Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 5. szám · / · Figyelő
A homérosi himnuszok második sorozata a
Devecseri fordításai csak megerősítették bennünk azt a régi meggyőződésünket, hogy az antik világ megismerésének nem a vágya hiányzik a modern ember életéből, hanem e megismerés feltételei hiányoznak hozzá. Tévedés volna azt hinni, hogy e feltételek a görög nyelv tudásából s némi filológiai-mitológiai ismeretekből állnak: többen tanúsíthatjuk, hogy ezek nem elégségesek. Az a görög tudás, amit a mai ember megszerezhet, csak syntaktikai megértésre vezet, a mitológiai ismeretek csak a legkönnyebb talányok megfejtését adják meg. Devecseri fordításai éppen azt bizonyítják, hogy az igazi ismeret nem a jelrendszeren s nem a fogalmi ismereteken keresztül vezet a görög világba, hanem a sematikán, a jelentésrendszeren s a jelentésváltozások stilisztikai átértésén. Erre pedig a nem-szakembert csak egy költő interpretációja taníthatja meg, - ahogy a költő Dantét egy holt költő vezette az alvilágba, kultúránk archaikus korába is csak költők vezethetnek vissza, kik nemcsak a tudomásulvenni valókat, hanem az álmélkodni, megcsodálni, sejteni, gyönyörködni valót is meg tudják mutatni. Devecseri egyre biztosabb vezető, ma már annyira otthon van e tovatünt világban, hogy otthonosan, a saját hangján szólaltatja meg a mítosz költészetét. Azzal, amit a maga költészetéből ad hozzá, azzal hozza igazán közel szívünkhöz a homérosi himnuszok világát: a holtnak hitt világ életerejét bizonyítja. Fordításainak szépsége így a görögségé, pontossága viszont Devecserié, a költőé.