Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 4. szám · / · Figyelő · / · Rejtelmes irodalom · / · Farkas Zoltán: Képzőművészeti szemle

Farkas Zoltán: Képzőművészeti szemle
Kiállítások

Ismertetésünk élén kell megemlékeznünk a Szépművészeti Múzeum grafikai osztályá-nak kiállításáról, melyet dr. Hoffmann Edith X-XX. századbeli kéziratokból és miniaturákból rendezett. Talán nem is túlzás, ha ennek a gyönyörű gyüjteménynek láttára csak a művészet szempontjából egy pillanatig sajnálkoztunk a könyvnyomtatás és a fényképezés feltalálásán. Az első a szép festett könyvet, a másik a miniatura-képmásokat irtotta ki. A kiállítás, melynek anyagát részben az Országos Széchenyi-könyvtár szolgáltatta, a bizánci művészettől egészen napjaink halódó miniatur-művészetéig terjed. Felsoroljuk-e az egyes művészeket, korokat? Ez ellen éppen maga a kiállítás tiltakozik. Egyes szebbnél-szebb darabjai úgy sorakoznak egymás mellé, mint egy friss tavaszi rét színekben pompázó virágjai. Bájosak, gyöngédek, behízelgők, és akármelyik századból valók is, ugyanaz a bensőséges elmélyedés, ugyanaz a finom választékosság hatja át őket. Felejthetetlen benyomásokkal ajándékozzák meg a látogatót.

A Képzőművészeti Társulat nyolcvanéves fennállását megünneplő jubileumi kiállításon, mely összetételével és színvonalával nem emelkedett a megszokott műcsarnoki kiállítások fölé, kerül kiosztásra herceg Esterházy Pál jubileumi emlékdíja mellett az általa kitűzött történelmi festészeti nagydíj, a magyar életkép nagydíj, egy szobrászati kompozició nagydíja és ezek kiegészítéseül még kilenc jutalomdíj.

Sokan vetélkedtek e díjakért, de kevés művészi sikerrel. Bebizonyosodott, hogy a történelmi kompozició és a népéletkép nem könnyen támasztható fel. A jókora díjak egy csomó festőnket csábították arra, hogy számukra idegen téren próbálkozzanak, vagy többet iparkodjanak tehetségükből kifacsarni, mint a mennyit tartalmaz, de kísérleteik meglehetősen balul ütöttek ki. És különben is mindkét műfajnak lelki előfeltételei hiányoznak ma, kár őket erőltetni. A szobrászati vetélkedés is meglehetősen gyönge eredménnyel végződött.

A Műbarát helyiségeiben rendezett kiállításokon Szervátius Jenő szobrai tűntek ki leginkább, aki groteszk modorosságaitól szabadulni kezd, kifejező erőben viszont gyarapodik.

A Nemzeti Szalón csoportkiállításán a balatoni ösztöndíjasok vonultak fel, Egry József festményei nagyon kimagaslottak a többiek közül. De Halápy János, Éless István műveire is szívesen visszaemlékezünk.

Gróf Almásy Teleki Éva műintézete öt olyan művészt juttatott szóhoz, akik mint Lyka Károly az előszóban igen találóan állapítja meg, nem a piacot szolgálják: Barcsay Jenőt, Dési-Huber Istvánt, Domanovszky Endrét, Gadányi Jenőt és Ferenczy Bénit. Mindnyájan művészetük gazdagodásáról számoltak be, de különösképpen Ferenczy Béni. Érmei, kisméretű bronzszobrai, de nem kevésbé rajzai és vízfestményei egy kivételes tehetség alkotásai. Hatalmas kifejező erő van bennük. Azt bizonyítják, hogy Ferenczy Béni méltó fia Ferenczy Károlynak.

A Tamás-galériában Bor Pál álmodozóan elmosódó, párásan világító színálmait állította ki.