Bokor József - Guttmann
Miklós,
A muravidéki magyarság anyanyelvéért
(Tanulmánygyűjtemény) Szombathely - Maribor, 1999. 193 l.
1. A hazai nyelvművelő célú munkák (egy részük áttekintését l. pl. NyKk. 1: 35-73, ill. Kovalovszky Miklós, Nyelvfejlődés, nyelvhelyesség. Bp., 1977. 216-21) segítségével ma már szinte minden nyelvhelyességi kérdésre feleletet kaphat az érdeklődő olvasó. Harmonikusan illeszkednek a honi nyelvápoló-nyelvfejlesztő mozgalomhoz azok az eredmények, amelyeket e témakörben a határainkon túl élő magyarság nyelvtudósai tárnak elénk (vö. Temesi Mihály, A magyar nyelvtudomány. Bp., 1980. 278-9). A viszonylag önállósult, új szempontokat is felvető kolozsvári, pozsonyi, újvidéki és maribori "nyelvművelő iskola" szakemberei már az 1960-as, 70-es években felismerték, hogy a kétnyelvűség (és kétnyelvűsödés) körülményei között a magyar nyelvben az adott államnyelv hatására olyan új szerkezeti (grammatikai) formák jönnek létre, amelyek nem mindig simulnak bele nyelvünk rendszerébe. Ezért elengedhetetlen, hogy ezekről az új(szerű) nyelvi tényekről, jelenségekről - nyelvünk normarendszere alapján - véleményt formáljanak a kutatók.
2. A) Csaknem két évtizedes múltja van annak, hogy Szlovéniában, a Muravidéken (ill. Mariborban) a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola oktatói - Bokor József, [99] Guttmann Miklós, Molnár Zoltán Miklós és Vörös Ottó - nyelvi ismeretterjesztő és nyelvművelő írásaikkal, előadásaikkal szinte megszakítás nélkül közreműködnek a hét-nyolcezer főnyi magyar kisebbség nyelvi műveltségének ápolásában. Tanulmányaik 1983-ban, majd 1993-ban könyv formában jelentek meg (5); így a címül írott legújabb kötet - immár a hagyományteremtés szándékával - szerves folytatása az előbbieknek.
"A muravidéki magyarság anyanyelvéért" c. tanulmánygyűjtemény tagolása egyértelműen jelzi a kutatás témaköreit és a szerzők nyelvművelő tevékenységének főbb céljait. Az 1. és 2. fejezetben (7-28, 29-37) a Muravidék nyelvének különös, múltbéli értékeiről (tájszók, falucsúfolók, személynevek, régi szövegek stb.) és az anyanyelv használatában is megnyilvánuló önértéktudat fontosságáról van szó. Helyesen látja Bokor József, hogy "...a nyelvjárási beszéd sem a Muravidéken, sem odahaza [= Magyarországon] nem alacsonyabb rangú, mint bármely más nyelvváltozat; tehát nem is szégyen, nem is rejtegetni való dolog... Jó tudni, hogy az iskola sem irtja tűzzel-vassal a nyelvjárási beszédet, sőt finom ízeit, változatosságát igyekszik átmenteni a köznyelvbe is" (36-7). - Lektori, tanári munkájuk során, újságolvasóként vagy a rádiót hallgatva gyakran tapasztalhatták kollégáink, hogy a muravidéki magyar nyelv használatában meglehetősen sok hiba előidézője a beszélők (és írók) grammatikai ismereteinek hiányossága, pontatlansága. Ez a fő témája az "Anyanyelv és grammatika" c. fejezetnek (59-90). De az is szinte mindennapi jelenség, hogy a köznyelv szintjén nem mindig sikeres a közlésbeli szituációkhoz a stilisztikai követelmények szerint is pontosan illő szavak kiválasztása. E kérdéskör a tárgya az "Anyanyelv és szóhasználat" c. fejezetnek (91-138). A muravidéki magyar nyelv jövőjét latolgatva (41-2) a szerzők sok hasznos tanácsot adnak a szülőknek azzal kapcsolatban, hogy a családi környezetben miként lehetne segíteni a gyermek személyiségének fejlődését. Azt javasolják, hogy a szülők, nagyszülők adjanak mintát a kifejező, szép beszédre, és vállaljanak nagyobb szerepet a helyes nyelvi formák tudatosításában (42-52). (NB! Ez az útmutatás a hazai [magyarországi] viszonyainkra is érvényes, ezért megszívlelendő!)
