Zemplénmegye déli termékeny része Hegyaljának neveztetik, és bátran mondhatjuk, hogy az egyike honunk legszebb és legnevezetesebb vidékeinek.
Az északról délfelé huzódó Kárpát-bérczek ágazatai itt szelid hegyekké és mosolygó dombokká válnak, melyeken ama világhirü borág tenyészik, mely belföldön ugy, mint külföldön, sőt az egész ismert földrészen, egyaránt nevezetes.
Mindenkit meglep e festői vidék szépsége, és a szemlélőben maradandó benyomást idéz elő e nemcsak kies, de egyszersmind a természet minden gazdagságaiban bövelkedő tágas völgy, melyet nyugatról a szelid hullámzásu termékeny hegyek, keletről pedig a Bodrog szőke vizének habjai vesznek körül. Északkeletre Ungvár havasai, északra Ujhely kúpidomu Sátorhegyei nyulnak fel méltóságteljesen. Végre délre Tokaj csucsos bércze tünik fel magánosan s zárja be a láthatárt.
E szép vidéken fekszik Sárospatak, s annak mintegy fővárosát képezi. (Hű képét a Bodrog balparjtáról, Kis-Pataktól fölvéve, közöljük.) Vannak, kik állitják, hogy Sárospatak már nem tartozik a Hegyalja vidékéhez, de én azt hiszem, hogy, ha természeti helyzetét, fekvését tekintjük, önként láthatjuk, hogy az semmiben sem különbözik a többi hegyaljai helységektől; és tudnunk kell, hogy e némelyek állitása is onnan veheti csak eredetét, hogy egy két itteni földesur Mária Terézia idejében készakarva nem hagyta szőlőit a hegyaljaiak sorába igtatni, mivel egy 1779-ki kir. rendelet a hegyaljai szőlősgazdák asszuboráitól a dézmát felmenteti.
Régenten Sárospatakot Ketel-Patakának is nevezték, mivel Árpád e helyet vidékével együtt Retel kún vezérnek ajándékozá, miről Béla király Névtelen jegyzője következőleg ir: „Árpád vezér követe pedig, Ond, Ete atyja, Ketel, Alap- Tolma Alap- Tolma atyja és Tarczal kún vitéz, kinek magában magva szakadt, elindulván a Bodrog vizén átuszatának azon helyen, hol a Sátorhalomtól eredő kis patak a Bodrogba szakad. És igy átkelvén a Bodrog vizén, midőn az emlitett kis patakon vigan át akarnának kelni, akkor Ketel lova megbotolván, az árvizbe elmerült, és társai segitségével alig szabadula meg a haláltól. Akkor ezen patakot Ketel társai nevetségből Ketel patakának nevezik; és aztán Árpád vezér a maga kegyelméből azon egészföldet minden lakóival, Sátorhalomtól kezdve a Tolcsva vitézig, annak a Ketelnek ajándékozá.
„E mocsáros patak Sárospataktól északra Ardó falu fölött szakad a Bodrogba, melytől aztán a vidék és a város is nevezetét nyerte, és sokáig Retel patakának hivatott; ámbár hibásan, mert nem Retel-, hanem Ketel-nek hivták a kún vezért, és e név csak az ujabb korban, Névtelen jegyzőnk mult századi hibás kiadásai után jöhetett divatba. (Lásd Béla király Névtelen jegyzőjének legujabban megjelent forditását Szabó Károlytól.)
A Ketelektől 1047-ben I. András elcserélte Patakot, és az orosz fejedelmi származásu hitvesének Anastaziának adta jegyajándokul, kinek kedvencz lakhelye volt ez; valamint később II. András király nejének is. 1221-ben II. András Patakon alkotá az első remete szent Pál szerzeteseinek Thurunyi (Toronyai) zárdájukat, mely később Ujhelybe vitetett által. IV. Béla alatt a Domokos szerzetnek nagyszerü zárdája volt itt, s 1254-ben nagyszerü gyülést is tartottak itt a dominicanusok a szent Vincze dombján. – 1262. V. István IV. Béla fia Magyarország ifjabb királya is Patakon lakott, s a régi még készen nem lévő várat felépitteté, és az Ubul maradékának, Mihály Comesnek ajándékozá. (Ezen Ubul törzsöke a Kállay-családnak.) Ezen időben oly tekintélyre vergődött, hogy Zemplénmegye alsó része Patakvármegyének neveztetett; mit V. Istvánnak egy Patakvármegyében 1262-ben kelt adománylevele bizonyit.
