Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 12. szám · / · FIGYELŐ
Szauder József: Az ezüst kakas - 522
M. Bontempelli könyve - Franklin
La famiglia del fabbro (A kovács családja): ez a címe Massimo Bontempelli regényének, mely Révay József fordításában most látott napvilágot. Magyar cime nem eléggé kifejező: Az Ezüst Kakas (mely a fogadó neve, ahol a család megszállott), sem az elbeszélésre, sem Valoria-ra, a városra nem jellemző. Még csak szimbolum sem lehet, aminek a Valoria név jól beillenék, szimbolumául minden kisvárosnak.
A történet maga nem is fontos, lényege az, amit magába sűrít s amit önmagán s Valoria-n túl kifejezésre juttat, azonos a kisváros változatlan, mindenhol érvényes lelkületével. A Valoria név tényleg szimbolum. Az eset bárhol megtörténhetik - egy másik Bontempelli-regényben, a Gente nel tempo-ban Colonna, a falu árulja el magát hasonlóképpen -, minden városnak megvan vagy megvolt a maga meggazdagodott kovácsa, aki - Valoria-ban - egy napon, anélkül, hogy tehetne róla s egyáltalán értene belőle valamit, gyilkosság gyanujába keveredik. Miért? A nép szeretne megszabadulni a lidércnyomástól, melyet egy titokzatos, tettesre nem vezető gyilkosság hozott rá. Elegendő tehát egy szándékán kívül tévesen tanuskodó ember is, hogy a gyanu s a vád a zárkózott, félénk kovácsra terelődjék. A nép hangulata viszi a törvényszék elé, mely éppen csak a terhelő bizonyítékok híján menti fel.
Eddig a tulajdonképpeni történet; a további már csak egy lelkiállapotnak fokozása. Valoria megtette a magáét. A gyanutlan, együgyű kovács fejére a gyilkosság vádját szórja, nem gonoszul, szigorú vádló módjára, hanem örömmel, benne üdvözölve a városka hősét, az érdekes személyiséget, aki egyszeribe jó unaloműzőnek. Hiába tiltakozik a kovács, a nép összemosolyog a háta mögött s még tovább szövi ezt a láthatatlan, kedélyes és kegyetlen cinkosságot. A kovács dühkitörései mit se segítenek, az ügyet nem tárgyalják újra, a továbbra is becsületéért kiabáló ember egyre nagyobb kacajt vált ki. Rövidesen napirendre is térnek az esemény fölött; a kisváros más zsákmány után néz. A harag - őrjöngéssé fokozva - csak a kovácsban él tovább, majd egész családját hatalmába keríti, s a megszállottak egy napon - mikorra már Valoria elfelejtette az esetet - igen komikus helyzetben vádolják meg magukat minden vétkük felsorolásával, csak azért, hogy az eljárást újra megindítsák. Céljukat persze nem érik el. A nép újra kitombolja magát, a kovács most járja végig a nép hangulatában a hőstől a pojácáig vezető utat, s hiába tartja emlékezetében csuf sérelmét, Valoria úgy felejt, mint minden kisváros népe, s kegyetlenül keményszívű, mint utcáinak kövezete.
A regényben semmi realisztikus részlet, semmi aprólékos jellemzés, minden egy lényegre irányul, a néphangulatnak az egyszerű ember lelkében tett hatására. Mindennél ékesszólóbban jelzi ez a kisváros kegyetlenségét, szórakozást kereső gonoszságát, hálátlanságát kegyének tárgya iránt. E vonások az emberi jellem elmélyedő tanulmányozásáról beszélnek.
A kis regény a huszas évek legvégének s a harmincas évek elejének terméke. Egy évre rá írja meg Bontempelli «522» című elbeszélését, egy autó első napjáról, «neveltetéséről». A kötetnek ez a második darabja. Míg a Famiglia del fabbro csaknem teljesen mentes a Bontempellire jellemző, de sokszor üres, szójáték jellegű paradoxonoktól, az «522» bővelkedik bennük, sőt alapötlete - egy autónak személyiséggel s egyéni történettel való felruházása - a régi, sajátos és teljesen el sem hagyható groteszk hagyományából származik. Mindig kedvelt témája volt ez, a tárgyak személyes életrekeltése. A tenger, a telefon, a tükör vagy a szimbolikus sakkfigurák azonban minden groteszk mozdulatukkal az emberre vonatkoznak: ha személyes életre is kelnek, érdekességüket az embertől nyerik s amennyiben új és jellegzetes oldaláról világítják meg a különc emberi társadalmat, mélyértelmű elbeszélések alapjául vehetők. Az «522» is csak annyiban érdekel bennünket, amennyiben az autó s az ember, az élet és a gép problémájára rámutat.
Különben az elbeszélés a régibb stílusú, az író pályafutásában már túlhaladott szellemű művek közé tartozik. Néhány szellemes megjegyzése ugyancsak a régebbi művekből került át az «522»-be.
Nem állhatjuk meg, hogy ki ne mondjuk Bontempelli műveiről: túlságosan kísérleti jellegűek. Igen érdekes, sőt értékes kísérletek, mind a drámában, mind az elbeszélésben. Azt, hogy kísérletekről van szó, modernebb látásmód bevezetéséről az irodalomba (amit Kolozsvári Grandpierre Emil nagyon szépen kifejt a két elbeszéléshez írt előszóban), az is igazolja, hogy a Famiglia del fabbro-val csaknem egyidőben születik meg a Valoria cimű dráma, a regény témájának drámai feldolgozása. Mintha - akárcsak Pirandellonál - Bontempellinél se egyszerre, szervesen nőne egymásba forma és tartalom, probléma és köréje épült műalkotás. Novelláik s drámáik egyaránt érdekesek, néha igen komoly alkotások. Mégsem ismerik azt az utat, melyen a drámai mag igazi, teljes értékű drámává, a téma igazi elbeszéléssé válik.