Nyomtatóbarát változat: Országos Közoktatási Intézet > Új Pedagógiai Szemle 2001 május > Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei

Ónody Sarolta

Kiégési tünetek (burnout szindróma) keletkezése és megoldási lehetőségei

Az emberrel foglalkozó szakmák, így a pedagóguspálya is magában hordozza az úgynevezett kiégési szindróma veszélyét, azt az állapotot, amikor az egyébként motivált, érzelemgazdag személyiség telítődik azokkal a problémákkal, amelyek nap mint nap jelentkeznek tevékenységében. A cikk egyrészt részletesen elemzi a kiégés tüneteit, másrészt összegzi azokat a lehetséges kezelési módokat, amelyekkel kezelhetőek a személyiség szakmai értelemben vett kiüresedésének problémái.

A láng parázs lesz, majd hamu. Hogyan éleszthető újra?

Egy pedagógus mesélte el a következő történetet: "Gyerekkorom óta tanárnőnek készültem. Otthon a babáim sorba ültettem és tanítottam őket. Megvalósult az álmom, 23 évesen tanárnőként álltam egy osztály, az osztályom előtt. Az ismeretek átadása mellett sokat foglalkoztam a tanulásban akadályozott, hátrányos szociokulturális helyzetben lévő gyerekekkel. Családlátogatások, évente egy osztálykirándulás, színdarabok rendezése közönség előtt, vetélkedők, osztályünnepségek szülőkkel és szülők nélkül, a perifériára szoruló tanulók korrepetálása - ezek jelentették tulajdonképen oktatás melletti kiegészítő tevékenységemet. Lelkesedésem ragályos volt, a diákjaim tűzbe mentek értem. Elismerésben részesültem a szülők, a kollégák (bizonyos esetekben irigységben is) és a felettesek részéről. Közben férjhez mentem, gyermekeim születtek. A családi életem szükségletei egyre inkább csökkentették teljesítőképességemet és iskolai elkötelezettségemet. Sok tanulót éreztem fárasztónak, korábbi tanítványaimhoz nem hasonlíthatónak. Hat év szolgálat után elhatároztam, hogy továbbképzem magam, beiratkoztam a pedagógiai szakra. Új ideáljaim megvalósítása átmeneti lelkesedést hozott a tanításban, de hamarosan éreztem, hogy fáraszt a munkám, a diákok sem érdeklődők, és már nincs olyan örömöm a tanításban, amely lendítene. Oktatásbeli sikertelenségemet, tanulóim kihívó és elhajló viselkedését személyes kudarcként éltem meg."

A téma bemutatása

A kiégés (burnout) képszerű fogalom, amelyet eredetileg a technológiában használtak és amely az egykor működő energiaforrás gyengülését írja le a megszűnésig. Ez nem történik hirtelen, hanem folyamatosan, több szakaszban. Ez leolvasható a nyelvtani formáról is: a burnout a folyamat, a burned-out a - helyrehozhatatlan - végállapot lenne.

Herbert J. Freudenberger (1974) pszichoanalitikus, aki a kiégés fogalmát megalkotta, önsegítő közösség tagjainál, krízisintervenciós központok, egészségügyi intézmények dolgozóinál figyelte meg és írta le a kiégés jellegzetes tünetegyüttesét. Azóta e problémakörnek egyre nő az irodalma, elméleti megközelítése és gyakorlati szociálpszichológiai kutatása. A vizsgálatok során más foglalkozásúaknál, pedagógusoknál, jogászoknál, rendőrtiszteknél is leírták.

