Ujlaki Miklós sirköve és pecsétje.
A sirkövek, sarcophagok s a természetüknél fogva tartósabb fenmaradásra számitott mindennemű siremlékek eleitől fogva a legbecsesebb történetirási segédforrások közé vannak sorozva, mint a mellyek felirataikkal s évszámaikkal az illető kor eseményeire, s szellemére, – alkatukkal, s készületük mivoltával pedig annak külső miveltségére nézve a legbiztosabb adatokat szolgáltatják. Két illy érdekes siremlék rajzát kivánjuk ezuttal az olvasónak bemutatni, mellyek eredetije Szerémvármegyében az illoki (ujlaki) minorita rendü szerzetesek templomában találtatik. E két vörös márvány dombormü elseje Ujlaki Miklóst, a második, fiát a büszke Lőrinczet, az utolsó Ujlakit, ábrázolja.
Ujlaki Miklós, a Hédervári Kont családból eredt macsói bán, Ujlaki László fia, szintén macsói bán, erdélyi vajda és bosznyák király, ifjuságát Zsigmond udvarában töltötte s vitézségének már ekkor több rendbeli bizonyságát adta. Később Ulászló által Hunyady János mellé erdélyi vajdává neveztetvén, ennek oldalánál harczolt s az 1442-ki vaskapui fényes győzelemben sem kevés része volt. Ulászlónak a várnai gyászos ütközetben történt kimultával, Albert kis fia (V-ik) László választatván királylyá, hétszáz lovassal s huszonnégy kocsival Ujlaki Miklós ment követül, Fridriktől a gyámsága alatt tatott kis királyt kikövetelni, de – bárha a legünnepélyesebb fogadtatásban részesült, s nemcsak az egész város, hanem maga Fridrik császár is a város végeig eléje jött: – küldetése ezuttal siker nélkül maradt. Fel van jegyezve, hogy Ujlaki ez alkalommal lováról a császár előtt le nem szállott. Illy nagy volt akkor a magyar főnemes tekintélye, méltósága! Ujra kisértetve tehát a császártól és egész udvarától, visszatért Magyarországra s állandó harczot folytatott a törökkel. Hunyady János halála után, nem tudni, mi okból, igen nagy ellensége lett a Hunyady-háznak s egyik fő oka és eszközlője a derék Hunyady László törvénytelen meggyilkoltatásának. Ezért, az V. László kimultával Pestre sereglett királyválasztó nemzetgyülésbe, Gara Miklóssal, Bánfi Pállal s másokkal együtt, kik magukat bünösöknek érezték, nem mert Budáról lejőni, mig Szilágyi Mihály bántatlanságukat esküvel nem biztositotta, ha t. i. Mátyás részére nyilatkoznak. Igy aztán szavazatát ő is Mátyásra adta, habár magát a koronára méltóbbnak itélte volna. Alig mult azonban egy év a nagy király trónra lépte után, hogy Német-Ujvártt Ujlaki vezetése mellett, több elégületlen vagy irigy főur pártot ütvén, Fridriket kinálta meg a koronával. Fridrik be is jött az országba s Ujlaki által is 3000 fegyveressel gyámolitva, Mátyás vezérét Simont megverte; hanem ekkor, hogy magyar vér ne folyjon, Ujlaki és Gara: katonáikat az üldözésből visszaszólitották. Ezért neheztelést vontak magukra a császártól, – minek végeredménye a pártütés meghiusulta s a pártütők megtérése lett. Ez időn tul Ujlaki, Mátyáshoz mindvégig állandó hűséggel viseltetett, – minek jutalmául s egyszersmind nagy képességei fejében, Mátyás – ki tudott méltólag jutalmazni – 1470-ben a magyar koronától függőleg, bosznyák királylyá, tette. Hét évig viselte a lovagias lelkü, hatalmas és büszke, de tántorithatlan hazaszeretetü férfi a bosznyák királyságot. Meghalt 1477-ben. Betegségében Mátyás többször meglátogatta s Bonfin történeti emlékirata szerint, azután is nem egyszer emlegette, mint vakargatta meg a jó Ujlaki Miklós nagy lábujját. – Három leánya s egy fia maradt. Halálával a bosznyák korona sugarai elhomályosultak, mert e czimet utána senki sem viselte, – még Corvin János sem, kinek arra joga lett volna; maga a tartomány később a mohácsi vész után török kézre került s ott van mai napig.
