Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 5. szám · / · Illyés Gyula: Bevezető egy kiáltványhoz

Illyés Gyula: Bevezető egy kiáltványhoz [+]
Szerzőt megvesztegetik

Minden búcsúztatóval összeölelkeztem és mindegyikkel együttzokogtam. Két tenyerükbe fogták gyermekarcomat, tekintetüket merően arcomra szögezték. Látszott, hogy az a fürkésző éles pillantás most vési utoljára még szívükbe vonásaimat. Rájuk emeltem én is könnyes tekintetemet. A könnyek nagyító, vagy rögzítő lencsevarázsa okozza tán, hogy ma is úgy látom őket, oly elevenen, mint ahogy láttam. Megcsókoltak, aztán - nagyjából a régi rómaiak szokásához hasonlóan, akik halottjaik szájába pénzdarabot helyeztek, az alvilág szörnyeinek megvesztegetésére - még egy utolsó forró ölelés közben egy-egy húszfillérest nyomtak tenyerembe. A legszegényebb, Czabuk keresztapám, aki öregsége miatt már a csőszködésből is kikopott, egy bicsakot csúsztatott át, azt, amelyet annyiszor megcsodáltam nála. Elfogadtam a pénzt is, az ajándékot is, bár a hideg fémdarabok érintésére tenyerem mindannyiszor oly bizsergető áramot lökött egész testembe, oly izzóra gyujtotta arcomat ott a meleg berliner kendők és bekecsek homályában, akár az el-felkattantott kapcsoló a villanylámpát. Szabó Vica néném húsz év óta kilincselt már, hogy férjét megyei segédútkaparói állásában véglegesítsék, feledjék el neki azt a legénykori váci két évet; Pestet is megjárta. «Gondolj majd ránk is» - mondta Vica néném, öklömet keményen rákulcsolva adományára. Aztán mindenkivel mégegyszer sorrakezeltem, már szótlanul és ünnepélyesen, mintha az a miniszter egy percre életre támadt volna.

Eltünt a falu. A fülkében egyedül voltam. A pénzt zsebkendőbe kötöttem, a zsebkendőt ingem alá rejtettem. Aztán karomba hajtottam fejem, végig terültem a padon, félig eszméletlenül utaztam a másik világ felé; a célnál a kalauz tett ki a vonatból.

Az a világ valóban más volt, különös és veszélyes. Annál veszélyesebb, minél jobban hű akartam maradni a lenti világhoz, amely útnak indított. A búcsúztató arcok mindig előttem lebegtek, nem vesztem el számukra, apám jóslata nem teljesedett be. Sok megpróbáltatás ért, sok tapasztalat. Az előbbieket némán tűrtem, az utóbbiakat kerestem; szívem mélyén afféle kémlelésre menesztett követnek éreztem magam, akinek egykor számot kell adnia.

 

[+] A szerző «Csizma az asztalon» c. új könyvéhez.