Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 4. szám · / · Zelk Zoltán: S én kézenfogva vezetnélek
Mit látsz még kint? «Bokáig ér már
a hó s a grundokon tán térdig...
S esik, esik még szakadatlan,
milyen magasra nő éjfélig?
Milyen magasra? Bár felnőne
térdig, aztán derékig, szájig...
ha reggelre kelve fölérne,
fölkúszva szobánk ablakáig!
Ha szobánk kedves börtönébe
zárna a tél, ha ugy aludna
a hó alatt, mint pocsolyába
fagyott őszi levél, az utca...
S én kezenfogva vezetnélek
s egymásnak boldogan mutatnánk
a sok, sok kincset, függönyt, tükröt
s a három üveg szilvalekvárt,
mit felbontani sem merünk már,
nehogy elfogyjon. S ablakunkat
(hiszen a hó odáig érne!)
belepnék bámész cinkék, varjak...
Igy vezetnélek kezenfogva,
ugy, mintha a réten, a szobában
s ha fáradtan ledőlnénk este,
azt is akár egy fa árnyában,
mint ismerős, de messzi tájon,
hol senkisem jár rajtunk kívül.
Megértesz, Édes, hogyha csak bent
lenne s nem lenne soha kívül...