Az anyaországbeli írásnorma megismerését, illetve követését jól szolgálja az "Anyanyelv és helyesírás" c. fejezet (139-48). Ebben ugyanis szó van az új (1984-es) magyar helyesírási szabályzat fontosabb változásairól (142-4), egy új közigazgatási egység, a község írásmódjáról (146-7) és a meghonosodó idegen szavak helyesírásáról (147-8).
A kétnyelvűséggel kapcsolatos nyelvhelyességi gondokat több helyütt megemlítik a szerzők, mégis Bokor József fontosnak tartotta, hogy külön fejezetben foglalja össze a "kevert nyelvhasználat"-ról és a "kétnyelvűsödés"-ről kialakított véleményét (149-59, 164-5). A nyelvi ismeretterjesztést segíti a "Könyvekről" c. fejezet (161-76). Ebben a részben Bokor József ismerteti Rónai Béla két nyelvművelő célú könyvét (163-4, 175-6) és Guttmann Miklós, Köbölkúti Katalin közös munkáját, a "Hangutánzó igék vasi és muravidéki atlasza" c. kiadványt (165-7). - Guttmann Miklós szerint örvendetes, hogy a Muravidék "nyelvi kincsei" napjainkban felértékelődtek, és eljutottak a szépirodalom szintjére is. Ezt igazolja Szomi Pál nemrég megjelent "Őszirózsa" c. kötete (167-9). És örülni tudunk annak is, hogy e táj nyelvi szépségeiből - Szúnyogh Sándor, Varga József és Szabó Mária gyűjtései révén - jelentősen gyarapodott "a muravidéki kincsesláda" (169-75).
Büszkék lehetnek továbbá a muravidékiek arra, hogy két kitűnő nyelvtudósunk kötődött ehhez a gyönyörű tájhoz. Hadrovics László (1908-1997) professzor, az MTA tagja, a magyarországi nyelvtudomány kiemelkedő egyénisége e tájról való: Lendván született. Innen - három nyelv érintkezésének régiójából - indult és itt alapozódhatott meg a nyelvek múltja iránti mély érdeklődése. Értékes könyvtárát a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola szlavisztikai tanszékére hagyta. Szellemi öröksége maradandó érték hazánkban és Szlovéniában egyaránt (179-80). Végh József tanár úr (1912-1997) a magyar dialektológia egyik vezéregyénisége és fáradhatatlan munkása volt. Fő munkája, az "Őrségi és hetési nyelvatlasz" részben e vidékhez is kötődik. [100] Gyűjtőútjai során Végh József gyakran járt a Muravidéken, Vas megyében és Zalában. Adatközlői közül sokan máig emlékeznek reá... (180-2).
B) Az ismertetett könyv gazdag és színes tematikája elsősorban a nyelvművelés feladatrendszeréhez kötődik; de megfogalmazódik az is a műben (sokféle formában!), hogy a kisebbségben élő magyarság anyanyelvének megtartása nem csupán a nyelvművelő szakemberek feladata! Értelmes, jó szándékú nyelvpolitika is segítheti a magyar nemzetiségek nyelvi-kulturális identitásának megőrzését; ám ha nem érvényesülhet érdemben az "anyanyelv dominanciája", akkor nem jöhet létre a "kétnyelvű szocializáció", és "az a veszély fenyeget, hogy kétnyelvűsödésük előbb-utóbb önazonosságuk elvesztésével, megtagadásával jár" (151-4).
C) A tanulmányokban - jól felismerhetően - karakteres, határozott irányú és célú nyelvhelyességi szemlélet érvényesül.
a) Minősítéseikben a szerzők viszonyítási alapnak tekintik a helyi (és regionális) köznyelvi normát (69), a szülőföld nyelvét (127); de gyakran utalnak "a kissé differenciáltabb [pontosabb] anyaországi nyelvhasználat"-ra is (103, 126).
b) Iránymutatónak tekintik továbbá a nyelvérzéket és a nyelvszokást is (100, 103).
