Csermák, a magyar zenész.

Csermák nevét akkor szoktuk emliteni, midőn a legjelesb magyar zenemüvészekről és hangszerzőkről emlékezünk. Eredetéről csak annyit tudunk, hogy lengyel származásu, életéről annyit, hogy az viszontagságokkal terhes volt s még haláláról is csak homályos adataink voltak ekkoráig. Pedig Csermák volt – Patay József műértő nézete szerint is – a magyar palotás-zene legfőbb mestere s a mult század utolsó évtizedétől kezdve számos jeles magyar nóta szerzője, melyeknek csak nehánya maradt fenn, elszórva, egyes gyüjteményekben. Azonkivül a hegedüt is mesterileg játszá.

Eddigi legteljesb magyar encyclopaedinák, az „Ujabbkori Ismeretek Tára” is szentel az ő emlékének egy czikket, de e czikk irója is csak egy pontot szemel ki a müvész életéből – mert hihetőleg többet meg nem tudhatott – azt t. i., midőn a már akkor testileg lelkileg megromlott, s az őrjöngés világos jeleit tanusitó Csermák 1818-ban mai köztiszteletü hazánkfiát s akkor is zenekedvelő Fáy Andrást, ennek gombai falusi jószágán meglátogatá. Mint e czikkben mondatik, a kalandos müvész feldult arczovnásai még ekkor is feltünteték a deli külsővel párosult szép lelket, és finom udvarias társalgása, választékos kifejezései egykori jobb sorsát és műveltségét gyanittaták; azonban elhanyagolt, rongyos külseje ekkor már hangosan hirdeté nyomorult állapotát. Mellény, nyakravaló s felső öltöny nélkül, kopott katonanadrágban s bakancsban tevé látogatását Fáy Andrásnál. De a mint az ágról szakadt alak kezébe vevé a neki nyujtott hegedüt, tüstént észre lehete venni, hogy a hangszert nem mindennapi ember szoritá kebléhez. Az ihletett művész oly rendkivüli ügyességgel, oly szabatos és a sziv mélyéig ható előadással kezdi egyik legfönségesebb magyar hangszerzeményét játszani, hogy a kik hallották, csodálattal telének el. Midőn dicsérettel halmozák, az őrjöngésre hajlandó művész e szókat mondá: „Ezt én az Uristen számára componáltam, ő szegény, velem együtt igen szomoru állapotban van, mert bölcsőben ringatják s nemsokára meg fog halni.” – Fáy András ekkor ruhával ajándékozta meg, ezt el is fogadá; azután magyar szokás szerint borral kinálta meg, de már azt nem fogadá el, mert még birt annyi öntudattal, hogy ismerve bortól könnyen hevülő természetét, ily tisztes háznál nem akará magát gyalázatba keverni. Azonban a kocsmában, hol Csermák szállva volt s hol Fáy András szivességéből nyilt hitelt nyert annál inkább kipótolta a mualsztást, fesztelen magányában czimborákat gyűjtött maga mellé és ön vesztére, véghetetlen volt a bornak prédálása.

Gombáról azután bement Pestre, az akkor nagyhirü „Zrinyi kávéház”-ban egy czignáybanda élére állott s remek játéka által rövid idő alatt sok pénzt keresett, azonban ez sem tartott nála sokáig; a mint jött, ugy el is tűnt.

Ennyit ir róla az emlitett forrás. Hová lett később Csermák, átalában mint végezte életét, arról eddigelé nincsenek adataink. Némi világot reménylünk behozni e homályba, midőn ezuttal a népszerü művész sirkövének rajzát közöljük. Biztos adatok vannak abban, miket följegyeznünk illő.

Napjainkban, midőn nemzeti zenénk iránt hazaszerte élénkebb figyelem kezd nyilvánulni, és mint az e körüli mozzanatoknak figyelmes kisérői a Vasárnapi Ujságban a magyar zene egyik legjelesebb bajnokának, Lavottának, arczképét és életrajzát is közöltük, nem lesz érdektelen, ha Lavotta kortársa és tanitványa, Csermák életének végső éveiről is nehány adattal szolgálhatunk.

Veszprém délkeleti nagy temetőjében, közel a csinos kápolnához, egy, már félig beomlott sir fölött áll mintegy 4 lábnyi magas homokkő-emlék, melyen következő sorok olvashatók:

CSERMÁK ANTAL

több jeles magyar nóták szerzőjének porai felett.

Ki meghalt LI. esztendejében, October XXV.

MDCCCXXII.

A nemzeti csinosodás kedvelői által emeltetett.

MDCCCXXVI.

Bizonyság ez az elhunyt művész széplelkü jóakaróiról, kik neki ez emléket emelvén, zajtalanul és csendben áldoztak emlékezetének a nélkül, hogy a világ e szép tettükről tudott volna valamit.

A siremlék felirata kétségtelenné teszi, hogy az alatta pihenő: Csermák Antal, a „jeles magyar nóták szerzője”, született 1771-ben.

Életrajzának szükséges kiegészitéseül, buzgó ügybarátok (névszerint Bécsből F–g N. J–s ur) tudósitásai folytán mondhatjuk, hogy a hányatott életű művész, hihetőleg azonnal, az emlitett 1818. év után a dunántuli vidékre, nevezetesen Veszprémbe vetődött, hol még most is élő és őt ismert tanuk állitásaként huzamosan tartózkodott és utóbb ugyanott meg is halt. A veszprémi székesegyház akkori egyik érdemteljes karzenésze, Ruzsicska, maga is szintén jeles zenész levén, fölismeré a rongyos külsejü Csermákban is a művészt, pártolása alá vevé és ellátta nagyobb részt a legszükségesebbekkel. Gondtalan, könyelmü életét Veszprémben is folytatá Csermák, sőt a bornak annyira rabja lőn, hogy utóbb elméjében is meggyengülvén, a városiak átalán őrültnek tartották. Ruzsicskával egész éjeket töltött együtt a hegedű mellett, de a boros kancsó ilyenkor soha sem hiányozhatott; mert épen a tölt kancsó mellett volt ő legnagyobb művész, és ha ilyenkor kezébe vevé rendesen hóna alatt hordozott hegedüjét, a bor hevétől fellángolt képzelőtehetsége szabad szárnyra kelve, a leggyönyörübb ábrándokat játszta el hurjain, miket – mint mondják – Ruzsicska legtöbbnyire le is irt.

Ez időtájban Bihary is gyakran megfordult Veszprémben, és Ruzsicskában szintén pártfogóra és jóbarátra talált.

Csermák átalában kedvelt ember volt Veszprémben; de ennek daczára mégis nyomorban élt; barátainak törekvései, őt jobb állapotra segiteni, sikeretlenné valának. De jóakarói még sem hagyák el a szerencsétlen művészt, mert midőn egyszer megbetegedett, közbenjárásukra a polgári kórházba vitetett, hol aztán meg is halt. Szépen, tisztességesen, zenével temettetett el az egyházi zenekar tagjai által. Sirkövét adakozás utján a megyei urak emeltették.

Végül még csak annyit kell megjegyeznünk, hogy egyik jónevü fiatalabb regényirónk közelebb a kalandor művésznek eseményekben, örömekben, szenvedésekben gazdag életét választá regénye tárgyául. A négy kötetre terjedő mű készen van s kiadóra vár. Bár mielőbb ez is, mint hazai emlékeink s nevezetes embereink egyik megörökitője, a közönség kezébe jutna!

Csermák Antal sirköve a veszprémi temetőben.