődik és érik.
Ezek révén képes újra és újra elérni egy olyan lelki egyensúlyi állapotot, olyan életérzést, mely nehézségek, zavarok, terhelések, sőt olykor betegségek közepette is eleven lelki egészségesség-érzést jelent, amikor a belső fenyegetettség nem lép át egy bizonyos – az egyén tűrőképességétől is függő – értéket.
Ez az életérzés nem a teljes jóérzés elképzelt és megváltoztathatatlan, ideális állapota, nem az egyén valamiféle végleges birtoka, melynek immár tulajdonosává vált. Inkább a valami felé törekvés vagy a viselkedés dinamikusabb kifejeződése jellemezheti, melyek a szüntelen változás közepette is az „egyensúlyban vagyok” érzését adják, azaz egyfajta stabilitást biztosítanak.
A (lelki) egészség tehát különös folyamategyensúly, melynek működtető elemei személyre szólóan anélkül tanulhatóak meg, hogy mereven és általános érvénnyel meg kellene határozni az egészséges életmód, az egészséges lelki élet pontos és mindenkire alkalmazandó mértékét. Társadalmi méretű lelki egészség akkor jön létre, ha a társadalom biztosítani tudja az egészségesen működő környezetet: lehetővé téve intézményei, csoportjai és a benne élő egyének számára lehetővé teszi az egészséges fejlődést, az egészséges működésre irányuló változást.
Minden társadalomban volt és van változás, amellyel meg kell tanulni bánni. A jelenkorban megélt technikai forradalom azonban felgyorsította a változások ütemét, amit Magyarországon tovább gyorsít a rendszerváltás utáni igyekezet lemaradásaink behozására.
A mindennapi élet rengeteg olyan kérdést vet fel, amelyek tájékozatlanok vagyunk. Ezek elbizonytalanítanak, szorongást keltenek bennünk. Gyakran fenyeget az a veszély, hogy azonnal kell helytállnunk olyan területeken, amelyek eddig ismeretlenek voltak számunkra. Így kínos helyzetekbe, félreértésekbe bonyolódunk, olykor megszégyenülünk és egy bizonyos csoport peremére kerülünk, talán ki is rekesztődünk. Sok esetben fáradságos munkánk célja, értéke kérdőjeleződhet meg, hiszen úgy érezzük, nem hozhatunk termést. Ilyenkor legfeljebb magányos hősként vívhatjuk küzdelmünket, a kor számára érthetetlen, Don Quijote-i figurává válva. Az ilyesféle élettávlat a lelki károsodás veszélyével fenyeget.
Gyakran válunk az értékek versenyének értetlen szemlélőjévé, s mivel nem szoktunk a termékeny párbeszédhez, a minket igazán érintő kérdésekben próbálkozásainkat ritkán követi valamiféle rendeződés.
A válaszok, kiutak megtalálása pedig az emberszolgálat része, ám keresésükre kevéssé készítenek fel az egyetemi alapképzések stúdiumai.
Fontos, hogy a pedagógiai, teológiai, szociológiai, orvosi, pszichológiai, jogi képzettséggel rendelkezők ne kerüljenek emberszolgálatukban légüres térbe. Ne váljanak a tanár, a pap, az orvos végzettségűek emberről és társadalomról alkotott ismeretei egymástól eltávolodott szigetekké.
Szükségünk van ugyanis olyan tudásra is, mely segítséget ad annak az emberi, társadalmi közegnek a létrehozásához, melyben lelki egészségünket nem veszélyeztetve, hanem növelve munkálkodhatunk együtt másokkal.
A mentálhigiéné mindazon erőfeszítés és igyekezet közös elnevezése, mely a lelkileg egészséges személyiség, az egészséges módon működő intézmények és csoportok kialakítására és fejlesztésére, valamint társadalomba történő integrációjára irányul.1 Magában foglalja a politikai cselekvés, a vallásgyakorlás, a szociális gondoskodás, a közművelődés, a gyógyítás, az oktatás, a törvénykezési és joggyakorlat, a tömegtájékoztatás, a természetes és mesterséges csoportok, valamint a közösségek működési területeit.
Legáltalánosabb megfogalmazásban segíti a hagyomány- és értékőrzést, a szocializációs színterek megfelelő működését, kritikus élethelyzetek egyéni és társadalmi megoldását, a segítést, önsegítést egyéni és közösségi szinten. Legszűkebb értelemben a különböző mentális problémák kifejlődésének megelőzését értjük rajta.
Napi gyakorlatát mentálhigiénés szemléletű segítő hivatású szakemberek végzik. Segítő hivatásoknak tekintjük mindazon foglalkozásokat, melyeknek lényege a másik ember mellett állás, az ő fejlesztése, oktatása, nevelése, támogatása, gondozása, gyógyítása vagy segítése bármilyen formában.
A mentálhigiénés szakembernek nem az alapképzettségére vonatkozó szakismeretei bővülnek. Nem új szakterület művelésére (pályaelhagyásra) képezik ki, hanem saját alaptevékenységének (mindennapi munkájának) végzésére a „mentálhigiénés többlettudás” birtokában.3
A mentálhigiénés szakembernek egy adott humán terület szakemberének kell lennie. Ez a terület meghatározza, hogy milyen többlettudásra van szüksége. Kell, hogy legyen egy lehorgonyzási pontja, ahonnan szemléli a hallottakat, átélteket, ahová beépíti az új ismereteket, a „mentálhigiénés többlettudást”, mely csak alaptevékenységén keresztül tud szakmailag megalapozott hatást kifejteni.
Bár ennek a tudásnak vannak nagyon személyre szabott és szakmaspecifikus elemei (szubsztanciális és generális tudásanyaga), általánosságban elmondható, hogy új gondolkodási és együttműködési irányok felé indít, érték- és előítéletek átgondolását és provokációját serkenti, növeli a reflektivitást. Érleli a személyiséget, új ismeretek beépülése révén törekszik az integrációra, egyszersmind azonban a hivatásszemélyiséget is fejleszti szakmai és személyes kompetencia integrációjával.
Elméleti ismereteket, látásmódot (szemlélet), irányultságot, készségeket és aktivitásokat foglal magában.