c) A nyelvi hibák (= botlások) mérlegelésekor csaknem ugyanazokat a szempontokat követik, amelyek a nyelvhelyesség hazai szakirodalmában (Kovalovszky i. m. 49-52) fellelhetők. Azaz a következőket vizsgálják: szükség van-e az új nyelvi elemre (pl. egyez 'egyetért' 96-8); lehetővé teszi-e egy-egy új szó a valóság bizonyos részletének pontos megnevezését (pl. elesik 'megbukik' 95-6); az alaki helyesség szerint az új nyelvi tény (pl. jubiláris 'jubileumi') beleillik-e nyelvünk rendszerébe (81); érvényesül-e a vitatható szó használatában a stílusosság elve (62, 94); előnyben részesülnek-e a rövidebb, egyszerűbb, tömörebb nyelvi formák (szerkezetek) a terjengős, nehézkes szóalakokkal szemben (36, 89)?
D) A muravidéki magyar nyelv idegenszerűségei elsősorban a szlovén nyelvből származnak. Tipikus hiba a szlovén nyelvi szerkezetek tükörfordítása a határozós viszonyokban; pl. Zongorára is játszom. Zenekarhoz is jártam (88). A nyelvi interferencia jelenségeit l. még a 95-8, 102-5, 109-11, 118-22, 155-9. oldal nyelvi példáiban!
3. A) Bokor József és Guttmann Miklós a nyelvhelyesség "igen-nem" "jó-helytelen" kérdéseiben, ellentmondásaiban körültekintően tud mérlegelni és megítélni! (Nem ítélkezni!!) Mindketten kerülik a megszégyenítést, a hibák "elkövetőinek" megalázását. Minősítéseik megformálásában roppant határozottak, következetesek, mégis a segítő-jobbító szándékot lehet kihallani racionális és figyelemfelhívó tanácsaikból (65, 66, 95 stb.).
A cikkeket lezáró kommentárokban gyakran szerepel az a gondolat, hogy a latolgatás, a válogatás gondot okozhat, de ez egyúttal az öröm forrása is lehet ebben a szellemi munkában (99). A nyelvművelésnek ez a formája nagyon közel áll ahhoz a tevékenységhez, amit Lőrincze Lajos nyomán embernevelésnek, illetve emberközpontú nyelvművelésnek szoktunk nevezni. Ez a pozitív nyelvművelés azért érdemel még ma is figyelmet és elismerést, mert szüntelenül a közlő-befogadó ember érdekeit tartja fontosnak: azt, hogy a jószándékú bírálat ne ellenkezést szüljön, hanem megértést és elfogadást. Ritkaságszámba megy - ezért is említem meg -, hogy a könyv szerzői minden szerény, ám meglepő és előremutató nyelvi újdonságnak örülni tudnak (125, 128).
Guttmann Miklós utánajárt annak, kik lehetnek napjaink nyelvi példaképei (54-5). Természetesen nem az előadóművészekre gondolt keresgélése során, hanem azokra az emberekre, akik "együtt élnek, dolgoznak velünk; beszélgetnek, elmondják gondolataikat a muravidéki médiában is". Íme a meglelt példaképek: a lendvai evangélikus lelkész, egy magyarul is jól beszélő szlovén ember, a riportok idős polgárai és a Petőfi-szavalóverseny győztese (54-5).
B) A nyelvfejlődés törvénye a Muravidék mai nyelvében is érvényesül. A fejlődés iránya itt ugyancsak az egységesülés felé mutat, mégis kialakultak és léteznek e vidék [101] nyelvhasználatában bizonyos alakváltozatok. Mégpedig elég nagy számban! Mivel felhasználásuk során felvetődhet a "kettős helyesség" (így is jó? - úgy is jó?) dilemmája, a nyelvművelők behatóan foglalkoznak ezzel a kérdéskörrel (98-9). Jól látja Bokor József, hogy a nyelvi kettősségek egy része idővel megszűnik; mégpedig gyakran úgy, hogy a korábbi alakváltozatokat (pereg - pörög) ma már nem tőalternációnak tartjuk, hanem két önálló jelentésű szónak. De az is lehetséges, hogy a szó alapjelentése a toldalékolással létrejött alakváltozatokban ( kara - karja, okosak - okosok stb.) nem változik, ám a rövid-hosszú ellentétpár tagjai mégsem azonos jelentésűek. A mai alakváltozatok nem mindig egyenértékű alternatívák; ezért a "nyelvi kettősségek" közötti válogatás valóban sok gondot okozhat. Még nehezebb a mérlegelés, ha szerkezeti kettősséggel van dolgunk az ún. terpeszkedő kifejezések és frázisok alternációiban.
