Báró Jósika Sámuel.

Jósika Sámuel (báró), Erdély kitünőbb fiainak egyike született Kolosvártt 1805. jul. 7-kén Atyja b. Jósika János, val. b. t. tan., erdélyi kormányszéki elnök s az 1840-diki erdélyi országgyülésen kir. biztos; anyja gr. Csáky Rozália csill. ker. hölgy. Szüleitől öröklött fényes elmetehetséggel s a természet dus adományaival felruházva, tanulását a kolozsvári lyceumban dicséretesen végezvén, 1823-ban a kir. kormányszékhez, 1824-ben pedig a kir. itélő táblához törvényes gyakorlat végett felesküdt. Itt a szokott vizsgálatot kiállván, 1825-ben az erdélyi udv. cancelláriához számfeletti fogalmazóvá, 1827-ben ugyanott számf. titoknokká, 1829-ben pedig Tordamegye főisp. helytartójává neveztetett, s igy a még csak 24 éves ifjú Erdély egyik legnagyobb megyéje kormányzásával bizatott meg. Innét midőn a megye osztatlan szeretetét dús mértékben élvezné, 1831-ben a magyar udv. cancelláriához számfeletti udv. tanácsossá emelkedett. – 1834-ben a sok tekintetben olly igen nevezetes erdélyi országgyülésre, mint kir. hivatalos megjelenvén, itt kezdődik sajátképen b. Jósika Samu nevezetesb politikai pályája.

A fels. udvar iránti hűséggel lángoló hazaszeretetet kötve össze, a köztanácskozásokban olly érett megfontolással vett részt az ifjú államférfi, olly hatást gyakorolt, az ellene intézett, akkor napi renden volt csipős megtámadásokra olly átható eleven észszel, és gyors felfogással válaszolt, hogy barátait ugy mint elleneit bámulatra gerjeszté, s a közfigyelmet legnagyobb mértékben magára vonta. – Ez országgyülés után, 1837-ig Bécsben előbbi hivatalát folytatta, ekkor az udv. kamarához tétetett át hasonló minőségben. Ugyanez évben a szebeni országgyülésre ment, feladatát az 1834-ikieknél nem sokkal kedvezőbb körülmények között hasonló ügyességgel fejtette meg, s bár folytonosan kevesebbségben volt a hatalmas ellenzékkel szemközt, az országos végzések hozatalába mégis minden pártok előtt kivivott tekintélyénél fogva, igen nevezetes befolyást gyakorolt, s az ország rendeinek becsülését annyira megnyerte, hogy ugyanazon évben titkos szavatolás utján (107 szavazattal) erdélyi udvari cancellárságra jelöltetett ki. 1838-ik év tavaszán Bécsbe visszatérvén, ott Sz. István m. kir. rendét nyerte, s az udv. kamarától az erdélyi udv. cancellariához tétetett át, mint referendár. Az 1839-ki pos. magy. orsz.-re meghivatván, ott fényes elme- és szónoki tehetségeinek ujabb tanuságait mutatta, a tanácskozásokban hatályos részt vett, s elvbarátainak hatalmas támasza volt. 1841- s 42-ben a büntetőtörvénykönyv kidolgozásával megbizott orsz. választmányban vett munkás részt az ország legjelesebb egyénei sorában. Az 1841-diki kolosvári országgyülésen az ürességben volt erdélyi főkormányzói hivatalra, titkos szavatolás utján, olly roppant többséggel jelöltetett ki, minőre Erdély évkönyvei sohasem emlékeznek, ugyanis 233 szavazat közöl 216-ot nyert. 1844-ben Nopcsa Elek erdélyi cancellár nyugalomba lépése után az erd. udv. cancellária alelnökévé, s val. b. tit. tanácsossá neveztetett. E hivatalt vitte 1846-ig, midőn a kolosvári országgyülésen, ismét temérdek többséggel (213 szavazattal) másod izben jelöltetett ki erd. udv. cancellárnak, melly hivatalban ezuttal az uralkodó felség által is megerősíttetett. E hivatalra lépése nagy reményekkel kecsegtette a tőle sokat váró Erdélyt; azonban közbejöttek az embereknél nagyobb események, s Erdély Magyarországgal elvileg egyesíttetvén, a kapcsolt részek pedig Erdélytől elszakasztatván, J. S. april 10-kén letette cancellári hivatalát, s azóta a politikai pályától visszavonulva, tudománynak s barátinak él, kik nem szünnek meg tőle most is sokat várni.