Interdiszciplináris jellegű: szociológiai, lélektani, lelkigondozói, jogi, pedagógiai és más humán tudományok ismereteiből választódik ki. Ezek gyűjtőhelyét a lelki egészség kapcsolódási pontjai adják, és a lelki egészség szempontjai képezik a kiválasztás szűrőjét. A mentálhigiénés tudás ismeretei tehát nem önkényes vagy esetleges módon összegyűjtött ismeretanyag-halmazok. Szakszerű válogatás segítségével rendelődnek a modellértékű jelenségekhez és működnek eligazodási pontokként, rendezőelvként.
Melyek azok az ismeretek, amelyek a mentálhigiéné számára fontos üzenetet hordoznak? Az egyes embertudományok más-más tudásanyaggal segíthetik a mentálhigiénés szemlélet alakulását. Ezekből emelünk ki modellálható gondolatokat.5>
a) A humán segítőfoglalkozásúnak hasznos megismernie a pedagógia szerepét, feladatát mentálhigiénés szemlélete alakításához. Ez a diszciplína úgyszólván karmesterként tudja vezényelni, hogy mikor milyen módszerekkel kell más ágazatok képviselőinek belépniük a nevelési folyamatba, hogy hatásuk maradandó és személyiségépítő legyen.
Közvetíteni tudja, hogy a pedagógia nézőpontjából hogyan lehet bánni a konfliktussal, annak mikor lehet fejlesztő és mikor destruktív hatása. A társtudományok művelőinek hasznos megismerniük az alapvető nevelési elméleteket, képet alkotni a nagy nevelőegyéniségek személyéről. A mentálhigiénés gondolkodás, működésmód és szemlélet nemcsak az ismeretanyag növelésével fejleszthető. Ilyen irányban hatnak a példaértékű személyiségek is. Jelentős látókörbővülést és gondolkodásbeli változást hozhatnak a párhuzamos életrajzokból vett példák is.
Munkaterülettől függően szólítanak meg és hasznosíthatók az eközben születő gondolatok. Helyes megismerni a nevelés szervezeteit, a közösségépítés pedagógiáját, tisztában lenni az iskolai ártalmak problematikájával, közel kerülni fontos életesemények (például kapcsolat, szégyen, bűntudat) pedagógiai megközelítéséhez.
Az egészséges csoportok és közösségek képesek integrálni fogyatékos egyedeket akkor is, ha ők bizonyos területeken csak gyógypedagógiai ismeretek révén érthetők meg, és annak eszközeivel fejleszthetők tovább. A velük fenntartott kapcsolat azonban nem egyoldalú. A gyógypedagógia alanyai adni is tudnak azoknak, akik foglalkoznak velük, hiszen fogyatékosságuk ellenére – vagy éppen annak köszönhetően – olyan készségekre tehetnek szert, amelyekkel „egészséges” társaik többnyire nem rendelkeznek. Létük közvetlen vagy közvetett módon kérdéseket is feltesz nekünk, és ilyenkor először is arra kell válaszolnunk, hogy mire hívja fel a fogyatékos a figyelmet; mit csinál velem? A fogyatékos életvilágának követése nem történhet kizárólag kognitív úton. Szükségesek más – több affektivitást lehetővé tevő – találkozások is. Így relativizálódnak saját nézőpontjaink, hiszen a velük való találkozások során fény derül mások (és a magunk!) „fogyatékosságaira”. E találkozás annál hatékonyabb, minél mélyebb kapcsolati rétegeket érint. Ezek eléréséhez idő kell, azaz egyetlen találkozás legfeljebb a morfológiai jegyek észrevételét teszi lehetővé. A mélyebb megismerés viszont gyakran provokálja a végső kérdéseket, és kényszerít ki válaszokat. Így a fogyatékos életének értelme lehet a társadalom humanizálása, a velük való foglalkozás célja pedig az ő és a magunk fejlődésének elősegítése.
b) A szociológia tudományának – ahhoz, hogy hozzájáruljon a társadalmi szintet is magában foglaló lelki egészségszemlélet alakításához – közel kell tudnia hozni tudományterülete céljait és gondolkodásmódját a többi humán diszciplína képviselőihez. Fejlesztenie kell a társadalmi önismeretet és érzékenységet a társadalom egyes tagjaiban és referenciacsoportjaikban, de főleg a mentálhigiénés szemléletet elsajátítani kívánókban.
Ez a társadalmi önismeret kialakulhat pl. a múlt és jelen családtörténeteinek ismeretét tudatosítva önmagunkban: milyen társadalmi-történeti konfliktusokat hozunk magunkkal, amelyek tovább élnek és tudattalanul is irányítanak bennünket. Kiscsoportos keretek közt ahhoz is kialakulhat a megfelelő légkör, hogy tematikus programok keretében nézzünk szembe századunk titok-, tabu- és szégyenjelenségeivel. A kialakulatlan identitástudat, a destruktív szégyen és a reflektálatlan bűntudat negatív társadalmi jelenségek kiváltója és okozója lehet.
A humán társtudományok képviselőinek tudniuk kell a társadalmat – s benne az egyént – változtató alapvető jelenségekről és folyamatokról is (pl. mobilitás, vegyes házasságok, munkahelyváltoztatás) és azokról a társadalmi mechanizmusokról, amelyek történeti, társadalomtörténeti, szellemtörténeti és társadalmi-filozófiai síkon formálták történelmünket. Az egyén kiszolgáltatottságát csökkentő szerepet játszhatna annak ismerete, hogy pl. mi történik vesztes háborúk után, milyen a hatalom és az erőszak működési mechanizmusa, és milyen következményeivel kell számolni. Melyek a máig ható negatív társadalmi és tömegjelenségek. A kategorizáló magatartás, a kirekesztő viselkedésmód, vagy bizonyos jelenségeknek és történéseknek a szégyellnivalók közé sorolása egyéni és társadalmi védekezés lehet a megoldhatatlan problémák károsító hatásával szemben.
A család feladata, szerepe, működése és időtartama megváltozott, a funkciók átalakulása pedig egyéni és társadalmi változásokat idéz elő (ideálok, szerepek, válás). Ahhoz, hogy a társtudományok megfelelő ismeretek birtokában a maguk területén képesek legyenek beavatkozni a folyamatokba, meg kell ismerniük a család jellemzőinek változási tendenciáit. A családok és egyének megismerésének nem szociológusok számára is adekvát módja az életútelemzésekből leszűrhető tapasztalat, melynek segítségével érthetővé válnak a makrotársadalom hatásai, az egyéni életfordulók és az elmúlt évtizedek magyarországi változásai.
