Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 4. szám · / · FIGYELŐ

Nagypál István: Búcsú az értelemtől
Bálint György könyve - Almanach-kiadás

Bálint Györgynek negyedik olyan kötete ez immár, amelyben sikerült kísérletet tesz arra, hogy visszahelyezzen jogaiba egy műfajt: az ujságcikket. A nap-mint-nap makulaturává váló ujságírásból maradandót tud teremteni: kis cikkeiben sajátos, egyéni ízzel keveredik az aktualitás, a líra és a filozófia. A forma teszi szűkszavúvá és tömörré s egyben mentesíti minden bőbeszédűségtől és pongyolaságtól. Így kötetbe gyüjtve meglepő egységbe forrnak össze az elszórt rövid cikkek s a könyv - úgy tárgyában, mint hangulatában - értékes kordokumentummá válik.

Babits még joggal választhatta tanulmányai címéül az «Ezüstkor» elnevezést; miránk már csak a vaskor jutott, a vér és vas új-barbár kora. Nem csoda, ha Bálint György írásainak alaphangulata a szorongás, s a belőle serkenő vágyakozás mai életünk ellentétei: minden szép, igaz és okos dolog iránt. Egy-egy villámsugárnyi időben plasztikus élességgel mutat be egy eleven szelvényt a mindennapi életből, legfőképpen a névtelen emberek és sorsok elfeledett világából; s típusokat bemutató képeinek érvénye általánossá válik az író magatartása következtében.

A szellem látszólag gyönge fegyvereivel harcol minden ellen, ami kiszorítani igyekszik az értelmet, a latin világosságot és szépséget az ember világából: küzd a közhelyek aljas eluralkodása, a hamis mítoszok, az emberi butaság és csorda-középszerűség, a kis és nagy igazságtalanságok ellen egyaránt; s közben olthatatlan igézettel beszél a hellénség ma is eleven örökségéről, a természetesség és könnyed szabadság mediterrán világáról. Mert ez az életforma, ha nem is volt igaztalanság nélkül való, tisztelte a szellemet - s ha Astraea el is hagyta a földet, fölötte lebegett még akkoron, s nem szállt át, mint ma, idegen csillagokra.

Bálint György szinte eszelősen hajtogatva idéz vissza eltorzított, letagadott dolgokat: az élet szép természetességét, az emberi méltóságot, a művészet örök érvényét. A civilizált ember vágya él benne a Természet, az állatok és növények, sziklák és tenger fenségesen közömbös világa iránt; de ugyanakkor költészetté nemesíti vallomását, amit a városról mond, a kultúrák bölcsőjéről - s legfőképpen saját városáról, a szűkebb szülőhazáról: Budapestről.

Csak a «Világháborúk korának» gyermeke írhatta meg így ezeket a rövid essay-ket (a szónak montaignei értelmében), akinek az elmult negyedszázad nem hagyott időt az elmélkedésre, a felkészülésre, mert élni akart s így lihegnie és rohannia kellett. Ezért olyan égetően szubjektív minden sora, az író arca kibukkan minden írása mögül. Idegeit Európa vonaglásai köszörülték érzékenyre; aki ebben a korszakban nőtt fel, nem ismerte már a látszat-aranykort sem, ami megadatott még apáink nemzedékének. Két háború közt, az egyik emlékével s a másik biztos tudatával nőttünk föl nemzedékké, s nem maradt meg a szabad választás sem az elefántcsonttorony és a meztelen szablya között. A harc ma nem választás, hanem kényszer, s szellemellenes világunkban nincs meg az a vigasza sem, hogy valamiért érdemes.

Ezt a korszakot kellett megélnie az írónak, hogy olyan döbbenetesen tudja érzékeltetni például azt a különös felszabadulást, ami az elmúlt esztendő szeptemberében érte Európa lakóit: végre, annyi «sorsdöntő» nap, annyi «válaszút» után történt valami, valami megváltozhatatlan, egy korszak lezáródása, s egy újnak kezdete. Ebből a kényszerű, napok tetemein bukdácsoló életszemléletből fakad az a szorongó s mégis szárnyaló és biztos optimizmus, amely e sötét képeket megfényesíti. Hiszen az út kikerülhetetlen, a Rend biztos szabadsága, a Szabadság önként vállalt rendje felé; s ennek az útnak délibábját a szellem embere nem veszítheti szem elől soha.

Bálint György könyve vallomás, gondolat és költészet kaleidoszkopja; s egyben a csillogóan világos, humorral átszőtt szép magyar prózának is mintaképe. Műfaja sajátos eszközzé változik egy érzésekben és gondolatokban egyaránt mély és eredeti ember számára, akit egyforma erővel érnek a világ nagyszabású gonoszságai és apró, kitörülhetetlen szépségei.