A fogalom meghatározása

"A szindróma krónikus emocionális megterhelések, stresszek nyomán fellépő fizikai, emocionális, mentális kimerülés, mely a reménytelenség és inkompetencia érzésével, célok és ideálok elvesztésével jár, s melyet a saját személyre, munkára, illetve másokra vonatkozó negatív attitűdök jellemeznek." (H. J. Freuderberg)

"A kiégés tartós vagy ismételt emocionális terhelés eredménye más emberekért való hosszú távú, intenzív erőfeszítéssel összefüggésben." (Ditsa Kafry 1981)

A kiégés fogalmát csak segítő foglalkozásokkal kapcsolatban használják. Ditsa Kafry, a kaliforniai Berkeley Egyetem munkapszichológia professzora 1990-ben Pines, E.N./ Aronson E.-vel közösen adta ki a "Kiégve - az unalomtól az önfejlesztésig" (Ausgebrannt - vom Überdrus zur Selbstenfaltung, Stuttgart ) című munkát. Négyezer személlyel folytatott kiégés-vizsgálatokat. A vizsgálat alapján a kiégésnek három okát találta: az érzelmi túlterheltséget, bizonyos személyiségjegyeket, melyek a pályaválasztáshoz vezettek és a kliensközpontú orientálódást. Az érintetteknél a kimerülés testi, szellemi és érzelmi területen jelentkezett. Testi szinten krónikus fáradtság, gyengeség és kedvetlenség, betegségekre való hajlam, az étkezési szokások és a testsúly változása lépett föl. Érzelmi szempontból a kimerültség, levertség, gyámoltalanság, reménytelenség, kiúttalanság voltak a főbb tünetek. A szellemi kimerülés állapotára jellemző, hogy az érintettekben negatív beállítódás alakul ki önmagukkal, a munkával és általában az élettel szemben. Dehumanizáló magatartást alakítanak ki azokkal, akiknek segíteniük kellene.

Barth A. R. (Burnout bei Lehrern - unveröffentlichte Dissertation. 1990, Nürnberg) a kiégés okaként három dolgot említ: (1) sok stressz, nagy megterhelés, amelyből érzelmi kimerülés keletkezik; (2) kevés motiváció a munkában, kismértékű munkahelyi megelégedettség, mely csökkent teljesítményhez vezet; (3) a munkahelyen megromlott kapcsolatok minősége dehumanizálódást hoz magával. Véleménye szerint az öt szolgálati évet betöltő tanárok mintegy 25%-a mutatja a burnout jeleit. A pályát kezdő első ideálok nem állták ki a realitás próbáját. A kezdetben magas szakmai elvárásokkal rendelkező emberek az érintettek.

Moreno, J. L. a szerepet a viselkedés funkcionális egységének tekintette. Az énkép a szerepekből fejlődik ki és szereprendszerként fogható fel. Önmagunk érzékelése ahhoz a szerephez kötődik, amelyet betöltünk, és önértékelésünk attól függ, hogy milyen jól töltjük be azt. Így érthető, hogy aki szakmai szerepében csődöt mond, annak önértékelése csökkenni kezd. Egy szerep értékének szétesése szerepbeli kifáradáshoz vagy szerepkiégéshez vezet, melynek oka az elavult elképzelésekben és a teljesületlen szerepelvárásokban rejlik.

A kiégés az empátiás kapacitás kimerülése. A segítő hivatását nem gyakorolhatja hatékonyan, ha a klienst tárgyként kezeli. A kiégés az altruizmusnak nem szükségszerű velejárója, hanem lehetséges következménye, ami csak akkor áll elő, ha a funkció kimerül.

A kiégés folyamata

A kiégést tizenkét lépcsős folyamatként írhatjuk le, a stádiumok között nincs éles határ. A szakaszok élethelyzettől és személyiségtől függően különböző intenzitással jelentkezhetnek.

1. A bizonyítani akarástól a bizonyítási kényszerig

Arra való törekvés, hogy "ideális legyek". Csapda: ezen ideálok követését a környezet szorgalmazza, elismeréssel honorálja, serkenti. Mi segít? Annak a felismerése, amikor a bizonyítási igényből kényszer lesz. Természetes, saját munka- és életritmus kialakítása és a hozzá való alkalmazkodás.