A humán segítő foglalkozásúak egyéni és csoportos munkájához szükséges a szociológia által összegyűjtött adatok ismerete az emberi viszonyokról és kapcsolatokról, a kommunikációról, a barátságról és mindarról, ahogyan ezek a tényezők a médiákban és az intézményekben megjelennek. Ugyanakkor hallaniuk kellene a társadalom jellegzetes reprezentánsairól is, a szociológiai értelemben vett polgárról, az új elitről, a munkanélküliről, a hajléktalanról, a lecsúszó középosztályról és a velük kapcsolatos jelenségekról, mint a szegénység vagy a hajléktalanság, tehát képet kellene alkotniuk a társadalom struktúrájáról. E fogalmak és a hozzájuk kapcsolódó jelenségek területén oly módon kell ismeretekre szert tenniük, hogy eligazodjanak a környező világban.
c) A teológia arra hívja fel a figyelmünket, hogy vallási-kulturális örökségünkből ki kell választanunk a minket megillető részt. Ehhez időt és megfelelő körülményeket kell biztosítanunk magunknak. A történelem nyugodtabb periódusai ugyanis lehetőséget adtak arra, hogy a megérlelt szükségszerűség idézze elő a változásokat, és időt adtak az alkalmazkodásra hozzájuk.
A rendszerváltás nyomán sokféle „örökség” került rövid idő alatt közel egymáshoz. Nem volt még időnk arra, illetve nem találjuk a formáját annak, hogy megértsük egymást. Riadt előítéletek élnek és halmozódtak fel bennünk. Volt, aki keresztény hittel, volt, aki őszinte kommunista hittel közeledett egy-egy kérdéshez, ám a legtöbben vagy egyénileg, vagy a hasonló gondolkodásúak csoportjain belül képzelték el a kiútkeresést. Ez az elszigetelődés kevés lehetőséget adott az egymással folytatott párbeszéd lehetőségeinek megtapasztalására, a kulturált eszmecsere szabályainak elsajátítására. Önképünkben is torzulás van; szükség lenne az őszinte elmélyedésre, önmagunk kívülről és belülről történő „megtekintésére”. A hagyományhívők és haladáshívők szemlélete közti egyensúly megtalálása támogathatná a vallásos emberek bánásmódját a lelkileg egészséges teológiai hitélettel, ezzel platformot teremthetne a realitás talaján folytatott eszmecserékhez a másfajta gondolkodás képviselőivel. Fontos, hogy a tapasztalatok megszerzése, a kompetencia növelése ne csak elméleti és kognitív síkon folyjon, ezért a következőket tartjuk lényegesnek.
Mindenkinek meg kell ismernie a saját hitét. A mi kultúránkban a társadalom főképp azokat figyeli érdeklődéssel, akik a közösségi érdekeket is támogató hittel rendelkeznek. Fontos, hogy egy-egy csoport hite kifejezési formát kapjon és segítse a többieket saját meggyőződésük tudatosításában.
A mentálhigiénés többlettudás további fontos összetevőjének néhány ismérve.
Irányultságok
Olyan lelki egészségmodelleken átnyúló orientációk8, amelyek csaknem minden lelkiegészség-felfogásban megjelennek. Közülük a leggyakoribbak és a képzésben ismételten megjelenők:
A tudományos elmélet és felhasználás között közvetítő készségek egyaránt szolgálják a tudás belsővé tételét és gyakorlatba ültetését. Közülük kiemelt szerepű:
A mentálhigiénés képzettségű szakember mentálhigiénés háttértudása birtokában végzi mindennapi munkáját. Elsőrendű feladata általában nem a lelki problémák megoldásán való fáradozás, hanem a mentálhigiénés szemléletű tanítás, igehirdetés, jogi tanácsadás, művelődési program szervezése stb.12 Főleg saját szakterülete eszköztárával dolgozik, azt azonban mentálhigiénés szemléletének megfelelően használja. Ennek megfelelően dönt például a lelkész arról, hogy a segítő kapcsolatnak mely szakaszában használjon vallásos szimbólumokat, mikor imádkozzon együtt a bajbajutottal, vagy alkalmazzon olyan módszereket és eszközöket, amelyeket más diszciplínáktól vehet át.13>
Mentálhigiénés fogalomértelmezésünk szerint a képzés legtágabb célja segítségnyújtás az egészséges életmód folytatásához és az arra való neveléshez, melyett minél korábbi életkorban és szélesebb rétegekben szükséges megvalósítani.
Bár a lelki egészség több, mint amit egy szakma fel tud építeni, mégsem lehet egy lelki egészséget fejlesztő továbbképzés törekvése sem, hogy minden tudományágnak minden hasznos adalékával megismertesse a hallgatókat. Fontos, hogy a lelki egészség fókuszával úgy válogasson, hogy valamilyen formában megjelenítse a lelki egészséget formáló színtereket, rámutasson az ebből a szempontból lényeges szükségletekre, az esetleges hiányok következményeire és az erőforrásokra. Tegye mindezt úgy, hogy modellként felhasználható példákat hozzon arra, hogy az egyes tudományok (megközelítések) milyen adalékokkal tudnak közreműködni, hogyan lehet a mindennapi gyakorlathoz új készségeket kialakítani. Tudatosítsa a képzésben résztvevő egyénben, hogy ő illetve intézménye (munkahelye) hol tart, és milyen irányban, milyen feltételekkel fejlődhet tovább.
A cél mindezeknek megfelelően olyan mentálhigiénés szemléletmód, ismeretanyag, készségek (ki)fejlesztése, amelyek birtokában a végzett hallgatók eredeti segítő hivatásukat egy addiginál tágabb kontextusban értelmezve hatékonyabban és tudatosabban képesek folytatni. Azáltal váljanak „jobb” tanárokká, lelkészekké, orvosokká, nővérekké, szociális munkásokká, jogászokká, hogy növekszik pszichoszociális kompetenciájuk, megváltozik szemléletük. Ez többek között magában foglalja, hogy
Az elméleti ismeretek, a saját élmény, a készségfejlesztés stúdiumai, az integráló stúdiumok és a hálózatépítés egymástól eltérő, saját megközelítést és eszköztárat alkalmazva, más-más oldalról járulnak hozzá a hallgató önismeretének, társadalomismeretének, valamint szakmai identitásának fejlesztéséhez.
