Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 3. szám · / · FIGYELŐ

Benedek Marcell: Lányok
Alba de Céspedes regénye - Révai

Ifjúkorunk mosolyogtató - gyakran emlegetett jelszava, az egyéniség, sokat vesztett becsületéből. A háborús regényekben fellépett az új hős: a szakasz. Aztán, ahogy az ember értéke a pénz értékét is felülmúló arányban csökkent, úgy dagadt a pénz névértékének megfelelően a regényhős is. Már a nagyváros sem volt elegendő, regényhőssé vált egy szélességi fok, egy egész ország társadalma. Az új regénytípusban az egyes ember mind jelentéktelenebb epizód-alakká sorvadt. Ez a folyamat nem függött össze a politikával. Egyformán lehetett megfigyelni a német és orosz, vagy a francia és amerikai regényben.

Az olasz írónő is, akinek nevével most találkozom először, kollektivitást választ hőséül. Kicsiny, véletlenül és ideiglenesen összekerült társaságot, amelyben ki sem fejlődhetik a háborús regényekből ismert gyönyörű érzés: az egész életre szóló bajtársi összetartozás. Egy római apácazárda nyolc lakójáról van szó, diáklányokról, akik ugyanarra a fakultásra járnak s elkülönödnek a többiektől. A többiektől elkülönödnek, de azt korukhoz képest félelmes világossággal érzik, hogy az ő összetartozásuk is rövidéletű. Addig tart, amíg az «innenső parton» vannak, amíg a férfi vagy a hivatás át nem juttatja őket a túlsó partra, ahol külön-külön életük megkezdődik. Most még csak próbálgatják a maguk lehetőségeit, kialakulatlanságukban támaszkodnak csupán egymásra. «Ennyi különböző lélekből nem alakulhat ki egy közös lélek.»

Mintha individualist hangokat hallanánk a kollektív regény keretei közt. És az írónő elmondja a nyolc különböző jellemű leány történetét. A történetek változatosak, de nyolc közül hét, más-más formában, azt a tételt akarja bizonyítani, amelyet a regény eredeti címe fejez ki: semmi sem tér vissza. Elkövetett tetteink elkísérnek bennünket és könyörtelenül megszabják sorsunk folyását. Egy készakarva sablónos színekkel festett, boldog és egyszerű, házassággal végződő történeten kívül csupa keserű, fanyar, rezignáltan vagy cinikusan viselt boldogtalansággal találkozunk. A «lehetőségeit próbálgató egyéniség» hamar végére ér a tudományának: elnyeli a sors, amelyet egy, talán észre sem vett lépésével maga indított el útján.

A görög tragédia pesszimizmusát nagy, kiemelkedő hősök, kivételes emberek hordozták. Az írónő pesszimista világérzése, kis emberekre szétpermetezve, fanyarsággá válik. Ezt nem neki szóló gáncsként, hanem korunk jellemzéséül mondom. Az igazi tragédiához kell valamilyen fajta nagyság. A pesszimista világérzéshez kell az, amit a francia így nevez: l'ennui des âmes bien nées. Mindez meghalt (vagy elszunnyadt) az individualizmussal együtt.

Alba de Céspedes hősnői nem érdektelenek; egyik-másik talán önálló regény központi alakja is lehetne. De külön-külön és együttesen is hiányzik belőlük az, amit nagy tragédiák végén meg szoktunk találni s ami a reménytelen szürkeség rezignáltságát hitté változtatja.

A regény «alapgondolatát» Arany János így fogalmazza meg egyik nagy versében: «És vissza nem foly az időnek árja». (Eszembe jut, amit Babits mond a csodálatos mesterségről, amely közhelyeket halhatatlan formába tud öltöztetni.) Ezt a sort megelőzi ez a négy:

«Csüggedve olykor hagyja lomha gépül
Magát sodorni az ember fia:
De majd ha eszmél s öntudatra épül,
Feltünik egy magasb harmónia.»

Ez már nem közhely; ez az a bölcsesség, amely a tragédiák pesszimizmusát feloldja; az írói érettség végső bizonyítványa.

Alba de Cčspedes személyéről nem tudok semmit; lehet, hogy a friss sikert aratott írónő nem idősebb, mint kitünően megrajzolt regényalakja, a dilettáns, akit egyébként szócsövének tesz meg. De mert bizonyos okokból tudom, hogy e soraim fordításban eljutnak hozzá, egyenesen neki címzem azt a kívánságomat, hogy sikerüljön megtennie azt az útat a fanyarságtól a tragédiáig, a tragédiától a «magasb harmóniát» meglátó bölcsességig. Minél tehetségesebb egy író, annál nagyobb kár, ha nem ebbe az irányba vezeti olvasóit.

Lányi Viktor fordítása tiszta magyarságával és természetes dialógusaival szinte ritkaságszámba megy.