Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 4. szám · / · Figyelő · / · Rejtelmes irodalom · / · Keresztury Dezső: Három délszláv író

Keresztury Dezső: Három délszláv író
3.

Ivan Cankar, a szlovének legnagyobb írója is a valóság ábrázolásából indul ki. Életének legnagyobb, döntő fontosságú élménye a szegénység. A szlovén nép, amelynek egész életét s minden munkáját szánta, a legelhanyagoltabb s elhagyatottabb a három délszláv törzs között. Történelmi szerep nélkül, gyökeres és kifejlett vezetőosztály nélkül, csupán önmagára utalva, maga a nép is a «Szegénysor»-ra került. Nem maradt mása, mint embersége, hite, vágyai s álmai. Ezek tették elviselhetővé kopár és reménytelen életét. Hogy ez-e a valóság, nem tartozik ide, Cankar tehetségének legjobb bizonyítéka, hogy műveiben valóságnak érezzük. Világának alaprétege borzalmasan, reménytelenül sötét és vigasztalan. «Jernej szolgalegény» című elbeszélése, amely évekkel ezelőtt a Nyugat kiadásában magyarul is megjelent, a világirodalom legkeserűbb, már-már nihilista művei közé tartozik. S hogy írásai mégis felemelő, feledhetetlenül mély és erős benyomást hagynak az olvasóban, az Cankar tehetségének második bizonyítéka. Az élet hajótöröttjei iránt érzett megindító együttérzés árad műveiből, a humanitásnak az a fajtája, amelynek legfőbb értéke a bánat, a szánalom, a szenvedés keresztje. Ez az írói magatartás persze nem egészen veszélytelen: a megindultság könnyen csaphat át érzelgősségbe, a szociális hang nyomor-romantikába, a forrón felbuzgó líra langyos melodrámába. «A szegénysoron», Cankar most megjelent műve, nem egyszer borotvaélen táncol e szélsőségek között. Részleteiben, a balladisztikusan visszatérő álom-motívumokban s befejezésének kissé elkoptatott s erőltetett kultúr-optimizmusában van valami édeskés túlzottság. De hibái eltörpülnek a bánatos és meleg fényekkel besugárzott főalak gyönyörű rajza mellett. A szegény kis cselédek világából egy pillanatra felemelkedő s azután a szegénysor hősies nyomorába visszazuhanó nő sorsa oly szép és nemes emberséggel, oly mély és gazdag értelemmel telten bontakozik ki előttünk, amilyenre ebben a nemben kevés példát tudunk. A «Jernej» híresebb, hatásosabb s mutatósabb írás, «A szegénysoron» azonban hitelesebb, látszólagos eszköztelenségében is gazdagabb, emberibb s művészibb. Hálásak lehetünk Pável Ágostonnak, aki sok elmélyedéssel s látható gonddal, bár itt-ott talán némileg túlszínezve magyarra fordította.