A stúdiumok közti átjárhatóság lehetővé teszi, hogy a hallgatók más-más stúdiumok keretei közt vethessék fel az egyes témákat, érintettségeket, és kiaknázva a látásmódok sokrétűségét dolgozhassanak rajtuk. Ennek lehetőségét tervszerűen növeljük azzal, hogy a stúdiumcsoportok vezetői és fejlesztői részt vesznek minden közös, évfolyamszinten megvalósuló stúdiumon (előadáson, integrálást elősegítő blokkon). Az ezekre hozott vagy itt felmerülő témákat az egyes stúdiumvezetőkkel való megbeszéléseken keresztül továbbviszik más stúdiumokba, hogy azoknak lehetőségük legyen hozzáadni sajátos többlettudásukat.
Így megtörténhet az egész képzés eseményeinek pedagógiai és pszichológiai folyamatként való értelmezése és hasznosítása (a változó és jelzésértékű kommunikációs és konfliktuskultúra, a folyamattal kapcsolatos kölcsönhatások észlelése révén), valamint a képzésen jelenlévő sokféle „másság” mint erőforrás alkalmazása a tematikus munkában.
Az elméleti ismeretek témacsoportjai állandóak; a fontos életeseményeket, azok színtereit és a társadalmi jelenségeket követik, de a megközelítés és a konkrétan tárgyalt témakörök modellszerűen kiválasztottak, és változtathatóak az aktuális kihívások, az előadók és hallgatók felkészültsége és igénye szerint.
A stúdiumok felépítésének fontos szempontja, hogy lehetőséget adjanak a kiemelt fontosságú események, tipikus, illetve példaszerű történések vizsgálatára. Gyakori, hogy valamely témát több stúdium is körüljár, ám az egészre tekintés és a rendszerben történő elhelyezés mellett mindegyik csak azt a részletet emeli ki, melyhez szakmai kompetenciája adalékkal tud szolgálni.
A leendő mentálhigiénés szakembernek a határterületeken való biztonságos mozgásához ugyanis hozzátartozik, hogy tudja, mely diszciplínák alkalmasak és milyen mértékben egy téma konstruktív kezelésére. Sok problémakör végigfuttatása a különböző stúdiumokon előre tervezhető, hiszen a részvevők a maguk hivatásában és szemszögéből szembekerülnek vagy találkozhatnak vele, mások spontán módon merülnek fel az aktuális hivatásbeli munka kapcsán, és mint konkrét probléma vagy tanulság válnak érdekessé.
Így a képzési program előadásokra és tematikus kerekasztal-beszélgetésekre fűződik fel, és alkalmas arra, hogy – tantárgyjellegét elvesztve – interdiszciplináris megközelítésű képet adjon egy-egy kérdéskörről.
A bevezetés a mentálhigiénébe stúdium először összefoglalja a mentálhigiéné legfontosabb fogalmait, a mentálhigiénés képzés felépítését és célját, majd egy interdiszciplináris előadássorozat keretében bemutatja, hogy az egyes szakterületek mivel járulnak hozzá a mentálhigiéné megőrzéséhez/fejlesztéséhez. Különböző megvilágításból láthatóvá teszi a legfontosabb szocializációs színtereket, a hivatásokat leképező intézményrendszereket (család, iskola, közösség, média, szociális, egyházi, egészségügyi intézményrendszer). Válaszokat keres arra, hogy mivel kell a társadalomnak támogatnia az egyes szakterületeket (pl. a pedagógiát vagy a szociális területeket) ahhoz, hogy hatékonyan gyakorolhassák lelki egészségfejlesztő szerepüket.
A stúdium előrehaladtával a segítés és az önsegítés egyéni és csoportos jelenségvilágával együtt kerül sor a segítő hivatás választásának motívumelemzésére és a segítő gyakorlat veszélyeire.
Az életesemények stúdium maga is híven tükrözi a képzés koncepcióját, mivel különböző részei más-más diszciplína megközelítési lehetőségét kínálják.
Így az Életesemények fejlődéslélektani megközelítése a születéstől a halálig követi a személyiségfejlődés legfontosabb állomásait, a hétköznapi cselekvés különböző lélektani motívumait, különös tekintettel a korai anya-gyermek kapcsolat sajátosságaira és jelentőségére.
A filozófiai megközelítés azt közvetíti, hogy ugyanezen életeseményeinkről – születésről, gyermekkorról, ifjúkorról, barátságról, párválasztásról, hivatásválasztásról, felnőttkorról, öregkorról és halálról – milyen megállapításokat tettek egyik legfontosabb normatív tudományunk művelői. Az érett kor sajátos problémáiról szóló filozófiai gondolatok azonban a jelenlévők aktuális kérdéseire is válaszolhatnak a gyakorlati filozófia mint az életalakítás művészete témakör kapcsán.
Azok számára, akik hivatásuk vagy szociális helyzetük révén szembekerülnek az emberi élet utolsó szakaszának végső kérdéseivel, az Életesemények tanatológiai megközelítése c. stúdium kínál válaszokat, mely kiemelten, élményszintű beleélést lehetővé téve foglalkozik a veszteség, a halál és a gyász kérdésével.
A képzés – bár középpontjában a lelki egészség és annak fejlesztése áll – tekintettel van azokra a jelenségekre is, melyek már nem nevezhetőek egészségeseknek. Az Életesemények lelki zavarai stúdium ismerteti a leggyakoribb pszichés működészavarokat, és jelzi elkülönítésük és fölismerésük, valamint a mentálhigiénés segítő kapcsolat legfontosabb szempontjait.
Az etika az egyéni és közösségi élet alakításában stúdium az etikai elméletalkotás fő irányzatainak és a hétköznapi etikai érvelésnek a bemutatásával támogatja a segítő foglalkozások területén felbukkanó erkölcsi kérdések megválaszolását, tematikusan foglalkozva egy-egy általánosabb vagy speciális kérdéssel. Így esik például szó a hatalom felhasználásának módjairól a segítő hivatások gyakorlatában.