Az 1-ő kép tehát ezen Ujlaki Miklós-nak az illoki minorita egyház sekrestyéjében befalazva levő dombormű szobrát állitja elénk; ezt, habár a siremléken irás nincsen – mint jeles régiségbuvárunk Paur Iván (kinek jegyzeteit követjük) a „Hazánkban” kimutatta: több okból lehet következtetni. Nemzetsége iránt a baltérde mellé faragott Ujlaki-czimer, két vizmentes ezüst gerenda, veres mezőben, semmi kétséget nem enged. Személyének azonosvoltát pedig, minthogy a családban más koronás fő nem fordul elő, a körüle helyezett királyi jelvények legnyomatékosabban bizonyitják. Harmadik, nem kevésbé erős tanuságul vehető a munka mű-stylje, készülete is, mellyen azon kor vonásait, a hozzáértő, első tekintetre könnyen fölismeri.
Ujlaki Miklós, a bosznyák király, e dombormüvön, akkori szokás szerint, egészen pénczélba van öltöztetve, mert noha a lőport már széltére használták, a pánczél sokáig nem ment ki divatból, s legalább a főbb tiszteknél, még a XVII-ik században is alkalmazták. De a készitő mester finom tapintatából a pánczélöltözet kiegészitője a sisak e dombormüve hiányzik, melly pedig illyszerü siremlékeken közönséges, – s a homlok és a fürtözet elejének eltakarásával a hatást nagyban rontja. Ellenben milly vonzó benyomást tesz itt a homlokról s halántékról hátratürt – s az átszellemült nyugalmas arcz körül természetes fürtökké bomlott haj, mellyen a korona nehézkes és idomtalan gömbje csak az izlés sérelmére szolgálhatna. Ezért látta ott a müvész annak mellőzését kivánatosnak; minthogy azonban koronának a király koporsójáról hiányoznia nem lehetett, illőbb helyre, családi czimere fölé s kardja mellé tette, melly karddal – Paur szellemdus megjegyzése szerint – a koronát kereste. Azonban nemcsak a fej hanem az egész alak és környezet felfogása, vlamint kivitele müvészre mutat; a dombormű, s a teljesen bevégzett becses emlék, mellynek hazánkban készültéről nincs ok kételkedni: eddig rajzból ismert egykoru külföldi hasonfeleivel a versenyt minden takintetben bizton kiállja s a magyar müvészetnek a külföldivel egy szinvonalon állott voltát tanusitja. A müvész tapintata s dus képzelete alig hagyott üres helyet a táblán. Még a háttér is szőnyeget helyettesitő sávolyos (damaszkin) lombozattal van boritva, ügyesen visszaadva a pompás gyász ravatalt, mellynek oldalához lehettek támasztva az itt aránylagos fölosztással lapra fektetett czimeres paizsok. – A testet fedő teljes pánczélzat igen fényesnek látszik s alkalmasint arany sodronynyal szegélyzett aczél-veretből volt készitve. Már az első alkatrész, a vállfedő – mi többnyire csak sima lemez szokott lenni, – itt nagy gonddal dolgozott rózsa; a mellvas éle gazdag liliom diszitménynyel; a jobbkar hajlásánál a vékonyon, drága kerekes ékitmény, mellynek megfelelő baloldali része, a képen nem látszik s az emléken magán, a karral együtt, meg van rongálva. A kezek, mellyek egyikében a királyi arany-almát tartja, pikkelyes keztyübe vonvák; a mellvason látott liliomokkal a czombot boritó lemezeken megint találkozunk, de már koronára emlékeztető határozottabb kifejezéssel, ugy hogy e királyi fejék hiánya bőven helyre van hozva. A lábakat akkor divatozott hegyes orru csizma fedi, taréjtalan sarkantyuval ellátva.
