Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 7. szám · / · Figyelő
A visszahatás nem maradt el. Ennek egyik tünete volt, hogy a közületek művészlelkű tervezőket iparkodtak nevelni és azért iparművészeti iskolákat alapítottak. Ennek köszönhette hatvan év előtt a mi Iparművészeti Főiskolánk is alapítását. Kezdetben az efféle iskolák meglehetősen elvont tevékenységet fejtettek ki. Tervezőket neveltek, de nem sok súlyt helyeztek a mesterségbeli oktatásra. Pedig épen úgy, mint a művészet magasabb régióiban, sőt talán még inkább mint ott, a szépségre törekvő iparban a mesterségbeli tudás megszerzése nélkül szerves művészi megoldás nehezen valósítható meg. A tervezőnek tisztában kell lennie a terv minden anyagi előfeltételével, ezt pedig csak műhelymunkában tanulhatja meg. Aki nem tudja, hogy miképen készül egy szék, az megtervezni sem tudja kifogástalanul. Iparművészeti oktatásunk igen helyesen, felismerte azt, hogy annak, aki tervezni akar, elébb tisztában kell lennie a mesterség minden csínjával-binjával. Ennek a módszernek alkotóelemeiről és eredményeiről számol be az a nagyterjedelmű kiállítás, melyet Iparművészeti Főiskolánk hatvan éves fennállásának ünneplésére Kinizsi-utcai székházában rendezett.
Oktatása az összes vonatkozásokra kiterjed, ahol művészi szépség kérdése felmerülhet. Növendékeit bevezeti a bútoripar, az ötvösség, a szövetdíszítés, az építkezés, a díszítő festészet és szobrászat, a grafikai ornamentika, a keramika világába. Mindehhez elengedhetetlen feltétel a rajzolás, a mintázás, a faragás, a festés művészi vonatkozásainak oktatása is. Ez sokszor érinti a tiszta, tehát nem dokarativ, hanem öncélú magasabb művészetek, a festészet és szobrászat feladatait is. Így az iskola működése átcsap arra a területre is, mely a Képzőművészeti Főiskoláé. Bizonyos mértékben párhuzamos szerepet tölt be vele, ami e kiállítás szobrászati és festői részén eléggé mutatkozik. Szükségszerűen történik ez, mert a díszítő festészet és szobrászat szépsége a tiszta szobrászat és tiszta festészet kívánalmainak ismerete nélkül csak korcs kísérletezés maradhat.
A kiállítás azt bizonyítja, hogy az Iparművészeti Főiskola az ötven éves fennállást ünneplő emlékezetes bemutatkozás óta kitűnően töltötte be hivatását a szépipari oktatás minden terén. Különösen abban az irányban, hogy növendékeit felszabadította a meddő és üres történelmieskedéstől és arra nevelte őket, hogy a mai kor lelkéből törekedjenek stílust alakítani. Nemkülönben azért, mert kiváló mesterek vezetése alatt olyan műhelymunkára fogta tanulóit, amilyen valamikor elengedhetetlen volt és akkor is, ma is megtermi gyümölcsét. Más kérdés az, hogy áldásos működése mennyire tudta a szépségre való törekvést iparosainkba beléoltani. Bizonyos, hogy a gyáripar egy része hamarébb ismerte fel a szépség szükségét, mint a kisiparosok nagy tábora. Vannak ugyan jókora számmal kisebb üzemeink, sőt törpeműhelyeink is, amelyeken fogott a főiskolanyujtotta irányítás, de például bútoriparunkban még jókora idő fog eltelni, míg eléri az egykori ipar művészi színvonalát. Ennek igazolására elég, ha az Iparcsarnokban rendezett lakáskiállításokra emlékezünk, ahol asztalosaink mai célbútorok nyugodt körvonalait egészen feleslegesen rontják el lehetetlen neobarok díszítgetésekkel. Az iparművészeti oktatásnak tehát a mainál még szélesebb körökre kell kiterjednie. Közönségünknek nevelése sem kevésbbé szükséges, mert hiszen iparunk egy részének művészi fogyatékossága végső eredményben közönségünk ízlés-hiányában gyökerezik. Erre az ízlésnevelésre pedig elsősorban az Iparművészeti Társulat és az Iparművészeti Főiskola kiállításai hivatottak.
*
*
[*]