A társadalmi ismeretek stúdiumok több síkon közelítik meg az emberi társadalmak működését. Az eriksoni stúdiumok a humán problémák alapjelenségeinek több diszciplína perspektívájából történő megvilágításából indulnak ki. Keretet adnak a szakterületeken átívelő kérdések többszempontú megközelítésére, mint az agresszió, a hatalom, a szégyen, a bűn vagy a bűntudat.
A makrotársadalmi jelenségek jellegzetes példáinak elemzése ismerteti diszfunkcióinak (pl. társadalmi konfliktusok, az erőszak megnyilvánulási formái) és produktív szerveződéseik (mint demokráciaprogramok, szolidaritás) lényegét.
Az értékek stúdium külön teret kapott a mentálhigiénében elfoglalt kiemelt szerepe miatt. Az emberi megismerés és cselekvés értékorientált természetét helyezi vizsgálódásának előterébe, ahol egyaránt helyet kapnak az objektív és a szubjektív értékek, az értékek hierarchiája és versengése, valamint az érték és az érdek konfliktusa.
A társadalmi ismeretek felkészítő szeminárium a képzés egészére érvényes szempontokat fogalmaz meg, ahol fontos szerepet kap az aktív részvétel. Az a törekvésünk, hogy a társadalmi valóság számunkra pillanatnyilag legfontosabb kérdéseit megfogalmazzuk. Ennek helye a kiscsoportos szeminárium, mely időt és keretet ad a szakirodalmi felkészítésre, ösztönöz a reflexiókra, a szempontegyeztetésekre.
Az öt szemeszteren végigkísérő stúdiumcsoport fő célja, hogy a hallgatók mélyebben megismerjék, illetve továbbfejlesszék hivatás-személyiségüket és átgondolják életfeladataikat, munkálkodjanak szakmai kompetenciájuk integrációján, alkalmuk legyen a képzésen őket érintő tartalmak élményjellegű megértésére és a folyamatos önreflexióra.
A pszichodráma vagy rogersi csoport14> Célja a hivatásszemélyiséggel és annak megnyilvánulásaival kapcsolatos történések, konfliktusok pszichodramatikus vagy rogersi csoportban történő feldolgozása. Lényege elsősorban hivatásbeli, családi, valamint az itt és most helyzetben adódó, jórészt feldolgozatlan – egyéni és csoportos – élmények jelenetszerű újraátélése és megjelenítése a csoport interaktív, támogató közreműködésével. Úgy is mondhatjuk, hogy ezeknek a stúdiumoknak a gerincét az a folyamat képezi, mely az előadások és a hallgató hivatásbeli tevékenységi területeinek csoportos feldolgozását adja a sajátélmények szintjén.
A Testkultúra elnevezésű gyakorlati stúdium keretében a hallgató személyes mozgástapasztalattal gazdagodik. Mozgásunk dinamikája ugyanis az emberi viselkedés akadályává is válhat, mely a csoportos gyakorlás révén oldható. A mozgásban elemi érzések „testesülnek meg”, és ezáltal a testünkhöz fűződő viszony a holisztikus „egész” irányában tágul. A közös mozgás segít ráérezni mások testi jelzéseire, és formálja is a közösséget, hiszen itt más síkon valósul meg az együttlét.
Ezek a stúdiumok kiscsoportos programokban és részben terepen valósulnak meg. A hallgatók újszerű gondolkodási sémákat alakítanak ki, elemeznek és gyakorolnak be. A stúdiumcsoport egyik jellegzetes egysége a mentálhigiénés segítő kapcsolat, mely a segítő kapcsolat elméletét, a segítő beszélgetés gyakorlatát és a segítők kompetenciahatárait foglalja magában. Megjeleníti a mentálhigiénés szemléletű pedagógiai, lelkészi, orvosi tevékenység emberi kapcsolatrendszerének tartalmi elemeit. Alapvető megjelenési formáját így az a keret határozza meg, amelyben a humán foglalkozású szakember saját területét műveli. E tevékenység közben azonban szükségképpen olyan helyzetekbe is kerül, amikor egy nehéz sorsú vagy válságba jutott személy (tanítvány, gyülekezeti tag, ügyfél stb.) lelki problémája akadályozza munkájának eredményes végzését. A stúdiumcsoport súlypontja arra helyeződik, hogy bevezessen a nondirektív módon folyó segítő beszélgetés alapelveibe, ezért gyakoroltatja az elsajátítást, megismerteti alkalmazási területeit, és tudatosítja a hallgatókban a segítő szakember és kliense közötti kapcsolat törvényszerűségeit és lehetőségeit, különös tekintettel az e kapcsolatban keletkező érzelmek pontos felismerésére és hiteles kifejezésére. A feldolgozandó élményanyagot a hallgatók különböző egészségügyi, szociális segítő intézményekben, esetleg más segítő, önsegítő közösségekben szerzik meg. A munka helyzetgyakorlatokra, ezek egyéni és csoportos visszajelzésére, továbbá azon jegyzőkönyvek elemzésére épül, amelyeket a hallgatók a klienseikkel folytatott nondirektív segítő beszélgetéseikről készítenek. Eközben saját szakmai kompetenciájuk határairól is ismereteket és tapasztalatokat szereznek.
A segítők kompetenciahatárai stúdium célja, hogy a mentálhigiénés segítő kapcsolat (pedagógiai, lelkigondozói, szociális stb. munka) problémahelyzeteiben bemérje a pszichoterápia, a tanácsadás, a konzultáció és a szupervízió területeihez fűződő viszonyt, és támogassa a hallgatót egy önálló, ezektől célkitűzésében, hatásmechanizmusában, célpopulációjában és keretfeltételeiben is különböző működésmód megteremtésében.
A rendszerszemlélet stúdium a család kontextusában jelenik meg a képzésben. A rendszerszemléletű családterápia alapelemeinek bemutatásán keresztül ad példát a rendszerszemléletű gondolkodásmód és cselekvési stratégia alkalmazásának főbb kérdéseire és az alrendszerek kölcsönhatásaira. Kiemelten foglalkozik a családdal mint elsődleges szocializáló csoporttal.
