Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 12. szám · / · FIGYELŐ

SCHÖPFLIN ALADÁR: MÁRÓL HOLNAPRA
Darvas József könyve

A felvilágosodáskori elképzeléstől fogva, amely a parasztban csak a tudatlan és faragatlan embert látta, a természetes emberről való rousseaui hatáson, Petőfi néprajongásán, Jókai és Mikszáth anekdotikus típusain, Gárdonyi parasztidilljein át a mai szociográfiai irodalomig ha végigkísérjük azt a képet, amelyet az irodalom a magyar népről alkotott, meglehetősen pontosan megkapjuk a magyar művelt osztályok szociális magatartásának képét. Ez a magatartás a jobbágyszabadítás körüli politikai harcokban hatalmasan előbbre rúgatott, s csúcspontját Petőfi forradalmi radikalizmusában érte el, az abszolutizmus és a kiegyezés korabeli középosztály felfogásában elvesztette szociális ízét, és megteremtette az anekdota-paraszt mellett a népszínmű-parasztot, és jóformán teljesen kiküszöbölte érdeklődése köréből a falusi nép társadalmi és gazdasági helyzetét. Akármi remekműveket alkottak ebből a szemléletből egyes kitűnő írók, maga a szemlélet nem alapult sem a paraszt életének mélyén átélt ismeretén, sem a teljes szolidaritáson. A művelt középosztály egyes nemzedékei, ha rokonszenvvel gondoltak is a parasztra, olyasformán néztek rá, mint egy alsóbbrendű emberfajtára, amelyhez a legjobb esetben le lehet hajolni, s gyönyörködni lehet jó tulajdonságaiban, életének napfényes elemeiben anélkül, hogy törődni kellene életének kemény munkájával, gazdasági nehézségeivel, széles rétegeinek nyomorával és létbizonytalanságával, ezekből adódó tudatlanságával. Az a kor, amely fő feladatának egy széleskörű középosztály kifejlesztését és a városi élet kiépítését tekintette, nem ért rá arra sem, hogy észrevegye a falusi társadalom tagoltságát, azt a tényt, amit észre kellene vennie mindenkinek, aki valaha betekintett egy falu életébe: hogy minden falu egy-egy különb társadalmi tömb, amelynek megvan ugyanaz a rétegződése az arisztokráciától a proletariátusig, mit a társadalom egészének. Ennek felismerése Móricz Zsigmond szociális szempontból legfontosabb ajándéka közgondolkodásunknak. Hogy ez mennyire így van, azt látni abból, hogy a kilencvenes évek sok helyt zendülésig fajult alföldi munkásmozgalmaiban a középosztályi közvélemény csak a szocialista izgatás eredményét látta, azt, hogy ebben egy külön társadalmi réteg külön szenvedései és aspirációi robbantak ki, csak nagyon kevesen. Móricz faluképe egy a maga érdekeibe burkolózott közvélemény illúzióit tépte szét - azért zúdult fel ellene erős reakció. A paraszt-valóság felfedezése megzavarta az uralkodó rétegek kényelmét, és olyan szemléletet szuggerált, amely az ország társadalmi és gazdasági struktúrájának átszervezésére mutatott. Ez azonban nem fért a magyar művelt rétegek fejébe.

A Móricztól adott ösztönzést tovább vinni, a parasztéletet pontosabb vizsgálat tárgyává tenni és társadalmi kritika alá fogni, ez a feladat a háború után fellépett nemzedékeknek jutott. A talaj is kedvezőbbnek mutatkozott, a világháborútól szenvedett nagy megrendülés, a középosztály csütörtököt mondása a forradalomban, de nem elhanyagolható mértékben a forradalom által felvetett és propagált eszmék hatása is sok reálisabb szemléletű és érzékenyebb lelkiismeretű magyarban öntudatra hozta egy, az egész nemzetre kiterjedő társadalmi átszervezés gondolatát, s ha ez nem fejeződött ki azonnal egy erőteljes mozgalomban, annak oka az az elgondolás lehetett, hogy előbb helyre kell állítani a megcsonkítás és a forradalom által megzavart egyensúlyt, s ezzel teremteni talajt a társadalmi reformra. Hogy ez az elgondolás nem volt egészen alaptalan, azt ma már láthatjuk, mikor a falu népének nagy problémája az egész élet középpontjába került.

