Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 4. szám
Hogy fölébredtem a konok
kőlapok közt, melyek ki tudja
hány évmillió óta zártak,
rendíthetetlen zsarnokok
csukottszemü és mozdulatlan
rabot, hogy széteszméltem ujra
épp hajnal volt s virágvasárnap.
Ott tüstént üvölteni kezdtem
s lehengerítve terhemet,
felpattantam s akiket szintén
babonás álom ült, mint engemet
felriadtak köröskörül
híveim is - «Elátkozottan
e zord vidék ködében, mint én
kik itt hevertetek - kiálték -
az éjnek vége! lángvilág ég
felettünk s bennünk!» - Nagy csöbrökben
mélysárga bort s bólét hozattam
rögtön s virágot, húst, kalácsot
lobogó lángot vertem sebbel-lobbal,
a pecsenyét azon sütöttem,
a lakoma előtt gyors táncot
jártunk s körömmel, ínnyel-foggal
nekiláttunk. - S oly boldogak
voltunk! a szűz reggeli szél
megcirógatta meztelen
tagjainkat, mellünk felett
a borzongó szőrszálakat
és üstökünket csendesen
s nagy térdeink, mint hűs hegyek
borongtak a hajnali pirban.