Terepmunka stúdiumcsoport. A képzés különlegessége egy praxeológia jellegű elméleti megközelítést magában foglaló stúdium, mely saját munkatapasztalatra és elméleti tudásra épülő gyakorlati ismereteket és módszert ad a hallgatónak a közösségi alapú megelőző programok tervezéséhez és kivitelezéséhez. A projektépítés során megismerkednek a projektcsoport koncepciójával, a mentálhigiénés szemléletű projektmunka kritériumaival, struktúráival, a projektszerződéssel, a szükségletfelméréssel, az első beszélgetések levezetésének módszereivel, a participatív tanulás módjaival, a munka dokumentálásának szabályaival, a projektvezetői intervenciós lehetőségekkel, valamint a munka értékelésének önevaluációs módjaival.
A stúdium keretében a hallgatók a hivatás és magánélet területeivel kapcsolatos élményeiket és ismereteiket rendezik, ösztönzést kapnak az ellentmondások feltárására, új összefüggések meglátására. Ezeket a hatásokat többnyire nem csupán kognitív ismeretek mozgósításával érik el.
Tevékenységkísérés. A segítő hivatás napi gyakorlatának folyamatos, sokszempontú konzultálása, csoportszintű elemzése, elrendezése történik ezen a stúdiumon, különös tekintettel a szakterületen végzett munkára, valamint a hivatás gyakorlásával kapcsolatos nehézségekkel („vakfoltok”) és sikerekkel való bánásra. (A fölmerült problémák további feldolgozása a saját élmény csoportokban is folytatódhat.) A stúdium lehetőséget ad a tanult ismereteknek a mindennapi gyakorlathoz kapcsolására, intézményi és tevékenységelemzésre, valamint kommunikációelemzésre is. A hallgatók különböző professziók szemszögéből kapnak visszajelzéseket hivatásuk, illetve napi munkájuk mentálhigiénés vonatkozásairól, valamint a terepen végzett mentálhigiénés feladataikról.
Az interdiszciplináris nyitott kerekasztal beszélgetései lehetőséget nyújtanak a résztvevőknek arra, hogy más szakemberek segítségével körbejárják és reflektáltan vegyék újra szemügyre munka- illetve szakterületüket, amelyen kompetensen mozognak. Alkalmat biztosít kiegészítő, kérdő és kritikus megjegyzések feltételére. Tér nyílik egy olyan közös tudás kialakítására, melyben a különböző diszciplínák tárgyi tudása az őket megillető helyre kerül. A kerekasztal nyitott, azaz a meghívott szakértőkön kívül a hallgatók sem csupán nézőszerepben lehetnek jelen, hanem részeseivé válhatnak a közvetlen beszélgetésnek.
Művészeti alkotás (film). Az integrálás korszerű formája valósul meg egy-egy film megtekintésében, mely a tanultak élményközpontú megértését és feldolgozását segíti. Az élményszintű részvételt szolgálja, hogy utána lehetőség nyílik a kiváltott érzések, felidéződő élmények és kognitív tartalmak megbeszélésére a heterogén képzettségű és világlátású kiscsoportban.
A csoportos mentori kísérés biztosítja a tanulmányi előmenetelre vonatkozó egyéni kérdések konzultációját. Az egyénre szabott, de csoportban elhangzó kérdésekből, visszajelzésekből más csoporttagok is nyerhetnek saját maguk számára hasznosítható információkat, szempontokat.
Intenzív képzési hét. Az intenzív együttlét hatására válhat az ismeretek és élmények integrációjának kitüntetett alkalmává. A hallgatók a képzés során egy nyári alkalommal vesznek részt az egyhetes, bentlakásos csoportfoglalkozáson. Ennek keretében mélyítik el ismereteiket a segítő kapcsolat területén, és foglalkoznak a csoporthelyzetben „itt és most” felmerülő kérdésekkel és problémákkal.
A szakdolgozat az integráció egyik célja és eredménye. Ennek a megmérettetésnek az előkészítését biztosítja az a stúdiumcsoport.
A szakdolgozati felkészítés ismerteti a követelményrendszert, támpontokat ad a téma kiválasztásához.
A szakdolgozati módszertan megismertet a kvalitatív társadalomkutatás legfontosabb módszereivel, például az interjúkészítés és feldolgozás módszerével, a dokumentumelemzéssel és a résztvevő megfigyeléssel.
A szakdolgozati kísérés plenáris foglalkozást és egyéni kísérést tartalmaz. A konzulens a szakdolgozat írásánál egyrészt a kereteket biztosítja azzal, hogy jelzi az időhatárokat, másrészt irodalmi ajánlásokat tesz, valamint reflexiókat, kérdéseket fogalmaz meg a hozott anyaghoz.
Ezek keretein belül az azonos és különböző szakmai csoportokhoz tartozók munkálkodnak az együttműködés kultúrájának kialakításán.
Szakmaspecifikus kiscsoportok, melyeken belül az azonos szakterületen dolgozók homogén csoportjai összegyűjtik és kicserélik a képzésen szerzett, saját területükre vonatkozó ismereteiket és tapasztalataikat. Ezzel a tudás integrációja és a hasonló szemléletben tevékeny szakemberek és intézmények közti kapcsolatok kiépítése is folytatódik, identitásuk pedig újabb szempontok beépülésével gazdagodik.
Hálózatfejlesztés. Az egy blokkból álló stúdium konkrét programok tervezését indítja el a szervezetfejlesztés módszereivel. A stúdium célja a végzett mentálhigiénés szakemberek további együttműködésének ösztönzése, melynek során a hallgató megtervezi a kezdeti lépéseket, és támogatja a szakmai, regionális, közös érdekeken alapuló kezdeményezéseket, elgondolásokat, valamint a megvalósuláshoz szükséges feltételek létrejöttét.
A stúdium a szakdolgozat írásával és záróvizsgával zárul, ahol a dolgozat megvédése történik.
A szakdolgozat célkitűzése a tanultaknak, más szakterület releváns tapasztalatainak, valamint a szakirodalomnak az integrálása a mindennapi tevékenységbe. Ennek érdekében a hallgatónak írásos munkával kell bizonyítania, hogy egyrészt megfelelő mentálhigiénés szemlélettel rendelkezik, másrészt felkészült a munkához szükséges tudományos apparátus céltudatos alkalmazására, és megfelelően tudja témájának kifejtéséhez alkalmazni az elérhető hazai és nemzetközi irodalom szakmai anyagát. Fontos, hogy pontosan dokumentált, egyéni tapasztalaton alapuljon a dolgozat, és a témaválasztástól kezdődően személyes részvételt, bevonódást tükrözzön.