Ujlaki Miklós sirköve és pecsétje.
E lábbeli Lengyelországból jött hozzánk s idővel olly aránytalan hosszuságra nőtt, hogy csak némileg akadálytalan járás eszközlésére halcsont támasz volt reá szükséges. – Egyébiránt már akkor ferde divatnak tekintették, minél fogva viselete az egyházi rendnek szabály szerint meg volt tiltva.
Zsámolyul végre nyugvó oroszlán szolgál, mi, mint magas származás s vitézség jele, gyakran fordul elő, hadvezérek, főurak, fejedelmek siremlékein ez időből.
A paizsok közt, a fent emlitett családi czimeren kivül még, a jobb könyök alatt, két szerzetes vállán nyugvó kisebb czimer paizs veszi igénybe figyelmünket, melly, mint a kettős farku oroszlánból gyanithatni, Csehországé. Ujlaki Miklós leánya Hieronyma ugyanis az akkori cseh király fiának Henriknek levén eljegyezve: a herczeg, Ujlaki udvarában (mint a herczegnő a cseh királyéban) – s hihetőleg minorita-barátok felügyelete alatt – neveltetett, miért a király a zárdát valami kegyes alapitványnyal örvendeztethette meg: ez öröm- és hála-kifejezéseül lehet venni a paizs-tartó szerzetesek ábráját. – Egyik avatott családtörténetirónk, Lehoczky szerint, Ujlaki Miklós Galgóczon volna eltemetve, – mi felől kétkedni ok ugyan nincs, de a mi az előttünk fekvő siremlékek becsét vagy épen eredetiségét legkevésbé sem csökkenti, mert ha siremléke Galgóczon is léteznék, akkor ez az illoki: fiáé vagy a hálás szerzetesek által emelt „üres sir” (kenotaphium) volna, millyen azon korból nem egy maradt hátra, – a többek közt I. Miksa császáré Insbruckban. – A tábla alatt az Ujlakiak pecsétje látható.
A második rajz alatt mindkét oldalt látható háromféle érem, mint a köriratból is kivihetni – Ujlaki pénzei, s csak az a felötlő rajtuk, hogy a bosnyák nemzeti vagy családczimer helyett egészen idegen kép, Lajos, aquileai patriarcha czimere van rajtuk kiverve.
A második kép Ujlaki Lőrincz siemlékét tünteti fel.
Ujlaki Lőrincz sirköve és pénze.
