Nyugat · / · 1939 · / · 1939. 10. szám · / · Cs. Szabó László: FOJTOTT NYÁR
Minden Város hűtlen az emlékeihez. Különösen, ha élő test, s nem befagyasztott műemlék. Sose bízzunk régi szerelmesei szemében. Különben úgy jár az ember, mint én Milánóval.
Hol van Stendhal városa? Az
Most itt vagyok, s hallgatózom. Nem nyikorognak az ágyúkerekek, késnek a hősök. Csak úgy zúg a fülem az autótülöktől. Nagyszerű város. De nem ezt kerestem. Egy kicsit le kell szokni Stendhalról, hogy az ismeretlen új várost megszerethessem.
*
Leonardo-kiállítás. Egy parancsuralom hódol előtte, de mit tenne, ha élne? Leonardo a megtestesült engedetlen ember, folyton kérdez, saját kérdései, termékeny kételyei miatt hagy fel a megkezdett munkákkal. Ő és Geothe a legszebb európai jelkép, csak félig él a művében, fél-halhatatlansága maga a magatartás. Egyikük sem állít vagy kijelent, mint a misztikusok, csupán felel. A kijelentést megelőzi a kérdés magunkhoz s a világhoz. Márpedig minden misztika - a politikai misztika is - kijelentésekből és sugallatokból áll. Szent Johannát talán megtehetem egy parancsuralom védszentjének. Sugallatai voltak. Leonardo nem hisz a sugallatban, a tizenkilencedik század racionalistái joggal tekintették első ősüknek.
A kiállításon fába és gipszbe másolták a találmányterveit, s a Codex Atlanticus lapjait fényképre nagyították. Leonardo a tetemboncoló, botanikus, optikus, fizikus, technikus, hadmérnök, városrendező, festő, építész, szobrász és költő bemutatkozik. A megoldás néha groteszk, mai szemmel hamis csapáson indult el. De nem a megoldás a fontos, hanem a magatartás, a szándék. Elsőnek kérdezett, a helyes felelet az utókorra maradt. Ösvényeit benőtte a fű, a feltalálók elértek tőle. De elsőnek lépett ki a körből. Hódolat illeti meg, nem bírálat.