Az öntudatra ébresztés feladata megintcsak, mint már annyiszor, az írókra hárult. A fiatal írók egy része, ki a probléma életbevágó fontosságának felismeréséből, ki szociális szentimentalizmusból, ki mély személyes élményből az eddiginél intenzívebben fordultak a falu felé. A "szociográfia" jelszó lett és divat, divatossága feléje fordította a mindenüvé csatlakozó dilettánsok egy részét is, úgyhogy a mozgalom már jóformán kezdeténél a komprommitálódás veszedelmébe került. Egyes esetekben nagyon előtérbe jutottak az agitatív tendenciák, amelyek ellen az államhatalom jónak látta fellépni, de eltagadhatatlan, hogy az egész mozgalom reálisabbá tette a művelt rétegekben élő paraszt-képet, mondhatni látástávolukba állította a parasztot, és a jobb érzésűekben és belátóbbakban segített megérlelni az átszervezés gondolatát. Az íróknak politikai párttá vagy csoporttá szervezkedése nem sikerült, nem utolsó sorban azért is, mert nálunk az írónak, ha csak író, az ilyenre nincs elég társadalmi súlya, de fellépésük és munkájuk nem múlt el nyomtalanul. Eszméik és magatartásuk hatása megérzik a mai közéletben.

Ezeknek az íróknak egy része a falusi élet mélyrétegeiből jött, s ebből folyólag olyan magatartást hozott magával, amelyre azelőttről nincs példa a magyar életben. Régebben is mindig voltak nagy számmal, akik alulról, a parasztságból, sőt a paraszt-szegénységből vergődtek fel a művelt középosztályba, de ezek el is szakadtak szülőosztályuktól, igyekeztek mennél teljesebben hozzásimulni azokhoz, akik közé fölemelkedtek, és a parasztság számára elvesztek, a legjobb esetben némi érzelmes rokonszenvvel gondoltak rá. Ezek az új írók azonban a szellemiség magasabb atmoszférájába jutva, teljes mértékben megőrizték a szolidaritást származásukkal, s ha életformáikban a középosztályba kerültek is, lélekben azok között maradtak, akikből kiszakadtak. Vállalták azt a kockázatot is, hogy a művelt osztályok visszautasítják őket, mint nem közéjük valókat, eredeti osztályuk pedig mint "urakra", bizalmatlanul néz rájuk.

Ez a magatartás adott egy remekművet az irodalomnak, A puszták népét. Illyés Gyula ebben a könyvében felfedezett, és életének minden zugában felkutatott egy külön magyar népréteget, amelyet eddig az irodalom csak mint pörgebajuszú, zsinóros ruhájú parádés kocsist vagy furfangos juhásszámadót vett észre, de a társadalomtudomány sem vizsgálta meg soha gazdasági vagy kulturális életét. Ő mutatott rá, hogy ez a réteg, mondhatni kivétel nélkül a magyarság ősi, keveretlen törzséből való, s elhanyagolása közel jár az öncsonkításhoz. Hatását teljessé tette hitelessége: elfojtott magában mindennemű agitatív szándékot, csak a tények tárgyilagos közlésével akart hatni, s rokon érzése csak hangjában és a kérdéses rétegből való származásának vallásában nyilvánul meg. Mint újra meg újra, az ő esetében is bebizonyosodott, hogy minden agitáló lelkesedésnél hathatósabb a hiteles tény.