Ujlaki Lőrincz, Miklós fia, Mátyás fényes udvarában növekedett, mint apja Zsigmondéban. A nagy királynak eleitől fogva különös kegyében állott, vele minden hadjáratban részt vett s 1474-ben Sziléziában már mint lovas-dandárparancsnok volt jelen, ugy Bécs elfoglalásakor is 1485-ben. Mátyás halála után azon derék főurak csekély számu sorában látjuk, kik a nagy király nagy emlékezete iránt táplált tisztelő ragaszkodásból annak jeles fiához is hivek kivántak maradni; s ő a választáson 1000 lovassal jelent meg Korvin János mellett, s midőn ez elbukott, épen azok rút háládatlansága miatt, a kik hirnevüket, állásuk és méltóságuk fényét Mátyás jótételének köszönték: Lőrincz herczeg akkor is hive maradt a galádul elárult királyfinak s kisérte – egész a Csontmezőn történt gyászos vereségig. – Ez után visszavonult jószágaira, s Dobzse Lászlónak koronáztatására sem ment fel, a hol pedig maga Korvin is jelen volt; majd az 1493-i országgyülésen a királyt, hanyag és alkalmatlan voltáért erősen megrótta, künn pedig beszédközben rendesen nagyon gyalázta, adószedőit kiraboltatta stb. Mindezekért a király felboszankodván, Ujlakit törvénybe idéztette, s minthogy meg nem jelent, Drágfi Bertalant sereggel ellene küldte. – Ujlaki ezalatt családostul együtt Nemet-Ujvárra menekült. Drágfi, Ujlaki várát rövid idei ostrom után csakugyan bevette s a hozzátartozó jószágokkal együtt kizsákmányolta. – Harmadnap maga a király is ünnepélyesen bevonult Ujlakra s aztán Ujlakinak többi várait is elvétette, de anyjának tartás fejében három várost visszaajándékozott. – Jövő 1495-ik évben Német-Ujvár is ostrom alá kerülvén, a mindenéből kifosztott, megalázott büszke olygarcha kénytelennek látta magát, kegyelmet kérni, a mit kis-vártatva meg is nyert s egy év mulva minden jószágát visszakapta. Azontul aztán Ulászlóval folyvást jó lábon állott, sőt tanácsában is befolyásra vergődött. Igy halt meg maradék nélkül (Pető krónikája szerint) 1524-ben vagy (Timon szerint) 1526-ban, tehát épen a mohácsi veszedelem esztendejében. Vele a hatalmas családnak, a legtekintélyesebb magyar fő nemzetségek egyikének, magva szakadt.
Sirköve, átalában tekintve, apjáéhoz teljesen hasonló tervezetü, bár kivitele egyszerübb, de ép olly nemes izlésel és felfogással; lehet: ugyanazon egy mester müve. Ez már következő felirattal is el van látva: „Hic est sepultus Laurentius dux de Wilak, filius olim serenissimi Nicolai regis Bozne, una cum consorte sua Catharina ... ez qui obiit anno MCCCCC.” A kőlap négy szövét körül futó szöveg betüinek alakja uj-góth, nagy vonások. A „Catharina” – szó után a kő megsérült, – mi alkalmasint még a török dulás maradványa, mikor Szolimán a Szerémségen keresztül vonulván a mohácsi vérmezőre, a kolostort is el pusztitotta. A minthogy ez a kő a dulás után sokáig elhagyva, ketté repedve feküdt a romok közt, miglen Pastirovich Péter szerzet-főnök a falba illesztette.
Az alak itt is csaknem egészen vértezett, sőt már sisakos is, a mi egyébkint is bajusz- és szakáltalan arczára nézve épen nem előnyös. A pánczél csinos, de nem valami fényes. A csizma még mindig hegyes, de hosszu száru, tar s már sarkantyuval; a láb alatti oroszlán sem hiányzik; de az alak, ugy látszik, állva van feltüntetve, mert a fej nem párnán nyugszik, hanem a herczegi zászló terül el nyakszirtje és feje mellett, mellynek nyelét, mint szerémi herczeg, jobb oldalához szoritja. Czimerdiszszel és sisakkal csak a balváll fölött álló czimer van ellátva; ez, mint az olvasó kiveheti, az Ujlakiczimer, de már két oroszlánnal bővitve s igy megkettőztetve. Különös, hogy magát „dux de Wilak” – Ujlaki herczegnek és nem Szeréminek irja, saját családi czimének s birtokának tulajdonitván elsőséget, valamint hogy itt két sirkövön, egy pecséten s három érmen, annyi czimer közt épen a szerémségi hiányzik. – Miután mint fenebb láttuk, Ujlaki Lőrincz halála 1524–26 tájt történt, önkint következik, hogy a táblán római számmal kivésett 1500 évszám nem az ő halálára szól, hanem ennek a számok után üresen hagyott helyre kellett volna egy hálás utód által kivésetni, ha anélkül nem száll vala sirba. Miből világos, hogy a siremlék a herczeg életében s tán épen a feljegyzett esztendőben készült.
Z–y K–ly.