2. Fokozott erőfeszítés

A bizonyításkényszer miatt a különböző feladatok egyre sürgetőbbé válnak. Megszűnik a feladatok delegálásának képessége, kialakul a kontrollvesztéstől való félelem. Kívülről a segítő szorgalmasnak, célratörőnek látszik. A teljesítmény állandó növekedéséből adódóan fáradtság és az eredményesség csökkenése alakul ki. Mi segít? A feladatok egy részének delegálása. Így csökken a megterhelés, az eredményesség javul.

3. A személyes igények elhanyagolása

Elfelejtik elintézni személyes dolgaikat, lassan eltűnik az életükből az érzelem, a szerelem, eltűnik a humor, a vidámság. Hazavisznek munkát, a hivatalos elfoglaltság az egyetlen időtöltés. Mi segít? Első lépés a felismerés: mi vezetett régebben pihenéshez? Előre megtervezett napi- és hetirend segíti a kiegyensúlyozott életet.

4. A személyes igények és konfliktusok elfojtása

Érzik, hogy jobban kellene vigyázni egészségükre, de mindent megtesznek, hogy környezetük ne vegye észre, mennyire aggódnak magukért. A testi kimerültség jeleire túlteljesítéssel reagálnak: a hétvégét átalusszák vagy végigsportolják, ezután még fáradtabbak. Mi segíthet? Az intések komolyan vétele, az adhoc reakciók helyett az alvás és a mozgásigény rendszeres, napokra való beosztása.

5. Az értékrend megváltozása

Az eddigiek során megtanultak lemondani igényeikről, melyek mindig háttérbe kerültek, így lassan felborul természetes értékrendjük is. Az ítélő- és érzékelőképesség is deformálódik. Régi, szoros kapcsolatok feladása, baráti kör elvesztése, egyedüllét. Mi segít? A saját értékrend őszinte áttekintése: mi a sorrend? Milyen lenne az a sorrend, amely kielégítené? Milyen lépéseket tehet ezért?

6. A fellépő problémák tagadása

Minden megszűnik létezni, ami a teljesítménykényszeren kívül esik. Elvész a környező világgal való kapcsolat. A feladatvégzésre irányuló fixálódás. A baráti látogatások, beszélgetések nyomasztó teherré válnak. Nő az intolerancia. Beszűkül a gondolatvilág, megszűnik a politikai, társadalmi események iránti érdeklődés. Mi segít? A túlterhelés csökkentése. A változás az eltagadott valóság kimondásával kezdődik. Segít, ha sikerül az állapotukról beszélni.

7. Visszahúzódás

Nem hatnak rájuk a környezeti befolyások, a másokkal való eszme- és érzelemcsere elmarad. Az állandó túlterhelés miatt a remény és a téjékozódási igény kimerül. Szélsőséges jelenség lehet a "totális kiszállás" vágya. A visszahúzódás az elmagányosodástól való félelemmel is jár. Mi segíthet? Annak a belátása, hogy mindenkinek szüksége van emberi kapcsolatokra.

8. Magatartás- és viselkedésváltozás

Elvész a külső vélemény meghallgatása, minden kritikaként hat. A kapott szeretetre érzéketlenné válnak. Szenvedélyek megjelenése vagy a velük való szakítás. A változások jellemzője a szélsőségesség. Mi segít? A változások felismerése és tudatosítása. A másoktól kapott gondoskodás és a kritika közötti differenciáló képesség visszaszerzése.

9. Deperszonalizáció

Az önérzékelő képesség elvesztése, megszűnik a belső világgal való kapcsolat. Például idegennek érzik testüket, elvész a veszélyérzetük. Mi segít? Szakszerű orvosi segítség.

10. Belső üresség

Tartósan ez elviselhetetlen, gyakran lelkibetegségbe fordul át, félelem, pánikrohamok, klausztrofóbia stb. Mi segít? Szakszerű kezelés.

