Nyugat · / · 1941 · / · 1941. 2. szám · / · Figyelő
Vegyes érzelmekkel teszi le az olvasó e könyvet: érzelmei vegyülékéből minden jó Crocenek jut, minden rossz a hazai körítésnek. Akinek volt alkalma áttekinteni a nagy olasz történettudós és bölcselő életművének egészét, az kedvtelve időzhet e szellemszilánkoknál, de aki csak ebből ismerheti meg Crocet, félő, hogy csupán egy bölcs, becsületes, bátor publicistát ismer meg benne.
Ezen a látszaton Csécsy Imre előszava sem segít, pedig csak az segíthetett volna, ha kurta referátum helyett vagy alapos tanulmány, vagy megelevenítő erejű esszé vezetné be az olvasót Croce világába. A magyar olvasó, aki talán hallott valamit Croce esztétikájáról, vagy emlékszik néhány tanulmányára, amelyek
Mindez persze nem változtat örömünkön, hogy napjaink eszmei zűrzavarában, ha mégoly fakó hangon is, de megszólal Croce. «Újat» és «időszerűt» nem mond ugyan, de éppen az a jó, hogy a régit mondja olyan meggyőző tisztasággal, frisseséggel, hogy kihalljuk belőle az örököt. A mérték és az arány biztonságát, mely a polgárság méltatlan lekicsinylése idején is felemeli szavát az ellenkező véglet ellen, a polgári mítosz leleplezésével. A jövőért lihegő antihistorizmus paradox voltának kimutatása közben, a kritikán felülemelkedő példaadást: a historikus szemlélet objektivitását. És kizeng minden sorából az emberszeretetben s emberismeretben fogant szabadságvágy, felhőt sürít minden gondolata fölé a fanatizmustól s a butaságtól való iszony. Croce ma már a multé: műve a multnak ahhoz a részéhez tartozik, amit meg kell őriznünk a jövendő számára.