Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 2. szám · / · FIGYELŐ

Nagy Lajos: Móricz Zsigmond
Féja Géza könyve - Athenaeum

A szerző Móricz Zsigmond műveit magyarázza s írói jelentőségét méltatja. A maga módján, valami különös szemlélet alapján, mely nem irodalmi, aligha társadalmi, de mindenesetre politikai. Ez a szemlélet a maga indulatteltségével, az általános-emberitől elszakadt szűklátókörűségével, valamint súlyos ellentmondásaival számomra érthetetlen. Nem is tehetek vele mást, minthogy bemutatni igyekszem, már amennyire én magam láthatom, szóval a megnyilvánulási formáján, a szerző stílusán keresztül.

A szerző Móricz Zsigmondnak belső történetét akarta megírni. Mert Móricz Zsigmond neki régi alkotógondja. Ő akkor növekedett, midőn Móricz írói arca teljesen kibontakozott. (Ezt elég ügyesen csinálta, mert a midőn időpontot fejez ki). Az igazság vállalása a népköltészet legnagyobb élménye. Móricz a magyar... dinamizmus földjén született. A falusi élet megkövesedett törvényeit és életformáit megtagadó paraszti lázadás röpítette őt... hová? A magyar élet gyújtópontjába!

Micsoda tájékozatlanság a szavak értelméről! Egyes szavak minduntalan ismétlődnek, egymással nem azonos fogalmakat jelölnek, tehát a legtöbbször semmit sem mondanak. Tréfásnak látszó, de komoly cselekvésre szánom el magamat, aláhúzom az ismétlődő szavakat s a végén számolok. Íme néhány eredmény: a 167-ik oldalon 175 szó közül 25 az állandóan ismétlődő rögszó. (Per analogiam rögeszme.) Bemutatom ezt az oldalt a rögszavak felsorolásával: 1. élményanyagát, 2. mély, 3. belső, 4. életformát, 5. tudatok, 6. életformák, 7., 8., 9. mély magyarság élményeit, 10. belső, 11. magyarsággal, 12. a magyar, 13. belső, 14. magyar, 15., 16. magyar élménye, 17. mély, 18. élménytömeget, 19. síkra, 20. élményanyagának, 21. természetes, 22. magyarság, 23. magatartásában, 24. a magyar, 25. magyar. - Már arról ábrándozok, hogy elég lett volna a könyvben csak ezeket a szavakat lenyomtatni, a közöket kitöltő szöveg, - holmi igék és kötőszók, - el is maradhattak volna.

Maradok egyelőre a szavaknál, s tovább közlöm elszámolásaim eredményét. Az élmény és belső szó átlagban oldalanként négyszer fordul elő, az egész 180 oldalas szövegben tehát 720-szor. A legtöbbször ismétlődő szavak ezek: magyar, magyarság (lásd az üzleti hirdetést az utcán: «Magyart a magyarnak, a Magyar Divatcsarnokban»), élmény, mély, belső, arc, valóság, természetes. A valamivel kisebb számban felvonultatott segítő szavak: öntudat (nép, faji), robban, robbanás, vulkánikus, láváz, záporoz, ízes, ösztön, dinamikus, magatartás, ágyaz, beleágyaz, életforma, sík (történelmi, irodalmi).

Mi sem könnyebb, mint ezeket a szavakat, de másokat is, görcsös elszántsággal törekedvén a nagyotmondásra, rosszul használni. Néhány idézetet írok ide: 1. Az Ady-Móricz nemzedéknek «vulkánikus robbanásokkal és robbantásokkal kellett megmutatnia erejét.» 2. A Galamb papnéban «az asszony csontjai között készülődő élet végképen megoldja a kérdést... ez az élmény újra felmerül a Fáklyá-ban: Dékány papban és Sztáray Nusiban, de már az élő társadalom válságaiba ágyazva.» 3. Móricz Zsigmond mingyárt műve elején szembenéz legizgatóbb élményével: a család élettanával és lélektanával. (Élettan és lélektan mint élmény.) 4. «Móricz Zsigmond legalább is így látta Erdélyt s belezsúfolta nemzeti-emberi arcunk teljességét.» 5. «Mikor Móricz Zsigmond ezt a könyvet (Pillangó) írta, a saját kisgyermekkorára emlékezett: a családi szegénységük mindennel dacoló, anyagi vereségek közt is folyton magasabb emberi szintre vergődő dinamikájával.» (Tehát: a szegénység dinamikája. És a dinamika vergődik!) 6. «Jókai legtöbb regényében van egy mindenkihez szóló mesetörténet, s ugyanakkor a mesefolyamba beleágyaz egy rendkívüli méretű emberi kérdést.» 7. «Móricz Zsigmond legtöbb hősének élete csupa robbanás.» 8. «Magyar élménye nemcsak mély, hanem egyetemes is.» 9. «S ezt a hatalmas élménytömeget irodalmi síkra vetítette...» 10. «Igaz, hogy életformájából nehezen zökkenthető ki (a magyar), de csak addig, mig különb életforma esztétikai és etikai hatása nem záporoz rá.» 11. «Az élményeket és korszerű háborúságot lávázó Ady...» 12. «Mikor is az egész felgyűlt mély magyarságot nekilávázta Tiszta István világának.»

