Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 8. szám · / · Figyelő

Schöpflin Aladár: Az irodalom útján
Kovács László tanulmányai

Az Erdélyi Helikon szerkesztője évek folyamán annyit törődött más írók műveivel, hogy nem jutott hozzá annyit törődni a saját műveivel és összegyüjteni belőlük könyvbe azt, amit időállónak ítél. Most végre kiadta első könyvét s benne huszonnégy tanulmányt és cikket magyar írókról és a magyar irodalom kérdéseiről. Mint előszava elárulja, bizonyos meghatottsággal bocsátja világgá elsőszülött gyermekét. «Mind e sokféle írásokból» - mondja az előszó - «olyan ember szól, akinek élete az irodalom világában telt el s akinek ez a világ adott s ad ma is minden igazi örömet.» Kovács László tehát a kritikusok ama tipusához tartozik, akiknek az irodalom szeretete adta kezébe a kritikai tollat. És könyve igazolja is az előszót: minden tanulmánya az öröm melegségével szól. Megvan bennük a szeretetnek az a megalázkodása, amely a legmegbízhatóbb kritikai mértékeket tudja a tollba mondani.

Az egyes tanulmányokat alkalmak szülték, de nem látszik meg rajtuk sem az alkalomszerűség, sem a rögtönzöttség. Kovács gondolkodva és megfigyelve élte át a jelenkor irodalmát, ismeri összes vonatkozásaiban, senki nem venné észre írásaiból, hogy majd egy negyedszázadon át az elszakított Erdélyben, az egész magyar irodalom életétől távol élt. Talán éppen ezért izgatottabban is figyelt, mint mi idehaza. Adyról szól, Babitsról, Kosztolányiról, Juhász Gyuláról, Móricz Zsigmondról, Surányi Miklósról, Márairól, s mindig érezni, hogy nem alkalmilag, egy-egy művük megjelenésekor szerzett róluk tudomást, hanem állandóan, napról napra figyelte munkájukat, tud róluk mindent, ami pályájukhoz és művükhöz asszociálódik. Mindazokkal a problémákkal, melyek az utolsó negyedszázadban vita tárgyai voltak, tökéletesen tisztában van éppúgy, mint azokkal a mértékekkel, melyek alá az egyes írók állíttattak. Fejtegtéseinek széles háttere van akkor is, ha csak egy könyvről szól is: az egész mai magyar irodalom. Mindig érezni, hogy a tárgyalt témákról sokkal többet tud, mint amennyit megír.

Jó arcképfestő, világos érzéke van a megkülönböztető vonások iránt s meg tudja látni a lényeget. Ahogy például Kosztolányi lirájából kiemeli az epikai elemeket, az nagyon jellemző megfigyelés. Hasonlókép, ahogy rámutat Babitsban a passzivitásra, amely a géniusz erejénél fogva aktivabbá válik sok nagyhangú aktivistáénál. Szereti a fejtegetést elvi jelentőségű megállapításba vezetni, nagyon érdekesen tisztáz bizonyos vitakérdéseket, például Kodolányi Földindulásával kapcsolatban az «új népiesség» vagy «népiség» kérdését. (Ez különben a könyv legtöbb eréllyel írt darabja, szemmelláthatólag erős felindulás diktálta.) Ha talán nem is fogalmazta meg magának sem rendszeresen, van határozott esztétikája. Nem szellemeskedik, nyugodtan, komolyan szól, de néha nem tudja megállni, hogy egy tételt paradoxálisan ne fogalmazzon meg. Gyökeres magyarsággal ír, magyarkodás nélkül, a magyar kritikai stílushagyomány szellemében, az írás formai gondja kifogástalanná teszi megjelenését.

A kötet második fele erdélyi írókról és az erdélyi irodalomról szól, Kós Károlyról, Reményik Sándorról, Tompa Lászlóról, Dsida Jenőről, Tamási Áronról, a népmesegyüjtő Ősz Jánosról. A legutolsó cikk, amely már a felszabadulás után íródott, bátor és önérzetes összefoglalása az erdélyi irodalom magatartásának az elmúlt huszonkét év alatt. Erdélyi társairól természetesen különös bajtársi melegséggel szól, közös harcok el nem szakítható kapcsai fűzik hozzájuk.

Két tanulmány a kötete elején különválik a többitől azzal, hogy nem jelenkori dologról szólnak. Az egyik az Ember tragédiáját fejtegeti friss szemmel, mintha ő szólna róla legelőször; vitatkozni lehet magyarázatáról, de elmésségét tagadni nem. A másik Wilde ürügyén - a tanulmány 1923-ban kelt - a destrukció fogalmát tisztázza az irodalomra vonatkoztatva.

Kovács Lászlónak, mint könyve előszavában elmondja és amint az Erdélyi Helikonból emlékszünk, van ezenkívül még vagy két kötetre való olyan tanulmánya és cikke, amelyeket érdemes volna kiemelni a feledésből. Jó volna ezeket is könyvben viszontlátni, hogy teljességében ismerhessük meg írójuk becsülettel és tehetséggel megfutott, szép pályáját.