11. Depresszió

Az élet értelmetlennek, reménytelennek, örömtelennek, tehernek tűnik. A fáradtság és kétségbeesés érzése állandósul, nehéz az ágyból felkelni. Mi segít? Gyors szakorvosi és pszichoterápiás beavatkozás.

12. Teljes kiégettség

A kórképben a szomatikus és a pszichés veszélyeztetettség egyidejűleg jelentkezik. Mi segít? Gyors szakorvosi beavatkozás.

A segítő személyisége mint rizikófaktor

W. Schmidbauer pszichoanalitikus "Der hilflose Helfer" című művében 1977-ben szociális segítők önismereti csoportja során szerzett tapasztalatai alapján írja le a helfer-szindrómát. Vizsgálja a professzionális segítők

Személyiség: Schmidbauer tapasztalata alapján a helfer-szindrómás segítő a kora gyermekkorban átélt, nem tudatos, indirekt szülői elutasítást, illetve annak érzését éli meg, melyet a gyerek azonosulás révén tud emocionálisan feldolgozni. Énideál-identifikáció altruista normákkal. Ez a kora gyermekkori narcisztikus sérülés nem válik tudatossá a segítő számára, hanem átfordul cselekvésbe.

Motiváció: A helfer-szindrómás segítő azért segít másokon, hogy saját valódi érzéseit, szükségleteit ne kelljen észrevennie, egy belső űrt tölt ki, mely a spontán érzésektől való félelemből származik, és összefügg "az elutasított gyermek" tudattalan dühével. Nem tudatos, rejtett motiváció.

A segítő-kliens kapcsolat buktatói:

A helfer-szindrómánál a kapcsolat segítő formája más típusú kapcsolatok, érzelmek elhárítását jelenti egyben. A professzionális segítő számára mintegy "droggá" válik a hivatás, a segítségre szorulókkal való kontaktus. Az ilyen "nagy dózisú drog" visszaéléshez, majd kiégéshez (burnout) vezet.

Az új típusú segítő foglalkozásban (szociális munkás, mentálhigiénés szakember stb.) a segítő-kliens kapcsolat koreográfiája korántsem olyan egyértelmű, mint a régi, klasszikus segítő-kliens kapcsolatban (orvos, pap, tanár). A hierarchikus szerepmegosztás már ezekben a klasszikus hivatásokban is kevésbé stabil és egyértelműen definiált, jobban megterheli a segítőt.

Pines, A. M. (Aronson, E. 1981) amerikai szociálpszichológus a segítő pályára lépésének motivációit és a burnout -szindróma kialakulásának kapcsolatát elemezve a kettő között egyértelmű kauzális összefüggést vélt felfedezni.

Edelwich Brodsky és Georg E. Becker a burnout kialakulását öt fázisba sorolta (Brodsky patológiás fázisai közé Becker a realizmus egészséges fázisát becsúsztatta).

  1. Az idealizmus szakasza: nagy lelkesedés a szakmáért, a kliensért való intenzív fáradozás, a kollégákkal való élénk kapcsolattartás, a lelkes idealista segítők a személyiségüket tekintik a legfontosabb "munkaeszköznek". A segítés kudarcát a személyiség felelősségeként, saját kudarcaként élik meg. Irreális elvárások a kliens feltétlen változni akarásában, azonnali eredmények szükségletében. A túlazonosulás miatt összekeverednek a segítő saját szükségletei a kliensével, a határok feloldódnak a kliens és a segítő élete, illetve a segítő szakmai és privát élete között.
  2. A realizmus fázisa: szakmája iránt elkötelezett, kooperatív együttműködés a kollégákkal, érdeklődik a kliens fejlődése iránt. A távolságtartás és részvét egyensúlyának megteremtésén fáradozik. Kreatív tervek, kezdeményezések iránti nyitottság.
  3. A stagnálás vagy a kiábrándulás fázisa: csökken a teljesítőképesség, érdeklődés, nyitottság. A klienssel való kapcsolat a legszükségesebbekre korlátozódik. A kollégákkal való beszélgetések gyakran terhesek, vagy csupán a saját védekező viselkedés megerősítését szolgálják.
  4. A frusztráció fázisa: szakmájukban visszahúzódnak, a klienseket becsmérlik, egyre több negatív változást észlelnek rajtuk (pl. diákokból diákság, diákanyag lesz). A kapcsolatban a megengedő és a tekintélyelvű stílus ingadozik. A szakmai, közéleti tevékenységből való visszavonulás annak értelmetlensége és üressége miatt. Kétségbe vonódik a saját tudás és a hivatás értelme és értéke. Miért csinálni? A kliens egyre idegesítőbb.
  5. Az apátia fázisa: a minimumra korlátozódik a klienssel való interakció. A szakmai munka sematikusan történik. A kliens felé a hangulat ellenséges. A segítő a kollégákat kerüli, a helyzet megváltoztatásának lehetőségét elveti.

