Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 2. szám · / · Figyelő
Baldassare Castiglione műve, a
Húsz év gondolatai, töprengése, diplomáciai fáradozásai járultak hozzá, hogy a
A tökéletes udvari emberről beszélgetnek, aki jövő századoknak is problémája, világok történelmét igazgató, barokk és rokokó életgyakorlat mintaképe lesz. A
Az urbinói kastély vendégei azzal az ígérettel oszolnak szét, hogy szép elmélkedéseiket folytatni fogják. Az ígéret beváltatlan maradt, az urbinói vár körül más események zajlanak, meggátolják a szépbe önfeledten bámuló ember továbbalakulását.
A Cortegiano egy régi kommentátora tudálékos pontossággal mutatta ki, hogy Catria hegyét s a hasadó hajnallal megelevenedő természetet abból a teremből, ahol a beszélgetés folyt, nem lehetett látni. Ami a kommentátornak furcsaság, nekünk szimbólum: az a természet, az a világ, amit Castiglione láthatott ablakából, alig jelentett neki többet falra festett függönydekorációnál, amit nem érdemes s nem is lehet széthúzni, vagy a renaissance számtalan festett hamisablakánál, amin kitekintés úgysem nyílik. Minden csupa belsőség, még a természet is halvány, irodalmi napok és holdak visszfényét sugározza. A kastély termében az élet kibékíthetetlen ellentétei is összehajolnak, kiegyeznek egymással, a harcban, politikában, világnézetben s nőkérdésben, államban és vallásban egyaránt robbantó ellentétek mintegy a danse és contredanse fínom-ütemes lépteivé símulnak el s fonódnak össze. Mert ezekről van szó, a kor ellentétes eszméiről s viharzó életéről, mely egy pillanatra elcsitul s eszményivé magasodik a műben. Kár, hogy a szép fordítás elé írt szép tanulmány nem foglalkozik a magyar udvari élet hagyományával, a
A Valdes-féle támadó röpiratból nem csupán éles szóharc fejlődik, egyúttal két ellentétes világ, a katolikus s a kezdődő protestáns is megnyilatkozik benne. A diplomáciai vereség, a Sacco di Roma is fájt Castiglione-nak. Fájt az új világ, az élet, ami elhaladt s fölébe nőtt a klasszikusan szép elméletnek, ideálnak. Ezzel a fájdalommal szívében halt meg, kevéssel műve megjelenése s az élettől kapott cáfolat után.
Talán már akkor sem volt aktuális. A renaissance ragyogó korát zárja le, a reformáció s az ellenreformáció keserves harcaihoz hangjának, embereszményének, fínom vitáinak semmi köze. Az érvek ezentúl nem szép beszélgetések útján, hanem kardok és fütykösök erejével hatottak. Ma sem aktuális. Klasszikus mű, a magyar irodalom nyert fordításával.
A képanyag, ami a fordítást kíséri, fínom ízlésre vall, a gondosságot, amivel készült, a végén olvasható tájékoztató mutatja.