Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 4. szám · / · Disputa

Bóka László: A Justh-ügy

Mert «ügy» lett belőle, megrovási kaland, melyben immár másodszor verik el a port rajtam. Furcsa ügy, kellemetlen kaland. Hiszen ha tudtam volna, hogy nemzedéket kísértek, tabut gyalázok, mikor megírom, hogy hideglelős gyönyör nélkül olvastam Justh naplóját s hogy három utolsó regényét többre tartom naplójánál! Nem tudtam s ezért vezeklésül meg kellett tudnom a következőket: 1. fintorgó türelmetlenségem s mohóságom tanuságtételeként fiatal vagyok, torzítok, szigorom értelmetlen, az «illem dolgában» járatlan vagyok, Justh iránt szeretetlen, elhallgattam jóirányú erőfeszítéseit, mondataim öntudattól duzzadnak s lefelé fitymálnak, a legfontosabbat nem értettem meg Justhban s nem lett volna szabad hallgatnom Halász Gáborról, purifikátor vagyok, a kis emberek szabadalmazott védője, a gesztust többre becsülöm a lényegnél, barátaimat a befolyásosak közül válogatom, François Coppée lelki rokona vagyok; 2. az általam meg nem értett naplóról meg kellett tudnom, hogy olyan, mint a frissen levetett alsónemű, mint egy nagy kosár most fogott rák, boldog kócosság, Justh védelmében Saint Simon feljegyzései óriás szemétdomb, Justh példájának védelmező párhuzamához csak Flaubert, Sainte-Beuve, a Goncourtok vonulhatnak fel, mert Justh úgy élt, ahogy «minden regényírónak» élnie kellene, Justh ellökte magától a «befolyásosokat», a Mikszáthokat, kis zsidó Kiss Józsefeket és kizárólag a szegény magyar arisztokratákkal érintkezett. Kivételt csak Gozsdu-szerű méltatlanul elfeledettekkel téve.

Mekkora apparátus, Uramisten! Ez a Justh valóságos Ady, kit csak hódolat illethet s nem bírálat. Hívei «hűséggel» tartoznak neki s ez odáig megy, hogy miatta nem bűn a hűtlenség mondataimmal szemben. (Például én nem azt tartom teljesen érthetetlennek, hogyan becsülhette Justh Mednyánszkyt, hanem azt, hogy Pállik Béla és Neogrády mellett hogyan becsülhette? Illés felvilágosít, hogy Szabolcskáról, Pekárról nem szól a napló, mintha nem azt írtam volna, hogy «erről nem szól már a napló».) Halhatatlanságának biztosításához az én fejem és az szükséges, hogy Justh derék regényei lebecsültessenek, életformája, műfaja példává magasztosuljon, minden arány tótágast álljon.

A Justh-ügyről ítéljen az olvasó. Én nem foglalkozom többé vele, izgatottan várom azonban, hogy Halász Gábor adja ki Ambrus Zoltán műveit. Vajjon mit ír akkor Illés Endre?

U. i. a túlvilági levelezőnek: Uram: plaisanterie "ŕ part, nem ismertem önt. Vagy a halál változtatta meg így? Honnan e szellemesség, ez az ironie mordante? Vagy rodomontade-jaim tanulmányozása tett ily jót irályának? Ha ön továbbra is figyelmet szentel irodalmunknak, nem merem kiadni előkészületben lévő kötetemet, az Új évezred felé-t, hiszen ön mindjárt a címét hâblerienak fogja nevezni, pedig abban önnek akartam ajánlani az Ismét megejtettél, Történelem kezdetű dalocskámat. Levelével megölt, harsogó huée-k közt vonulok vissza. Az öné,

Bóka László