Nem kívánok ezúttal kiterjeszkedni az úgynevezett szociográfiai mozgalom irodalmi eredményeinek számbavételére - elmélkedésem ürügyét egy, a legutóbbi napokban olvasott új regény adja, Darvas József Máról holnapra című könyve. Ez a fiatal író, úgy, mint Illyés, szintén a mély rétegből jött, az Alföld, pontosabban szólva a legnagyobb magyar falu, Orosháza mezőgazdasági munkásnépéből, amelynek sorsa még küzdelmesebb és elhagyottabb, mint Illyés uradalmi cselédeié. Ezeknek az egzisztenciája, ha sanyarú is, de nagyjából biztosítottabb - azok napról napra élnek a szó szoros értelmében, létük az alkalmi munkalehetőségek hullámzásától függ. Darvas már néhány év előtt adott ki egy kis könyvet ennek a népnek egy külön csoportjáról, a módos gazdákhoz évre elszegődő béreslegényekről. A mostani év eleje táján saját családi élményeiből és emlékeiből az első olyan magyar családtörténeti munkát bocsátotta közre, amely nem nemesi családról szól, hanem egy falusi munkáscsalád történetét mondja el a XVI. század végéig visszanyúlóan, egy az átlaghoz tartozó, tipikus munkáscsaládét, melynek vonalán végig lehet kísérni az egész réteg életformáinak, gazdasági és kulturális helyzetének alakulását és mai helyzetét. Ez a könyv a maga nemében nagyon érdekes, mondhatni a történelem alatti réteg története van benne, ahogy ennek során jobbágyból föld nélküli, a legjobb esetben egy kis házacskával és egy-két holdnyi földecskével bíró munkás. Meglepő, hogy ez a nép megőrizte régi állapotának hagyományát, a Dunántúlról, Tolnából az Alföldre "futást", a jobbágyéletet. Darvas felhasznál írott forrásokat is, de anyagának túlnyomó része szájhagyományból való, a jelenről szóló része pedig saját családi élményéből.

Ennek a könyvnek az anyagából lett regénye is. Szépirodalmi formában keresztmetszetét adja az orosházi munkásnép életének, bemutatja embereit minden oldalról, életük minden fázisában, munkájuk közben, családi életükben, feltárja nyomorukat, táplálkozásuk, ruházkodásuk hiányait, az úgynevezett zsíros parasztokhoz, legfőbb munkaadóikhoz való viszonyukat, az intelligenciával való ritka és csekély érintkezésüket, de nem hallgatja el életük világosabb pillanatait, derűs óráikat, tréfáikat, szegényes szórakozásaikat sem. Tárgyilagosságra törekszik, és láthatóan teljességre is. Rendkívül sok alakot mozgat, az orosházi munkástípus nagyszámú változatait, megmutatja őket a legkülönfélébb lélektani helyzetekben, fiatalokul és öregekül, szerelmesekül és házasokul. A teljességre való törekvés miatt a regény szerkezete nem áll össze szorosan, a tömérdek részlet szétesik apró vagy hosszabb novellákra, itt-ott csak felvillanó képecskékre, a sok szereplőből nem emelkedik ki főszereplő. Az a munkásember, akiről legtöbb szó esik, csak arra mutat, hogy az író érezte szükségét, hogy egy-két szereplő, vagy legalább egy család köré tömörítse, s egy, az egészen átvonuló cselekvényben egységesítse mondandóit, de a részletek oly bőven és oly kényszerítően áramlottak tolla alá, hogy nem bírt velük. A cselédgyerekből lett református pap komplikációi külön regénybe kívánkoznak - olyan téma van bennük, amely kiesik ennek a regénynek a keretéből. Kétségtelen írói erő van a regény előadásában, széles epikai áradása a stílusnak, az elbeszélni tudás jó íze. Olyan emberekről szól, akiknek a sorsa nyomott és szenvedésekkel teljes, de maga a regény egészében mégsem nyomott vagy komor, folyton érzik rajta a szabad levegő, és az alföldi táj. Ezek az emberek időnkint rettentő nehéz munkát végeznek, rosszul táplálkoznak, művelődési lehetőségük majdnem semmi, de azért testileg-lelkileg nagyjából egészségesek, erkölcseik nem rosszabbak más rétegek erkölcseinél, és van bennük képesség a gyöngédségre. Az írók, ha parasztról írnak, sokszor azt a benyomást keltik, mintha külön törvények alatt élő külön emberfajtáról volna szó. Darvas megmutatja, hogy az ő emberei éppen olyanok, mint más magyarok, csak gazdasági és társadalmi helyzetük más. Ő is, mint Illyés, nem tendenciát szolgál, hanem a valóságot akarja bemutatni, úgy, amilyen, és ez egészében sikerül neki.