Célja nem a specializáció valamely diszciplínában, hanem új szemlélettel új felismerésekre jutás a saját szak- és a határterületeken.
Az ismeretek és készségek közvetítésének módjában is az integrációra törekvés mutatkozik meg:
Nyitási lehetőséget biztosít az új felé:
Több szempontú tartalmi megközelítést nyújt:
Ökológiai/holisztikus látásmódot közvetít:
A képzés lényegi vonása a tematika és az alkalmazott módszerek állandó megújítása, ami a curriculum folyamatos fejlesztését biztosítja. Ennek eszköze például a hallgatók monitorozása, a stáb menet közben fölhalmozódó tapasztalatainak visszacsatolása, valamint hogy a Semmelweis Egyetem oktatói számára reflexiós csoportot működtet, amely a képzés fejlesztésének és a közös oktatói szemlélet kialakításának is helye és eszköze. Ezzel egyidejűleg folyik a képzés hatékonyságának empirikus kutatása is (l. szakirodalom).
A szakképzés keretet biztosít a hallgatóknak segítői identitásuk fejlődéséhez és tudatosabbá válásához. Segítséget nyújt ahhoz, hogy jobban elhelyezhessék saját személyiségüket, illetve foglalkozásukat a mentálhigiéné átfogó kontextusában, és kialakíthassák a nekik megfelelő, hatékony szakmai együttműködési formákat más segítő hivatások rendszerében.
A képzés jelenleg 5 féléves15, 580 órás, melyből 40 óra az egyszeri nyári intenzív képzési hét programja. Havonta egy képzési blokk van, alkalmanként két és fél napon át, kb. 30 órás terjedelemben.
Az oktatás egyharmada plenáris, kétharmada pedig kiscsoportos keretekben folyik.
Az utolsó három félévben a hallgatók a témavezetőtől kapnak segítséget záródolgozatuk megírásához, melyet a kijelölt opponens véleményével szemben kell megvédeniük a záróvizsga keretén belül.
A ciklus végén történik a következő program meghirdetése. A jelöltek a felvételi tájékoztatóból, a médiából, illetve a már végzett hallgatóktól kaphatnak előzetes információkat az új évfolyam indulásáról, a jelentkezés feltételeiről és a képzés kereteiről. A túljelentkezés általában két-háromszoros.
A felvételi eljárás személyes interjúból, valamint csoportmunkából áll. Meglehetősen eltér a szokványos felvételi vizsgáktól, mivel nem a kognitív jellegű szakismeretekre, hanem elsősorban a személyes fejleszthetőségre irányul.
A képzési program önköltséges. Az Egyetemi Tanács határozatával megállapított költségtérítés fedezésének lehetőségei: saját forrás, munkahelyi vagy egyéb (alapítványi) támogatás.16 A programot sikeresen elvégző hallgatók „mentálhigiénés szakember” megnevezést tartalmazó oklevelet kapnak.
A mentálhigiénés képzési koncepciót első ízben (1986) Tomcsányi Teodora munkálta ki és nyújtotta be javaslattételre a Klinikai Pszichológiai Szakmai Kollégiumhoz, engedélyezésre pedig az Országos Szakképzési Bizottsághoz, ahol a jóváhagyás megszületett.18
Az első mentálhigiénés posztgraduális képzés 1987-ben szervezetileg a Művelődési Minisztérium Vezetőképző Intézete és az Orvostovábbképző Intézet továbbképzési programjain belül, majd 1989-től a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet és a Caritas Hungarica keretein belül folyt. Egyetemi hátterét a Magyar Testnevelési Egyetem adta, az oklevelet kezdettől – először 1990-ben – a Magyar Testnevelési Egyetem adta ki. A képzés tudományos elismertségének fontos állomása, hogy néhány évi képzési tapasztalat összegyűjtése után elkészült az első – a segítő foglalkozásúak pozitív szemléletváltozását igazoló – eredményességvizsgálat. (Tomcsányi: Kandidátusi értekezés. 1994)
A felsőoktatási törvény nyomán átdolgozott programot (Tomcsányi-N. Tóth 1995) 1996-ban az Országos Akkreditációs Bizottság akkreditálta, a hozzá fűződő követelményrendszert pedig a művelődési és közoktatási miniszter rendeletben állapította meg (lásd a Mentálhigiénés szakirányú továbbképzések ábráját). A képzés 1995-ben kormányhatározattal szervezetileg is a Magyar Testnevelési Egyetemhez került, és itt alakult meg 1998-ban az ország első egyetemi mentálhigiéné tanszéke.
Konzultációs központ működött, illetve működik Szombathelyen, Szegeden, sőt határainkon túl is (Marosvásárhelyen). E szakalapítás és szakindítás alapján szervezett képzéshez csatlakozott a SOTE Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikája az integráció előtt konzultációs központként, az integráció után a Mentálhigiéné Tanszék keretében folyó, de önállóan vezetett képzésként.
A Mentálhigiéné Tanszék keretében folyó képzések azonos szellemiségűek, ám konkrét megvalósításukat különböző szakmai specifikumok teszik változatossá.
A képzéshez szorosan hozzátartozik nemcsak a tanszék mindenkori munkatársaival, hanem a külső munkatársakkal és a tanszék keretében folyó többi képzés vezetőivel, képviselőivel folytatott stábmunka. Ebben rendszeresen részt vesznek külföldi szakemberek is, ami gyarapítja az interkulturális tapasztalatokat, és külső rálátást ad a folyamatokra.
Kiválasztott végzett hallgatók oktatókká képzése is folyik, s ez nemcsak kompetenciájuk fejlesztésére szolgál, hanem a program szellemiségének továbbvitelére, a különböző szakterületek képviseletének növelésére is a hazai mentálhigiénés szcénában.
E szakalapítást átvette a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem is, de önálló szakindítást dolgozott ki.
A szakalapítás óta több, mint 1000 hallgató kapott szakdiplomát, jelenleg 274 hallgató vesz részt a Mentálhigiéné Tanszék keretében folyó képzésen.
Folyamatban van annak a választható képzési modulnak az elfogadtatása, amely a mentálhigiénés képzés egy részét beszámítja a szociális munkás, illetve pedagógus szakvizsgára előkészítő szakirányú továbbképzésbe.
A képzés pszichodrámablokkja beszámítható a Magyar Pszichodráma Egyesület pszichodrámavezető, illetve pszichodráma-terapeuta képzésébe.