Ugyanis az él - életben van típusú változatok látszólag ugyanazt jelentik, mégis a felhasználás során rádöbbenünk, hogy az említett példa alternánsai csak meghatározott szövegkörnyezetben, egy bizonyos szituációban szokásosak. Például az életben van kifejezés - mondjuk karambol körülményei között vagy operáció esetén - azt is kifejezheti, hogy '<valaki> még él, életben maradt'. E kérdéskörnek ugyancsak jelentős irodalma van.
C) Honnan származnak a könyvben említett nyelvhelyességi hibák? Főleg a közbeszédből, a mindennapi nyelvből (76-7, 102-3 stb.), részben a fiatalok, iskolások beszédéből (44-7) és a média nyelvéből (117-25). Egy tanulmány foglalkozik a szakmai kommunikáció nyelvi hibáival (103-4). - Érdekes, hogy argószavakat, argotikus elemeket nem találunk a példatárban. Ez azt jelentené, hogy a muravidéki magyar nyelvben nincs ez a szociolektus? Nem valószínű.
D) A könyvben szóvá tett hibák nagy része ún. típushibának számít. Egy részük - a hibáztatás ellenére - makacsul továbbélő hiba a köznyelvben és a különböző nyelvi rétegekben (pl. a ragozás és a szóképzés hibái).
E) A hibázás oka, előidézője lehet a Muravidéken: a grammatikai ismeretek hiánya (130), a szójelentésben megmutatkozó árnyalatnyi eltérések elhanyagolása (107-11), a beszélők és írók pontatlansága, figyelmetlenségre való hajlama (108), a beszédtárssal szemben megmutatkozó közömbösség (130), végül igen jelentős mértékben a szlovén nyelvnek a muravidéki magyarra gyakorolt hatása az egyszerű szóátvételekben, szókölcsönzésekben és a mind gyakoribb tükörfordításokban (156-59).
F) A könyvben közölt tanulmányok szerkezetében van bizonyos statikusság, de a témamegjelölés, problémafelvetés módozatai oly sokfélék, hogy nem érzi az olvasó sablonosnak ezeket az írásokat. Könnyen megérthetjük a szerzők érvelési módját. A racionális témakifejtés, az olvasmányos (sok helyütt szinte csevegő) stílus ébren tartja figyelmünket; és az előzetes "várakozásaink" alapján ki lehet találni, mi lesz a felvetett kérdés megoldása. A cikkek elejére került a témafelvetés. Ezt követi az ide tartozó grammatikai, stilisztikai fogalmak kifejtése, a definíciók és szabályok ismertetése. A hibáztatott nyelvi tény tüzetes elemzése után következik a szerzők állásfoglalása: a minősítés. Végül a tanulságok (teendők) megfogalmazásával zárulnak az egyes cikkek. A befejező részben mindig van valamilyen "mozgósító", lelkesítő gondolat és jól hasznosítható tanács a hiba elkerülésére. Ez a felszólítás azonban soha nem "kioktatás" jellegű, inkább csak buzdítás a helyesség akarására! Például így: "Egyáltalán semmi ördöngösség nincs a szóismétlések elkerülésében. Csak egy kis figyelem és jóakarat kell hozzá!"
4. Összefoglalva megállapíthatom, hogy az ismertetett könyv tudományos hitelességgel, bőséges példatárral mutatja be a muravidéki magyarság nyelvhasználati gondjait. A szerzők kiváló szakmai felkészültséggel, jó empátiás készséggel, őszinte odaadással nyújtottak segítséget a nyelvi hibák elhárításához. Tudatos program alapján törekedtek a nyelvi ismeretterjesztés tematikájának bővítésére; és - ami még ennél is fontosabb - olvasóikat, hallgatóikat nagy türelemmel [102] nevelték a nyelvi kommunikáció pontossága iránt érzett felelősségre. A nyelvjárási értékek felmutatásával pedig növelték a muravidéki magyarok erősen megfogyatkozott önértéktudatát.
Pesti János
Vissza a Tartalomhoz