A burnout szindróma terápiája

Prevenció

a) Általános motiváció - A munkával, hivatással kapcsolatban a saját személy fontosságának és jelentőségének érzése a munkahelyeken. Autonómia, szakmai fejlődés lehetősége. Támogató rendszerek - a munkahelyen stábmegbeszélések, esetmegbeszélés, szakmai továbbképzések, szupervizió, kollegiális konzultáció stb. - megléte. Anyagi-erkölcsi megbecsültség. A szakmai túlterheltség szabályozása.

b) Személyes motiváció - Professzionális segítő foglalkozás választásának átgondolása, tudatosítása. Aki segítő pályát választ, a motivációját egyedül vagy segítséggel tudatosítsa. A segítés ne válhasson kvázi pszichoterápiás szükségletté. A motivációk tudatossága döntő, a segítésen keresztül az öngyógyítási vágy így pozitív energiák, empátia forrása is lehet. A spontán emocionális segítőkészség, altruizmus alapvető emberi tulajdonság, lásd irgalmas szamaritánus.

Intervenció

Beavatkozási stratégiák és technikák a segítő részére.

a) A stresszteli szituációkat kevésbé személyes módon, inkább intellektuális, racionális vonalon kell megközelíteni.

b) A sresszteli interakciókban az involválódást igyekezni kell csökkenteni.

c) Szorosabbra szükséges fűzni a személyzeten belüli támogató, feszültséget csökkentő, felelősség-megosztásra lehetőséget adó kapcsolatokat.

d) Coping, megküzdési stratégiák. (C. A. Smith 1995. UMPCI 11 coping mechanizmust ír le.)

Krízisintervenció

A végstádium felrobbantja a szakmai szerep korrekcióit és terápiás intervenciót igényel, mert nem a segítő szerep cluster-zavaraira vonatkozik, hanem az egész személyiséget érinti.

A burnout-szindróma öndiagnózis. A segítő szakmában időnként meg kell állni és megfogalmazni: milyen motiváció tart a pályán és mit jelent a segítés? Hogyan látnak engem a kliensek, és hogyan a kollégák? A kiégés fenti szakaszaiban hol tartok?

 

Irodalom

Freudenberger, H.J.: Burnout: How to beat the high Cost of Success. 1980, New York.

Freudenberger, H.J.: Staff Burn-out. Journal of Social Issues, 1974. 30. 159-175.

Schmidbauer, W.: Die hilflosen Helfer. 1977, Rohwolt, Reinbek.

Fekete Sándor: Segítő foglalkozások kockázatai - helfer-szindróma és burnout-jelenség. Psychiátria Hungarica, 1991. VI. évf. 17-29.

I. Gotlind Kasper, Friedberg: Először tűz és láng, majd kiégés. A burnout szindróma pszichodramatikus kezelése tanár-továbbképzési szuperviziós csoportokban. Az überlingeni Moreno Intézet kollokviumára készült dolgozat, 1991.