Bugán A.: Mentálhigiénés lehetőségek és módszerek a felsőoktatásban. In Bagdy E. (szerk.): Mentálhigiéné – elmélet, gyakorlat, képzés, kutatás. 1999, Animula, 135–139.
Bugán A.– Garai D.– Nyitrai E.: A vezető funkciók vizsgálata. In Alkalmazott Pszichológia, 1996. 4. sz.
Csáky-Pallavicini R. – Tomcsányi T. – Mesterházy A. – Bucholczné Szombathy M. (2000): The Training Model in Mental Health Developed at the University of Physical Education, Hungary. Monitoring the effects of dependencies and authority to serve the evaluation of the training programme and the development of society. In Mészáros J. (szerk.): Kalokagathia. Budapest, Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar, Budapest, 79–90.
Csáky-Pallavicini R. – Tomcsányi T.: Erwachsenenbildung im Rahmen der Universität. Die postgraduale mentalhygienische, ökumenische pastoralpsychologische Fachausbildung sowie die im kirchlichen Rahmen stattfindende graduale Ausbildung für Sozialarbeit. In: Zulehner, P. – Máté-Tóth A. (szerk.): Unterwegs zu einer Pastoraltheologie der nachkommunistischen. Länder Europas 3. 2000, Wien -Szeged, Pastorales Forum, 307–344.
Haynal A.: Tanakodó. Mentálhigiéné az emberek szolgálatában. Recenzió. In Psychothérapies, 2001. No. 1., 56–57.
Ónody S. – Fügi S. (szerk.): Tanúsítvány. Szeged, 1997, Lamark kiadó,
Segítő találkozások. (Válogatás a mentálhigiénés képzés zárótanulmányaiból.) Budapest, 1991, HÍD CsSK, NEVI, Caritas Hungarica. Csáky-Pallavicini R. – Tomcsányi T. – Brückner Á. – Kónya O. (Sorozatszerk): Családsegítés, mentálhygiéné. Módszertani füzetek sorozat V.
Tomcsányi T.: A mentálhigiénés képzés Szakalapító dokumentuma. 1986, Szociális Szakképzési Bizottság.
Tomcsányi T.: Mentálhigiéné és pasztorálpszichológia. Kandidátusi értekezés, 1994.
Tomcsányi T. – N. Tóth Zs.: A Magyar Testnevelési Egyetem szakalapítási és szakindítási kérelme (mentálhygiéné). 1995.
Tomcsányi T. – N. Tóth Zs.: Humán segítő foglalkozásúak posztgraduális mentálhygiénés képzése. In Magyar Felsőoktatás, 7:31–34. 1995. 7.
Tomcsányi, T.: Die Mentalhygiene und die interdisziplinäre Mentalhygieneausbildung. Eine Bewegung und die Karriere eines Ausbildungsmodells neuen Typs in Ungarn während und nach dem politischen Systemwechsel. Prävention. Zeitschrift für Gesundheitsförderung, 1/1998. 11–14.
Tomcsányi, T.: Mental Health Promotion through the Dialogue of Different Philosophies and Professions. (An Interdisciplinary Training Programme in Mental Health.) Mental Health, Religion & Culture, Volume 3, Number 2., 2000.
Tomcsányi, T.: Die Fragen der Grenzbereichsarbeit. Die Zusammenhänge von Religionspsychologie, Pastoralpsychologie und Mentalhygiene. In: Zulehner, P. – Máté-Tóth A. (szerk.): Unterwegs zu einer Pastoraltheologie der nachkommunistischen. Länder Europas 3. Wien – Szeged, 2000, Pastorales Forum, 145–170.
Tomcsányi, T.: Interdisciplinary Training Programme in Mental Health in the Post-Communist Hungary. (Német cím: Interdisziplinäre Ausbildung zum Schutz der seelischen Gesundheit (Mentalhygiene) im „postkommunistischen” Ungarn.) In Archiv für Wissenschaft und Praxis der Sozialen Arbeit. 1/2001.
Tomcsányi T. – Grezsa F. – Jelenits I. (szerk.): Tanakodó. A mentálhigiéné elmélete, a mentálhigiénés képzés, mentálhigiéné az emberek szolgálatában. (Interdiszciplináris szakkönyvtár II.) Budapest, 1999, Magyar Testnevelési Egyetem–Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány–HÍD Alapítvány.
A mentálhigiénés képzéssel foglalkozó tanulmányok a Tanakodóban:
Bugán A. – Pethő Cs. – Koch M.: Mentálhigiénikus szakirányú továbbképzés a Kossuth Lajos Tudományegyetemen. 158–162.
Fügi S. – Molnár P. – Ónody S. – Pável M.: A mentálhigiénés ismeretek szintetizálásának szegedi modellje. 163–171.
Grezsa F.: Mentálhigiénés szakirányú továbbképzési szak a Magyar Testnevelési Egyetemen. 105–122.
Tomcsányi T. – Csáky-Pallavicini R. – H. Feser – Juhászné Bucsek M.: A mentálhigiénés képzés eredményességvizsgálata. 123–146. Lásd még: Pszichoterápia. 2000. dec., 445–455.
A mentálhigiénés szemléletű gyakorlatot bemutató „hallgatói” tanulmányok a Tanakodóban:
Bősze V.: Mentálhigiénés szemlélet az újságírói gyakorlatban. 293–300.
Csáky-Pallavicini R.: A személyiség centruma mint mentálhigiénés probléma az egyházi-önkormányzati keretek között végzett mentálhigiénés szemléletű szociális munkában. 173–189.
Gerinczy A.: A mentálhigiénés szemléletű jogász (Aki nincs és mégis van). 245–257.
Hantos Á.: Mentálhigiéné a családorvoslásban. 231–244.
Mezei J.: A mentálhigiénés szempontok a testnevelő tanár munkájában. 212–218.
Sávai M.: Mentálhigiéné a gyermek alapellátásban A mentálhigiénés szemléletű gyermekorvos. 219–230.
Schiller K.: „Felelősek vagyunk egymásért” – mentálhigiéné és hadsereg. 301–312.
Tomcsányi T. – Babály A.: A lelki egészség és a vallás. 313–341. Lásd még: Szenvedélybetegségek. 2000. 6. 445–462.