Nyugat · / · 1940 · / · 1940. 1. szám
Szakálladról hull a hó...
Ugye te vagy ama híres
Vejnemöjnen ősapó?
Ugye te vagy amaz örök-
ifjú bűvigés legény,
aki dallal űzte Ajnót
lenge nyérfák rejtekén?
Benned a fehér hó csöndje
csendül és az ifjuság...
Honnan vettél nyolcszáz évet,
véred örök ritmusát?
Te a tengerből születtél,
a tenger habjaiban,
az Égleánya kedvéből,
a víz kalandjaiban;
láttad a világteremtő,
körbeforgó kis kacsát,
láttad a rézbaltás embert,
s hogy a földön tűz csap át...
felgyújtotta a tavat,
felgyújtotta a víz álmát,
a kéken úszó halat,
a kisded Nap egy szikrája
felgyújtotta az eget,
egy szikrában ég az élet
és a halál integet
egy szikrából... Honnan vettél
ennyi évet? Hull a hó
hosszú szakállad száláról,
mint a fellegek alól...
Világítson most fehéren
hulló éved halk hava,
megfojt a rontó sötétség,
Louhi rút parancsszava:
a boszorkány lett most úrrá
vizeken és földeken,
sziklabörtönben ül a Nap,
étlen-szomjan, könnyesen,
láncraverve, kőkoloncra
kötve, bénán, egyedül...
Nincs világosság többé, a
világ lassan elmerül
az átok sötétségében,
nem látjuk egymás jaját,
a föld fekete erdőjén
csak az átok surran át...
Meg kell menteni Vejnemöjnent,
az öreg szakállas Istent,
Ukkó égő tüzeit,
meg kell menteni Lemminkejnent,
meg kell menteni Pohjolát,
Szampó csillagos csodáját,
meg kell menteni a Vasat,
Vasacska csillag-családját,
mennyei angyalokat,
kik a fellegeken járnak,
égi angyalok tejét,
melyből a Vasacska támad:
meg kell menteni a fehéret
és a fekete tejet
s meg kell menteni a pirosban
bújkáló elemeket!
Meg kell menteni a tojáshéjt,
mely a tengerbe esik,
meg kell a piciny világot,
melyből a nagy születik!
az éjtől megmenteni...
Mennyi ének zeng a földben,
az énekek ezrei!
S mennyi ének zeng a fákban.
A kakuk szól és arany-
fuvola fúvall szájából,
csöpp ezüst csengő harang...
Otszó is a dalt hallgatja,
mert a dalban nincs határ,
hárfa csenget a csukában,
a hárs is Kanteletár...
Ukkó öccse, Vízanya
gyermeke, készítsd a hárfát,
és elszáll a sír jaja!
a sötétség börtönén,
másodikra illatot szór
minden megfagyott növény,
harmadikra szép szivárvány
fésüli fénylő haját
és Szampó szent malma ismét
önti az élet javát...
Szakálladról hull a hó...
Ugye te vagy ama híres
Vejnemöjnen ősapó?
Csak lebegj tovább fölöttünk,
ahogy hull a hópehely,
ahogy a vizek dalolnak,
ahogy a szellő lehell!