Még ne hagyjuk el a szavakat, hisz' azokon túl úgyis alig juthatunk valamire. Még egy-két példa, mi történhetik szavakkal, fogalmakkal, szavak egybekapcsolásával: 1. «(Móricz) alakjai sokkal élőbbek, ízesebbek, emberibbek, mint a századforduló magyar prózájának hősei.» 2. «Két irodalmi korszak színei fonódnak össze bennük.» 3. «(Turi Dani) érzékeny, nyugtalan idegrendszere ösztöneit folyton a legnagyobb tevékenységre korbácsolja.» (Tehát: az «idegrendszer» korbácsolja az ösztönt.) 4. «Móricz Zsigmond szintén az idegenség vádját nyerte.» (Főnyeremény. Er hat gewonnen.) 5. «Móricz Zsigmond előbb megrajzolja a történelmi hős egyéni sorsát (a Karak szultán-ban), az egyéni élet forró kohóját, melyből a történelmi nyíl kipattan.» (A nyíl a kohóból.) 6. «A férfi most felszabadul, új öröm, új nő felé fut, meg akarja kísérelni az új virágzást és megtermékenyülést.» (Talán anyává akar lenni?) 7. «Móricz Bálint (Zsigmond apja) új életiramot kezdett: a vállalkozást.» 8. «Pedig Móricz Zsigmond a magyarság arcát nem külső ingerek csaláncsípéseire, hanem bévülről, a fajta mély tárnáiból fejtette ki...» (Arcot kifejteni, tárnából!)

Az ilyen «állásfoglalás» aztán a tényekkel is úgy bánik, ahogy akar. Példa: «Nem állíthatjuk, hogy a 67-es korszak szellemi élete az uralkodó politikának engedelmes visszhangja volt csupán. Jöttek írók, akik éles cáfolatai voltak a... magyar optimizmusnak. Valamennyien vidéki származású (bűnös Budapest!) gyökeres magyarok voltak, mig a «magyar optimizmus» mámorát elsősorban a honi németség féligmeddig beolvadt elemei képviselték. Tolnai Lajos, Thury Zoltán, Zilahy Károly, Justh Zsigmond, Petelei István valamennyien «pesszimisták» voltak...» A szerző csak öt nevet záporoz ránk, s ötödiknek máris Petelei István arca tornyosodik elénk, aki pedig született örményként vetült az életsíkra.

Még egy lépést a szavakon túl! Mi történik, mikor a szerző értelmez? «Keleti örökség ez a hatalomvágy (a Túri Danié).» Tehát örökség és keleti, - jó. De miféle «örökség» akkor a nyugati «hatalmasok» hatalomvágya, Julius Caesartól XIV. Lajoson keresztül valamennyi mai cézárig, egészen a Braziliában, Boliviában olykor felbukkanó diktátor generálisokig? Miért éppen bécsi kispolgári miliőben született meg a Wille zur Macht pszichológiája, ha a hatalomvágyra az lenne jellemző, hogy keleti és hogy örökség? «A magyar, ha mámoros, akkor mindig vall.» Tudniillik némelyik éppen akkor hallgat el, de úgy hallgat, hogy harapófogóval sem lehet belőle egy szót sem kivenni, először; másodszor pedig némely bosnyák is vall, a macedon is vall, a dán is vall, a római is vallott, hiszen római eredetű közmondás: in vino veritas, ami vallomásra, őszinte megnyilatkozásra vonatkozik. A tévedés ugyanis innen ered: ha hascsikarásban szenved a magyar, akkor jajgat, de nem a magyar jajgat, hanem az ember.

A humanizmusról szóló elmefuttatás így fest: «Holott novellája (Szegény emberek) nem is háborúellenes írás. Nem a háború ellen szaval (mert az ellen csak szavalni lehet, ugyebár), hanem némely emberi következményét mutatja meg. A bölcs magyar humanizmus mutatkozik meg benne; nem «megváltó eszmével» kereskedik (mert azzal csak kereskedni lehet, ugyebár), hanem...» Hanem mit csinál hát holott? «Hanem kényszerűen bekövetkező s megdöbbentő lélektani tények árnyait vonultatja fel.» Lejebb még ugyanerről a témáról: «Végtelen emberi szánalom ömlik el rajta (Móriczon), de a szánalom nem csordul ki lépten-nyomon, mint a szláv írókból (a haszontalan Dosztojevszkijból, Tolsztojból, Gorkijból, Andrejevből), hanem az emberi dokumentum valóságával hat.» Szánalomból is megárt a sok, s ha az emberek egy jelentékeny részét nem tartanánk feltétlenül agyonütendőnek, mi lenne akkor a politikával?

De talán elég ennyi. Talán ezzel a kevéssel is, a soknak egy kis hányadával, megmutattam, ami legfrisebb alkotógondom volt, hogy ez a Féja-könyv sajátságos (belső, mély, magyar) olvasmányélményem. Le kell mondanom észrevételeim további lávázásáról, mert a Nyugat hasábjain több üres sík aligha tornyosul elém. Abba kell hagynom, pedig milyen ízes, - az én életformám!