Királynői város lett ismét Patak 1360. körül, midőn a várost I. Lajos király hitvesének Erzsébetnek adta, s ekkor a királyi városok minden kiváltságaival, szabadalmaival birt, s Bybek István országbirájának egy 1366-ban kelt itélőlevelében civitasnak neveztetik: mi hogy több volt mint oppidum, kitetszik Zsigmondnak, 1404-iki második törvénykönyve előbeszédéből.
Szent Kláráról nevezett apáczazárda is volt itten 1391. körül, sőt már előbb is, valamint sz. Orsolya szüzek is laktak itt valaha.
Zsigmond 1429-ben a szabad királyi városok sorába igtatta. Az erről szóló oklevél Egerben kelt, s az eredeti, a Rákóczyak Körösi György nevü tisztje által elvesztvén, másolata a városi levéltárban maig is látható. 1436-ban pedig Zsigmond Patakot Palóczy György esztergomi érseknek elzálogositotta.
1440-ben a husziták ütöttek a városra, és azt a várral és környékével együtt elfoglalták, a lakosokat kegyetlenül sanyargatták egész addig, mig Rozgonyi Sebestyén vissafoglalta 1458-ban a várost és a cseheket kegyetlenül elveri vala. Ekkor nyerte nevezetét a királyhegy is, Mátyás király vitéz seregének emlékeül.
A reformatusoknak már 1492-ben volt itt templomjuk, melyről e felirás volt olvasható: Felix civitas, in qua Verbum Dei praedicatur, et observatur illud.
A Palóczy háznak utolsó csemetéje Palóczy Antal, a zempléni főispán, a mohácsi ütközetben elesvén, pataknak ura Perényi Péter erdélyi vajda, koronaőr, s abauji főispán lett, ki a várat és a várost erős kőfalakkal és mély árkokkal keritette körül. 1536-ban Zápolya János és Ferdinánd Patakon kötötték meg a békét. 1543-ban Zemplénmegye gyüléshelyévé tétetett, és e végre megyeházat is épitettek itt.
1567-ben Perényi Péter fia Gábor örökös nékül szállott sirba, özvegye kénytelen volt a várost és az uradalmat II. Maximiliánnak átengedni, kitől 1576. Dobó Ferencz, 100,000 forintért vásárolta meg. Erről örökség utján szállott Patak városa Lorántfy Mihályra a Ruszkai Dobó Anna unokájára, ki azt több más nagy uradalommal együtt 1609-től egész 1614-ig birta.
Lorántffy Mihálynak két leánya volt, az egyik a hires Lorántffy Zsuzsánna, ki 1616-ban ment férjhez első Rákóczy Györgyhöz, ki felesége után kapott jószágaira III. Ferdinándtól megerősitő levelet kapott tulajdon személyére nézve is; Lornátffy második leánya pedig Mária volt, kit Rákóczy Zsigmond vett nőül, de mindketten magtalanul halván el, az ő nagy terjedelmü birtokaikat is mind egyedül Rákóczy György öröklötte.
Ettől az időtől fogva egész e mult század elejéig, midőn II. Rákóczy Ferencz, a szathmári békekötés feltételeit el nem fogadta s többekkel együtt hazáját elhagyta. – Patak folytonosan a Rákóczyak birtokában volt, kik a várost és várat hatalmasan diszitették, és koronkint hol a reformatusokat, hol a katholikusokat pártolták. Nevezetesen Lorántffy Zsuzsánna számos jótéteményéből itt csak a következőket emlitjük meg, a legujabban megjelent magyar prot. egyháztörténelmi emlékekből*, a hol irja Szombathi, Sárospatak hajdani tudós tanára: hogy I. Rákóczy György halála után, neje Lorántffy Zsuzsánna kis fiával Zsigmonddal Patakra jött lakni 1649-bne, és mindent elkövetett, hogy a pataki iskolát jobb rendbe hozhassa, és mentül virágzóbbá alkossa. E czélból jeles tanárokat szerzett külföldről, és azokat jó fizetéssel ellátta, továbbá 1650- vagy 51-ben jeles könyvnyomdával gazdagitotta, az iskola épületeit kijavittatta és mgenagyobbittatta stb. – De valamint Lorántffy Zsuzsánna a reformátusoknak valóságos pártfogója és jóltevője volt, ugy Báthory Zsófia II. Rákóczy György neje inkább a katholikusokat segitette, mint alább majd látni fogjuk.
A Rákóczyak alatt volt a pataki vár fénykorában, mely most már nagyobb részt csak romban hever, kivéve azon régi négyszegü tornyos épületet, mely képünkön leginkább kitünik; s melynek fenntartására folyvást különös gond fordittatik.
(Vége követk.)