Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 4. szám · / · Zelk Zoltán: S én kézenfogva vezetnélek
Orrod az ablak üvegére
nyomod, mint a kiváncsi gyermek.
Ülök. Kályhánkban tűz vidámlik.
Vidám vagyok. Téged figyellek.
Szemed mily híreket lop kintről?
«Az erkélyünkre cinke szállott...»
«Kutyák játszadoznak a hóban...»
Ez a világ. Ilyennek látod.
Ilyennek látjuk, hogyha este
együtt vagyunk s víg tűz vigasztal.
Köröttünk, mintha jóbarátok,
az ismerős szekrény, az asztal,
a divány tarka teritője,
a két szék s a falon a képek -
mintha bíztató tekintettel
lassan körénk települnének...
hogy úgy járok köztük, mint kertben,
olyan meghitt mozdulatokkal,
mintha szemlélve járná kertjét,
vagy gyümölcsöt tépne a gazda...
Beh jó is lenne, mint toronyban,
ki se mozdulni, mintha várban!
s nem futni perzselt, kormos arccal
e csonkig felgyujtott világban!
Homlokomra mily sebet martam,
arcomra milyen hegek égtek,
hogy ugy járok künn, mint a leprás,
mint mindnyájan, akik szegények?