Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 2. szám · / · FIGYELŐ

Nagypál István: Fabriczi, a kötéltáncos
Török Sándor novelláskönyve - Franklin

Török Sándor új novelláskötete téma- és hangváltozataiban azt mutatja, hogy az író keresése még távolról sincsen lezárva, s új meg új módon igyekszik megteremteni a mondanivaló és alakítás egységét. Ha néha küszködik is anyagával, s rossz úton erőlteti magát tovább, másszor sikerül hibátlant alkotnia.

Török Sándor impresszionista író, a jelzőnek jó és hátrányos értelmében egyaránt. Amikor minden ráadás nélkül, egy régi élmény vagy meglátás időtől csiszolt egyszerűségét nyujtja, maradéktalanul fel tudja idézni a megfelelő, elhitető hangulatot, sajátos atmoszférájának, az emberi érzelmeknek ritkán megfogható, változó árnyalatait. Amikor viszont külső, mesterségbeli eszközökkel próbálja még jobban megvilágítani a képet, az túlexponált lesz, elveszíti az árnyalatok hatásait és ezekkel együtt elhitető erejét. Érdekesen figyelhető ez meg a kötet három rokon-novellájánál. Mindegyik besszarábiai katonatörténet; az egyikben egy szilaj katonának vallásos tébolyba való átcsapását, a másikban egy primitív bolgár baka szökését, a harmadikban egy fanatikus szektás próféta nyomán kilobbanó véres húsvét tömegpszichózisát írja meg. Az első kettőben mélylélektani eszközökkel akarja visszaadni Trifu Onofrim káplár fordulását, akiben egy leszúrt ellenfél képe elfojtja az imádságot, s a katona egyszerű elméje ebbe beleháborodik; a bolgár katona tompa közönyét, amit megbont a vágy, hogy fényképét, mintegy fétist, elvihesse szeretőjének. Itt az eszközök túlságosan - tehát nem eléggé - meggyőzőek, s valami hiányérzet marad bennünk: az írói valóság megbontásának érzése. A harmadik novellában (Christos a inviat) minden sallang nélkül írja meg a félvad vidékre nehezedő babonás lelki nyomást, a gomolygó hit szétáramlását, a tömeglélek lassú felforrását, a templomkapunál szembekerült díszes főpap és Krisztusarcú próféta ellentétét, s a sortűzbe zuhanó feszültség kioldódását. Ebben eléri azt a pontot, amely minden tökéletes novella lényege: az epika és dráma magasabbfokú szintézisét. Ez a rövid történet egyike a legjobb magyar novelláknak.

A kötet másik kiemelkedő darabja a Jó éjszakát: egy kisvárosi gyüjtés keretében valami szokatlanul forró vibrálás támad egy asszony körül, a véletlen folytán felszabadult szexualitás egész kis vihara. Az állandóan elfojtott indulatok hirtelen feltörése, az asszony körül feszülő bűvös kör érzékeltetése, s a feszültség váratlan kioldása az író valódi elemébe tartozik. Itt félrelépés nélkül mozog, s a kisváros fülledt levegője, az atmoszféra, az érzelmek visszaadása hiánytalanul sikerül.

A kötet címadó novellája, vagy A kalauz átszáll, félrecsúszott emberek, félrecsúszott sorsok hirtelen átváltását akarja megmutatni; az elsőben a kötéltáncos, akinek tiltott szenvedélye a katonaruha, ezredesnek öltözve agyonlöveti magát egy őrtálló katonával, összeomlott élete láttán; a másodikban egy szürke életbe süppedt vasúti kalauzt elkap a távolság homályos vágya és hirtelen felkap a nagy expresszre, hosszú évek kofavonatozása után. Az elsőben kissé sok a lélekelemzés, az aprólékos környezetrajz; az utóbbiban pedig az action gratuite kissé a sablónba csúszik.

Az előszoba című novella azt mutatja, hogy a szatíra és filozófia hálátlan terület az író számára. Kritikai érzéke, a szatíra alapján, nem elég biztos, filozofálása pedig gyakran közhelyekbe siklik. Ahol saját élményanyagát egyéni érzékenységgel dolgozza fel, el tudja érni az írói összhang egységét és töretlenségét; ezen túl azonban eszközei néha fogyatékossá válnak és saját határain túllépve bizonytalanná válik. Szinte azt mondhatnók, hogy az erős írói tudatosság és szándék ártalmára van, s igazi ereje az impressziók érzékeny világa. Egyik-másik novellája mindenesetre ismét régi fényében csillantja meg ezt a méltatlanul mellőzött, gazdag műfajt.